Teljesen elszabadult a pokol a parlamentben -Gyurcsány nekimentek

Hirdetés
Teljesen elszabadult a pokol a parlamentben -Gyurcsány nekimentek
Hirdetés

/"A gond a kétszínűséggel van\: téged elbizonytalanítunk, lebeszélünk, kétségeket ébresztünk, de magunkat azért beoltatjuk, amint lehet, meg akkor is, amikor nem" \- így reagált a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a Facebook\-oldalán, arra, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció \(DK\) elnöke megkapta a koronavírus elleni védőoltást\./

Hirdetés
Kocsis Máté azt írta: "a régi világ miniszterelnöke" megkapta az oltást, és bár flottul ment minden, Gyurcsány Ferenc így is bírálta a kormányt.

A kormánypárti képviselő szerint a gond nem ezzel van, hanem a kétszínűséggel. Kocsis Máté példaként említette, hogy volt olyan baloldali parlamenti képviselő is, aki a kínai vakcinát kapta. László Imre, Hiesz György, Kálmán Olga, most pedig Gyurcsány Ferenc is megkapta a védőoltást.

Hirdetés
"Kétszínű, számító, gonosz politika" - fogalmazott a frakcióvezető, hozzátéve: "kivételesen vastag bőrt igényel".

A fideszes képviselő azt írta: az elmúlt hetekben sok ember utasította vissza az oltást csak azért, mert "Gyurcsányék a fülükbe tették az oltásellenes bogarat". Mindegyik vakcina hatékony és biztonságos - szögezte le a fideszes képviselő, kiemelve: "a balosok mégis csinálták az ezzel ellentétes kampányt, mert sok halott esetén megbukhat a kormány 2022-ben, ahogy mondták".

Hirdetés

"Apropó, megy még a DK oltásellenes online petíciója, amit nemrég indítottak?" - tette fel a kérdést bejegyzése végén Kocsis Máté.

2021. április 01. (csütörtök), 20:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 19:20
Hirdetés

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István a Tiszát hibáztatta a villanyszámláért – aztán 6000 röhögő fej érkezett válaszulA magasabb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 15:50

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Magyar Péter túlélők szavaival szembesítette Toroczkait: Nyilvános bocsánatkérést követelMagyar Péter egyértelmű...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 14:40

Drámai intézkedést rendelt el Magyar Péter Pakson! Kivezényelték a honvédséget – megindultak a kamionok és a bárkák! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Drámai intézkedést rendelt el Magyar Péter Pakson! Kivezényelték a honvédséget – megindultak a kamionok és a bárkák! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rendkívüli akció Pakson: Magyar Péter mozgósította a honvédséget, elindultak a bárkák!2026. augusztus 12.Azonnal...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 13:34

1 perce érkezett – – Emelik a családi pótlékot!

1 perce érkezett – – Emelik a családi pótlékot!

Magyar Péter nagy bejelentése: duplájára emelnék a családi pótlékot!Béremelést és nagyobb gyermekvédelmi keretet...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 12:55

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!Fordulat a súlyos ügyben: Vádat emeltek a fideszes...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 12:08

A Fidesz–KDNP durván megszívta, miután megválasztották az új köztársasági elnököt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

A Fidesz–KDNP durván megszívta, miután megválasztották az új köztársasági elnököt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Bojkott, eskübaki, rendeleti „kísérlet”: 48 óra alatt csinált önparódiát magából a Fidesz A látványosnak szánt bojkott...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 08:29

Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték

Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték

Rendkívüli döntés Tatabányán: elmarad az augusztus 20-ai tűzijátékNem lesz tűzijáték TatabányánIdén nem rendeznek...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 07:59

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?ettjeitVélemény – 2026....

Hirdetés
Hirdetés