Megfejtették Nostradamus jövendöléseit: szörnyű, ami ránk vár 2021-ben

Hirdetés

Durva, ami jön!

Szinte mindenki hallott már Nostradamus híres jóslatairól. Most pedig, hogy rohamosan közeleg az év vége, Nostradamus 2021-re vonatkozó próféciáit már most elkezdték emlegetni. Megfejtették, hogy mit jósol jövőre, nagyon durva dolgok várnak ránk!

/Jövőre ugyanis olyan dolgok várnak ránk, mely dolgok egyén és nemzetet alaposan próbára tesznek majd\./

Hirdetés

2020-ban bekövetkeztek szép sorban a dolgok, amiket Nostradamus megjósolt. Több globális kataklizma kezdett el kibontakozni, és láttuk a Föld felett gyülekező viharfelhőket.

Azonban a nagy vihar, a kataklizmák kiteljesedése feltételezhetően csak 2021-ben megy végbe.

Ha igaza lesz, akkor ugyanis több számottevő, az egész világit átalakító esemény jön el majd a bolygó lakóinak életében.

Hirdetés

Egy nagyon nehéz, háborúkkal és óriási katasztrófákkal teli időszak.

Nostradamus szerint 2021-ben a halottak feltámadnak majd. Ezt sokak szerint szó szerint kell érteni, és egy közelgő zombi apokalipszistől kell majd tartani, vagy valamiféle veszettséggel kapcsolatos járványtól.

Mások viszont átvitt értelemben próbálják a nagy próféta szavait értelmezni.

Ez esetben jelentheti azt is, hogy sikerrel járnak egyes, a feltámasztásokra tett kísérletek az orvostudományban, melyben pont 2021-ben várnak egy jelentősebb áttörést.

Hirdetés
Hirdetés

Hatalmas változások indulnak be a nemezetek életében, és a politikai és egyéb hatalmi erőviszonyok világszerte átrendeződnek majd.

Mindemellett óriási, különálló természeti katasztrófák fogják sújtani az egyes kontinenseket.

Hirdetés
Ennek jelei már megkezdődtek: a Harvey hurrikán után most az Irma hurrikántól kell tartania Amerikának.

A Nostradamus-jóslatokból kiderül az is, hogy Franciaországból indul majd meg egy olyan megállíthatatlan kataklizma, mely végig gyűrűzik majd egész Európán. Sokak szerint ez maga a terrorizmus, vagy egy polgárháborús helyzet lesz, amikor a polgárok megelégelik a muszlim rémuralmat, és elzavarják a bevándorlókat, minden eszközt bevetve, ami csak létezik.

Utal a Vezúv egy újabb, óriási kitörésére, és egy Amerikát sújtó gigantikus földrengéssorozatra is, mely feltehetően a Yellowstone szupervulkán kitörése is lehet majd.

Hirdetés
Hirdetés

Azonban a nagy vihar, a kataklizmák kiteljesedése feltételezhetően csak 2021-ben megy végbe.

Ha igaza lesz, akkor ugyanis több számottevő, az egész világit átalakító esemény jön el majd a bolygó lakóinak életében.

Egy nagyon nehéz, háborúkkal és óriási katasztrófákkal teli időszak.

Nostradamus szerint 2021-ben a halottak feltámadnak majd. Ezt sokak szerint szó szerint kell érteni, és egy közelgő zombi apokalipszistől kell majd tartani, vagy valamiféle veszettséggel kapcsolatos járványtól.

Mások viszont átvitt értelemben próbálják a nagy próféta szavait értelmezni.

Ez esetben jelentheti azt is, hogy sikerrel járnak egyes, a feltámasztásokra tett kísérletek az orvostudományban, melyben pont 2021-ben várnak egy jelentősebb áttörést.

Hatalmas változások indulnak be a nemezetek életében, és a politikai és egyéb hatalmi erőviszonyok világszerte átrendeződnek majd.

Mindemellett óriási, különálló természeti katasztrófák fogják sújtani az egyes kontinenseket. Ennek jelei már megkezdődtek: a Harvey hurrikán után most az Irma hurrikántól kell tartania Amerikának.

Hogy ebben az évben, vagy jövőre elkezdődik-e a rettegett világháború? Nagyon afelé haladnak a különféle folyamatok, hogy erre a kérdésre végül igennel kelljen válaszolnunk. Nostradamus világos jóslatai mindig beváltak, és úgy tűnik, a világ teljes sebességgel robog egy katasztrofális végkifejlet felé.

(forrás:  A világ titkai)

2020. július 16. (csütörtök), 22:42

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 20:17
Hirdetés

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Három nap áram és bevásárlás nélkül: új útmutatót adott ki az EU a családok felkészítéséreIvóvíz, élelmiszer, gyógyszer...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:39

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Már győztesként emlegetik Eleniéket az Ázsia Expresszben – de mit nyertek meg valójában?Balogh Eleni és Soós Dávid...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:11

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy az ügynökaktákról: a nevek már kereshetők, a beszervezési dossziék még hiányoznakNovember 4-én elindult az...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:34

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

Végre megtört a fájdalmas küzdelem: Agárdi Szilvi megható hírt jelentett be a súlyos betegségéről!Hosszú, gyötrelmes...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Alba Fehérvár korábbi edzője – gyászol a kosárlabdatársadalomMegrendítő gyászhír...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 16:36

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:29

Amit Orbán Viktor az Andrássy úton átélt, arra senki sem volt felkészülve!

Orbán Viktor emberek közé ment – nem hiszed el, hol sétálgatott, és mi történt körülötte! Szokatlan jelenetek...

Hirdetés
Hirdetés