Megérte? 25 kilós cementes zsákot dobtak a kocsira poénból – Emberölés kísérletével vádolják őket

Hirdetés
Megérte? 25 kilós cementes zsákot dobtak a kocsira poénból – Emberölés kísérletével vádolják őket
Hirdetés

Ítélet várható a jövő héten abban az ügyben, melyben egy háromfős társaságot vádolnak emberölési kísérlettel, miután a trió – csupán viccből – kövekkel dobált buszokat. /Egyszer pedig cementes zsákot hajítottak egy személyautóra az M7\-es autópályán\./

Hirdetés

A Budapest Környéki Törvényszék vádiratából kiderül, a társaság tagjai – mely egy élettársi párból és annak egy barátjából állt – előre megbeszélték, hogy minden ok nélkül járműveket fognak megdobálni.

Hirdetés

A társaság Tárnokon szedte a köveket. 2016. február 4-én este 22 órakor Érden, a Velencei úton haladtak autójukkal, mikor a sofőr a szemben közlekedő buszra követ dobott.

A járművön a vezetőn kívül senki sem tartózkodott, szerencsére csak a szélvédő tört be. A buszsofőr ezután a telepre hajtott és jelentette az esetet. Pár héttel később a trió újra megdobált egy buszt, akkor több mint 300 ezer forintos kárt okoztak.

Ugyanezen év február 23-án egy diósdi ingatlanról a társaság két tagja ellopott egy 25 kilós cementes zsákot, amit még aznap este az M7-es autópálya egyik felüljárójáról ledobtak egy kocsira.

Hirdetés

A magasból érkező zsák beszakította a szélvédőt és beterítette az autó sofőrjét a zsákban lévő cementtel.

Hirdetés
A sofőr hirtelen fékezett és volt annyi lélekjelenléte, hogy félrehúzódott a pálya szélére, majd értesítette a rendőrséget.

A háromfős társaság többek között emberölés kísérlete miatt áll bíróság elé. Ha bűnösnek találják őket, több év börtönt is kaphatnak.VIA

2018. május 03. (csütörtök), 16:32

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 19:04
Hirdetés

Magyar Péter bejelentése: két korrupt politikust átadunk a nyomozóknak.

Magyar Péter bejelentése: két korrupt politikust átadunk a nyomozóknak.

Magyar Péter hétfőre ígéri a „Tisztítótűz” kezdetét, mentelmi ügyekről is tárgyalhat a parlamentMagyar Péter vasárnap...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 17:03

Meghalt Andrea a négygyermekes téglási édesanya

Meghalt Andrea a négygyermekes téglási édesanya

Elhunyt a négygyermekes téglási édesanya – továbbra is segítik a családjátVasárnap reggel 8:30-kor elhunyt Andrea, a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 14:50

Megszívták a milliárdosok: Magyar Péter januárra ígéri az új törvényt

Megszívták a milliárdosok: Magyar Péter januárra ígéri az új törvényt

Magyar Péter januárra ígéri a vagyonadót, de a részletekről még nincs döntésMagyar Péter szolnoki beszédében azt...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 13:28

? FRISS! Most érkezett ! Magyar Péter ma reggel rendkívüli bejelentést tett! Ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

? FRISS! Most érkezett ! Magyar Péter ma reggel rendkívüli bejelentést tett! Ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Magyar Péter januárra ígéri a vagyonadót, de a részletekről még nincs döntésMagyar Péter szolnoki beszédében azt...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 11:47

Nagy bejelentés Magyar Pétertől: a választások óta sokan ezt a pillanatot várták

Nagy bejelentés Magyar Pétertől: a választások óta sokan ezt a pillanatot várták

Havi 4,2 millió forint is eltűnhet: napokon belül jöhet a volt államfők juttatásait megvágó törvényKomoly pénzügyi...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 08:41

Mészáros alkut remélt a Tiszától – helyette jött a pofára esés

Mészáros alkut remélt a Tiszától – helyette jött a pofára esés

Mészáros a magyar nagytőke jövőjéről beszélt, Magyar Péter ügyvédet emlegetettMészáros Lőrinc szeptember közepén, a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 07:28

Gyász! Elhunyt a magyar meteorológus, zokog az ország

Gyász! Elhunyt a magyar meteorológus, zokog az ország

Gyászol a meteorológus szakma: elhunyt Tölgyesiné Puskás MártaElhunyt Tölgyesiné Puskás Márta meteorológus, a hazai...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap)

Gyászba borult Magyarország: fájdalmas hírt kaptunk ma reggel

Gyászba borult Magyarország: fájdalmas hírt kaptunk ma reggel

Elhunyt Tölgyesiné Puskás Márta, a magyar meteorológiai szakma meghatározó munkatársaElhunyt Tölgyesiné Puskás Márta...

Hirdetés
Hirdetés