Megérkezett Zoltán Afrikából. Ő az a fekete jeladós gólya, akit az egész ország ismer

Hirdetés
Megérkezett Zoltán Afrikából. Ő az a fekete jeladós gólya, akit az egész ország ismer
Hirdetés

Őszi és tavaszi vonulása alatt csaknem 12 ezer kilométer utat tett meg. Végül a vártnál csaknem egy héttel később jelent meg fészkében.

/Megérkezett Magyarországra Zoltán, a jeladós fekete gólya, aki február 16\-án indult el a Közép\-Afrikai Köztársaság területéről, hogy megtegye a több mint 6 ezer kilométeres útját Gemencig \- közölte pénteken a Gemenc Zrt\./

Hirdetés
az MTI-vel.

Zoltán, a fekete gólya a vártnál csaknem egy héttel később érkezett meg fészkébe. A madarat 2016. június 23-án jelölték meg a Gemenci erdőben, és az egyetlen olyan magyarországi fekete gólya, amely úgy járta meg Afrikát, hogy pontos információk vannak vonulásának minden napjáról.

Hirdetés

Zoltán február 16-án kezdte meg vándorútját Gemenc felé és 150-200 kilométeres távokat megtéve 20-án már Szudán déli részén járt. Február 21-én megpihent, vagy az időjárás miatt nem indult tovább, másnap viszont 400 kilométert tett meg, 24-én érte el a Nílus völgyét, a hónap utolsó napján a Nasszer-tó közelében éjszakázott.

Februárban 12 nap alatt 2500 kilométert tett meg. Március 3-án a Szuezi-öböl bejáratánál átrepült a Vörös-tengeren, majd a Földközi-tenger keleti partvonalát követve 8-án érkezett Törökországba, 12-én az Ulubat tónál, a Márvány-tenger közeléből küldött adatokat a jeladó.

Hirdetés
Három nap "pihenőt" követően végre útra kelt, Gallipoli mellett átrepülve a keskeny tengerszorost március 16-án érkezett meg Európába. Innen 5 nap alatt érkezett meg a gemenci fészekbe.

Őszi és tavaszi vonulása alatt csaknem 12 ezer kilométer utat tett meg, amely a Gemenc Zrt. weblapján nyomon kísérhető volt.

A közlemény szerint a jeladók által gyűjtött információk feldolgozása a Gemenc Zrt. számára azért fontos, hogy megismerjék a fokozottan védett fekete gólyák életmódját.

Hirdetés
Ezzel a technológiával olyan helyeken is követhető a madarak útja, ahol terepi megfigyelés nem lehetséges. A megszerzett ismeretek széles körű közzétételével az erdőgazdaság a természetvédelmi szemléletformálást kívánja segíteni.

2019. március 23. (szombat), 13:38

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 19:07
Hirdetés

FRISS: Kiderült, hogy Putyin unokájának apja Zelenszkij!

FRISS: Kiderült, hogy Putyin unokájának apja Zelenszkij!

Putyin eddig nem ismert unokájáról írt egy oknyomozó portál – Igor Zelenszkij lehet az édesapjaVlagyimir Putyin orosz...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 18:15

EZ még a pápát is meglepte – különös dolog derült ki Magyar Péterről!

EZ még a pápát is meglepte – különös dolog derült ki Magyar Péterről!

Magyar Péter szerint a pápa meglepődött a politikai életútján – erről beszéltek a VatikánbanMagyar Péter beszámolója...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 16:55

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Római tánc és vatikáni diplomácia: két különböző oldaláról mutatta be Magyar Pétert az olasz sajtóTáncoló...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 14:49

Drámai percek! Megfagyott a levegő a stúdióban attól, amit Rónai Egon Orbánról kérdezett

Drámai percek! Megfagyott a levegő a stúdióban attól, amit Rónai Egon Orbánról kérdezett

Drámai percek! Megfagyott a levegő a stúdióban attól, amit Rónai Egon Orbánról kérdezett – félbe kellett szakítani az...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 13:55

Két magyar katonát gyászolnak: egy 20 és egy 41 éves honvéd hunyt el

Két magyar katonát gyászolnak: egy 20 és egy 41 éves honvéd hunyt el

Két magyar katonát gyászolnak: egy 20 és egy 41 éves honvéd hunyt elKét katona vesztette életét az elmúlt napokban,...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 13:29

? Szijjártó Péter vezette külügyről súlyos részletek kerültek elő – videó is nyilvánosságra került!

? Szijjártó Péter vezette külügyről súlyos részletek kerültek elő – videó is nyilvánosságra került!

Három nap alatt az autóalkatrésztől a milliárdos lélegeztetőgép-üzletig – a Szijjártó vezette külügy adott megbízást a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 11:51

Nagyszabású tüntetés jön Budapesten - ezt érdemes tudni róla

Nagyszabású tüntetés jön Budapesten - ezt érdemes tudni róla

Négynapos demonstrációra készülnek a Kossuth téren a független benzinkutasokNégynapos demonstrációt tervez a budapesti...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 10:07

Megtámadták Moszkvát!

Megtámadták Moszkvát!

Drónok támadták Moszkva térségét, működésbe lépett az orosz légvédelemDróntámadás érte Moszkva térségét 2026....

Hirdetés
Hirdetés