Meghalt Babik Barbara

Hirdetés
Meghalt Babik Barbara
Hirdetés

27 évesen elhunyt Babik Barbara, az Alföld Televízió műsorvezetője.

Megrendítő gyászhír érkezett a HajduPress oldalán: életének 28. /évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Babik Barbara, a debreceni Alföld Televízió tehetséges műsorvezetője\./

Hirdetés
A fiatal tévés október 30-án, álmában távozott, miután az elmúlt évben egészségügyi problémákkal küzdött.

Barbara 2021-ben szerezte diplomáját a Debreceni Egyetemen, közben pedig szakmájában már korán elhelyezkedett.

Hirdetés
Pályafutását a Hajdúszoboszlói Televíziónál kezdte, majd az Alföld Televíziónál folytatta, ahol a HajduPress hírportál számára is készített anyagokat. A szakma iránti elkötelezettsége és tehetsége hamar megmutatkozott: a Kulturális Filmek Fesztiválján elnyerte a díjat a Zacisok című alkotásáért.

Önálló műsort is indított Időkapszula címmel, amelyben idős embereket szólaltatott meg, hogy az utókor számára megőrizze gondolataikat, emlékeiket és szokásaikat. Bár 2023 nyarán sikeresen elindult az Időkapszula, Babik Barbara egészsége újra megromlott. Vesebetegséggel már korábban megküzdött, ám 2024-ben újabb problémákkal kellett szembenéznie, és a Csak mondom című műsort, amit barátaival közösen hozott létre, hamarosan kénytelen volt abbahagyni.

Barbara emlékét tehetsége, kedvessége és elhivatottsága őrzi, aki rövid élete alatt maradandó nyomot hagyott a televíziós szakmában és közönsége szívében.

Hirdetés

Ezzel a felvétellel emlekezzünk Babik Barbarára

 

2024. november 01. (péntek), 16:32

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 19:04
Hirdetés

Magyar Péter bejelentése: két korrupt politikust átadunk a nyomozóknak.

Magyar Péter bejelentése: két korrupt politikust átadunk a nyomozóknak.

Magyar Péter hétfőre ígéri a „Tisztítótűz” kezdetét, mentelmi ügyekről is tárgyalhat a parlamentMagyar Péter vasárnap...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 17:03

Meghalt Andrea a négygyermekes téglási édesanya

Meghalt Andrea a négygyermekes téglási édesanya

Elhunyt a négygyermekes téglási édesanya – továbbra is segítik a családjátVasárnap reggel 8:30-kor elhunyt Andrea, a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 14:50

Megszívták a milliárdosok: Magyar Péter januárra ígéri az új törvényt

Megszívták a milliárdosok: Magyar Péter januárra ígéri az új törvényt

Magyar Péter januárra ígéri a vagyonadót, de a részletekről még nincs döntésMagyar Péter szolnoki beszédében azt...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 13:28

? FRISS! Most érkezett ! Magyar Péter ma reggel rendkívüli bejelentést tett! Ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

? FRISS! Most érkezett ! Magyar Péter ma reggel rendkívüli bejelentést tett! Ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Magyar Péter januárra ígéri a vagyonadót, de a részletekről még nincs döntésMagyar Péter szolnoki beszédében azt...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 11:47

Nagy bejelentés Magyar Pétertől: a választások óta sokan ezt a pillanatot várták

Nagy bejelentés Magyar Pétertől: a választások óta sokan ezt a pillanatot várták

Havi 4,2 millió forint is eltűnhet: napokon belül jöhet a volt államfők juttatásait megvágó törvényKomoly pénzügyi...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 08:41

Mészáros alkut remélt a Tiszától – helyette jött a pofára esés

Mészáros alkut remélt a Tiszától – helyette jött a pofára esés

Mészáros a magyar nagytőke jövőjéről beszélt, Magyar Péter ügyvédet emlegetettMészáros Lőrinc szeptember közepén, a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 07:28

Gyász! Elhunyt a magyar meteorológus, zokog az ország

Gyász! Elhunyt a magyar meteorológus, zokog az ország

Gyászol a meteorológus szakma: elhunyt Tölgyesiné Puskás MártaElhunyt Tölgyesiné Puskás Márta meteorológus, a hazai...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap)

Gyászba borult Magyarország: fájdalmas hírt kaptunk ma reggel

Gyászba borult Magyarország: fájdalmas hírt kaptunk ma reggel

Elhunyt Tölgyesiné Puskás Márta, a magyar meteorológiai szakma meghatározó munkatársaElhunyt Tölgyesiné Puskás Márta...

Hirdetés
Hirdetés