Január a horoszkóp szemszögéből nézve az egyik legkiemelkedőbb hónap. /Sok ember tudatában ugyanis az újév jövetele új kihívásokat hoz\./
2023 januárja a horoszkóp szerint akadállyal teli, bonyolult időszakot ígér. Annak ellenére, hogy a csillagok más útirányt mutatnak az ön számára, több mint valószínű ez nem lesz ínyére, és más megoldásokhoz fog folyamodni.
Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!
Igazság, rokonszenv, harmónia és intellektus
MÉRLEG-A január az emberi kapcsolatok terén egy kimondottan békés, nyugodt időszak lesz. A tartós párkapcsolatban élők az egymás iránti érzelmeik elmélyülését élhetik át.
A január nem lesz könnyű hónap a mérleg jegy szülöttei számára, mivel alapvetően érzékeny, intellektuális természetűek. Mivel folyamatosan leköti majd a munkája, nem lesz elég ideje a kedvesére. Ebből kifolyólag nem csoda, hogy ha a párja önbe vetett bizalma megrendül kissé. Természetesen ez nem lehet ok a veszekedésre, hiszen mindent meg lehet oldani nyugodt párbeszéd révén.
Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!
Körültekintő, harcos, előrelátó és empatikus másokkal szemben
A január egy eléggé kellemetlen időszak lesz a Skorpió csillagjegyűek számára. Egyszerre próbál majd több problémát is megoldani, de egyre jobban belebonyolódik majd a kialakult helyzetbe, ha nem szisztematikusan, fontossági sorrend szerint lát neki. Készítsen egy listát az ön előtt álló feladatokról, és rendezze őket prioritás szerint, így nagy mértékben meg tudja könnyíteni a munkáját.
Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!
Céltudatos, energikus, tele van vágyakkal és képes az erőfeszítésekre
A január a karrier szempontjából egy kifejezetten nyugodt időszak lesz a Nyilas csillagjegyében születettek számára. A benti légkör kellemes lesz, és a feladatok elvégzéséhez is bőven elengedő lesz az átlagos munkatempó, ezért a hónap egésze során örömmel fog bejárni a munkahelyére. A Nyilasnak ezt a hónapot, vagy legalábbis egy részét érdemes az önfejlesztésre szánnia. Ami a szabadidejét illeti, annak döntő hányadát a párjával és a családtagjaival fogja eltölteni, mivel ebben az időszakban nagyszerűen érzi majd magát a körükben.
Az új év jól indul a nyilas csillagjegy szülöttei számára a pozitív energiáknak köszönhetően, mivel ebben a periódusban a csillagok pont a megfelelő pozícióban állnak.
Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!
Konzervatív és gyakorlatias, óvatos, állhatatos és komoly
Januárban a Bak jegy szülöttei tele lesznek energiával. Az önt körülölő pozitív aura számos érdekes embert vonz majd be az életébe. Az újonnan szerzett ismeretségek, legyen szó akár egy potenciális partnerről, új barátról, vagy egy nagy jelentőségű üzleti kapcsolatról, számos előnnyel járnak majd az ön számára. Elég lesz csupán kicsit kilépnie a komfort zónájából, és a világ kitárul ön előtt.
Januárban a Bak komoly családi vitákba bonyolódhat és magánéleti problémákkal szembesülhet.
Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!
Lelkes és romantikus szeret új dolgokat kipróbálni
Január során a Vízöntő csillagjegy szülötteinek életében egyáltalán nem lesznek jelentősebb események. Ez az időszak a bolygók állása miatt, amolyan nyögvenyelős lesz, így valószínűleg az egyéni ambíciói csökkenését is érzékelni fogja, ami elsősorban a karrierjére lesz hatással. A tél ezen időszakát érdemes a pihenésre, az önfejlesztésre, vagy mondjuk az otthonának rendbetételére fordítania.
Januárban, a hónap elején türelmesnek kell lennie és muszáj lesz megőriznie az energiaszintjét, mert később még szüksége lesz rá ebben az időszakban. A munkahelyén olyan váratlan helyzetbe kerül majd, amit nem lesz képes közvetlenül befolyásolni és a maximális figyelmét fogja igényelni. A képességeinek köszönhetően, a vízöntő csillagjegy szülötteként gyorsan megtalálja a megoldást a problémára, azonban ekkor még nem számíthat ezért elismerésre.
Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!
Szerény és érzékeny csillagjegy, erős éntudattal és inspirációs képességgel
A januárban az emberi kapcsolatok rendkívül jól fognak alakulni. A Halak csillagjegy szülöttei sikeresen kihasználják majd a pozitív energiák erőteljes áramlását, és könnyen kötnek új ismeretségeket. A csillagok kedvező állásának köszönhetően rendkívül barátságosan és természetes módon fognak viselkedni a környezetükben élőkkel. A többletenergiáit ebben az időszakban érdemes például sportolás révén kihasználnia.
A január a szorgalmas munka jegyében fog eltelni a halak csillagjegy szülöttei számára. Ennek köszönhetően lehetőségük nyílik arra is, hogy megmutassák kivételes képességeiket és tudásukat. Azokat a feladatokat is sikeresen fogja teljesíteni, amelyek mások számára megoldhatatlannak bizonyulnak. Figyeljen arra, hogy ne tűnjön túlzottan elbizakodottnak, és önzőnek a kollégái szemében, mivel ellenkező esetben igen sok ellenségeket szerezhet.
Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!
2022. december 28. (szerda), 21:02
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.