Megdöbbentő tények derültek ki a Pfizer vakcinájáról

Hirdetés
Megdöbbentő tények derültek ki a Pfizer vakcinájáról
Hirdetés

A British Medical Journal (BMJ) nevű brit orvosi folyóirat tegnapi cikkéből megtudhattuk, hogy hackerek a „sötét weben” (Dark Web) hozták nyilvánosságra az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) levelezését a Pfizerrel. /Az EMA vizsgálata ugyanis kiderítette, hogy a hatékonysági és biztonságossági vizsgálatokban használt vakcina minősége sokkal jobb volt, mint a sorozatban gyártotté\./

Hirdetés

Egy 2020. november 23-i e-mail szerint különösen a sértetlen mRNS-molekulák – lényegében a hatóanyag – alacsony aránya volt feltűnő. Sok molekula hiányos, vagy éppen módosult állapotban került a fiolákba. A kifogástalan molekulák aránya hetvennyolcról ötvenöt százalékra csökkent.

Hirdetés
Ennek a hatása kiszámíthatatlan – írták a szakértők.

Az EMA végül december 21-én engedélyezte a Pfizer/BioNTech vakcináját, azzal a megjegyzéssel, hogy a járvány körülményei között elegendően biztonságos és állandó a minőség. Nem világos, hogy az ügynökséget mivel győzték meg. Egy november 25-i, ismeretlen, USA-beli címről érkező e-mail szerint a kifogástalan RNS aránya visszament hetven-hetvenöt százalék közé.

Az EMA szerint a kiszivárgott levelezés ugyan hiteles, de az azt nyilvánosságra hozók a saját szempontjaik szerint válogattak belőlük, és címeket adtak hozzájuk.

Hirdetés
Az ügy most lehetőséget ad arra, hogy a gyártók az RNS instabilitásának problémájáról nyílt vitát folytassanak. Az összes új generációs RNS-vakcina – a Pfizeren felül például a Moderna, a CureVac gyártmányai – emiatt igényelnek komoly hűtést.

    Az mRNS szálon még a kismértékű degradáció is nagyon lelassíthatja vagy megakadályozhatja a szál transzlációs képességét, emiatt a célantigén nem teljes kifejeződéséhez vezethet

– írta a biofarmakológia professzora, Daan J. A. Crommelin egy szaklapban.

Hirdetés
Szerinte az engedélyező hatóságoknak még ki kell dolgozniuk az mRNS vakcinákra illő előírásokat. A BMJ hiába kérdezte a Pfizert, a Modernát, a CureVacot, a brit engedélyező hatóságot (MHRA) és az amerikai engedélyező hatóságot (FDA), egyik sem válaszolt arra a kérdésre, hogy milyen mennyiségű sértetlen mRNS-t tartanak elfogadhatónak. Mindannyian arra hivatkoztak, hogy az adatok bizalmasak és kereskedelmi titkot képeznek.

Vessük ezt össze a magyar ellenzék és az Európai Unió illetékeseinek azzal a folyamatosan hangoztatott vádjával, hogy a kínai és az orosz vakcinákról nem tettek közzé elegendő adatot, nem elég „átláthatóak”.

Hirdetés
A helyzet az, hogy sürgős volt a vakcinák kifejlesztése, az emberiség legjobb tudósai ennyi idő alatt ennyire voltak képesek. Minden félnek ennek megfelelő szerénységet kellene tanúsítania, és be kellene látni, hogy a tudósok nem istenek, a politikusok pedig még kevésbé. Igen, a nyugati tudósok és politikusok sem azok!

Pfizer: a 2. oltás után ezekkel a mellékhatásokkal számolhat!   A megfigyelések szerint a koronavírus oltás 2. dózisa után jóval erősebben jelentkeztek.

Hirdetés
Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap írta meg, hogy az izraeli koronavírus ellen oltottak a 2. adag Pfizer vakcinára erőteljesebben reagálnak.

Izraelben már több mint 2 millió Pfizer vakcinát adtak be, amik alapján a következő mellékhatásokkal lehet számolni:

gyakori: neurológiai tünetek, mint pl. rövid időn belül elmúló arcidegzsába, a szájban fémes vagy keserű íz és egyéb, még vizsgálandó reakciók.fáradtságfejfájásszázalékában szédüléslázizomfájdalomhányingerborzongás és hidegrázásgyakori: fájdalom, bőrpír és duzzanat az oltás helyén, a kar ideiglenes mozgáskorlátozottsága, helyi elszíneződés, a nyirokcsomók duzzanata, kiütés vagy helyi gyulladásenyhe: ízületi fájdalom, hasi fájdalom, hasmenés, gyors pulzus, hőhullámok, és étvágytalanságLehetséges okozati összefüggést találtak allergiás reakcióknál (7%) : az arcideg időleges gyengülése és lebénulása, vérzőpontokat okozó ITM

Hirdetés

Ez is érdekelheti:

Szputnyik V: hogyan működik az orosz vakcina?Ezek a brit mutáció tüneteiEzt jó, ha tudja a kínai vakcinárólKoronavírus tünetei napról napraAz egészségügyi minisztérium adatai szerint a csaknem 2 millió beoltottból körülbelül 15, súlyos alapbetegségben szenvedő ember igényelt kórházi kezelést az oltás után, s a vizsgálat megállapította, hogy a kórházba kerülésüket többnyire alapbetegségük, nem pedig az oltás okozta.

Forrás: ATV

Fotó: MTI/EPA

2021. április 01. (csütörtök), 19:29

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:46
Hirdetés

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Sérült bokával állt az anyakönyvvezető elé: Ján elárulta, miért ment kórházba a meghiúsult esküvő utánKorábbi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:29

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Amíg még szabadlábon vagytok – súlyos mondatot tulajdonít Magyar Péternek Máthé ZsuzsaMáthé Zsuzsa KDNP-s országgyűlési...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:33

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:19

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 05:52

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Hidvégi Miklós, Oszvald Marika volt férje és közös lányuk, Krisztina édesapja.Bár a két művész régóta külön...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 20:41

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Autóbalesetben hunyt el Szentesi Balázs, egykori iskolája búcsúzik tőleSzentesi Balázsról emlékezett meg a nyíregyházi...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:56

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Tizedikes diákjától búcsúzik az iskola – elhunyt Hosszu KrisztiánA búcsúközlemény szerint Hosszu Krisztián, a 10/C...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:22

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Két HírTV-s munkatársat kitiltottak a Parlamentből, szigorítást tervez a házelnökEgy hétre kitiltották a HírTV két...

Hirdetés
Hirdetés