Meghalt Csapó Gábor, aki már hetek óta kórházban feküdt lélegeztetőgépen

Hirdetés
Meghalt Csapó Gábor, aki már hetek óta kórházban feküdt lélegeztetőgépen
Hirdetés

Hetvenkét éves korában meghalt Csapó Gábor olimpiai világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, aki 272-szer játszott a válogatottban – írja az MTI

/Csapót november elején szállították kórházba, és helyezték lélegeztőgépre, gyógyíthatatlan betegségben szenvedett\./

Hirdetés

A Pasaréten felnövő Csapó a vízilabda előtt kipróbálta az asztaliteniszt, a teniszt, a focit is, minden sportágat szeretett, amelyikben ott volt a labda. A focit azért hagyta abba, mert egy edző a kicsiket előre vezényelte, a magasakat hátra, ő pedig a kapu előtt érezte jól magát, nem hátvédként.

Hirdetés
Egy focimeccsen tűnt fel Gyarmati Dezsőnek, meg is kérdezte tőle, aki a kapu előtt ilyen jól feltalálja magát, az miért csak bekkel az Újpestben. Az 1972-es olimpiára nem vitték ki, pedig már akkor ott volt a válogatott közelében. Ahogy Gyarmati lett a kapitány, számított rá, és az 1973-as világbajnokságon úgy is kellett neki, hogy akkor jogi tanulmányai miatt éppen a másodosztályú Szegedben játszott.
Hirdetés
(Később átjelentkezett az ELTE jogi karára.) A vb egyik hőse lett, a szovjetek elleni döntő fontosságú 5–4-es győzelemből három góllal vette ki a részét.

2022. november 27. (vasárnap), 11:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 11:39
Hirdetés

13. havi nyugdíj: rendkívüli bejelentést tett a Tisza-kormány

13. havi nyugdíj: rendkívüli bejelentést tett a Tisza-kormány

Megmaradna a 13. havi nyugdíjKármán András pénzügyminiszter-jelölt fontos üzenetet küldött a nyugdíjasoknak: a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 08:37

A külföldi lapok olyat írtak Sulyok Tamásról, amit magyar köztársasági elnökről még soha!

A külföldi lapok olyat írtak Sulyok Tamásról, amit magyar köztársasági elnökről még soha!

Sulyok Tamás neve az elmúlt hetekben nemcsak a magyar közéletben került újra a figyelem középpontjába, hanem a külföldi...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 07:40

Szofin a 10 éves magyar kislányon ámul a világ: Szofi sorra nyeri a vb-aranyérmeket -Elsírta magát a tehetségkutató zsűrijének értékelése után – Itt a videó a produkcióról gratuláljunk neki sok szívcskével ❤️

Takács Szofi újabb világbajnoki címet szerzettTakács Szofi május 11–17. között Horvátországban, Porečben vett részt a...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 07:10

Elindul a közmédia teljes körű átvilágítása

Elindul a közmédia teljes körű átvilágítása

Elindul a közmédia teljes körű átvilágításaMegkezdődik a közszolgálati média működésének teljes körű átvilágítása –...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 06:27

Magyar Péterék most élő videóban mutatják be a kegyelmi ügy titkos dossziéjának részleteit

Magyar Péterék most élő videóban mutatják be a kegyelmi ügy titkos dossziéjának részleteit

Magyar Péterék most élő videóban mutatják be a kegyelmi ügy titkos dossziéjának részleteitRövid időn belül előkerül az...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 06:14

Előkerült Gáspár Evelin: így üzent azoknak, akik a kormányváltás után támadták

Előkerült Gáspár Evelin: így üzent azoknak, akik a kormányváltás után támadták

Előkerült Gáspár Evelin: így üzent azoknak, akik a kormányváltás után támadtákHosszabb csend után újra feltűnt Gáspár...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 05:32

ITT A VÉGE!ENNYI VOLT! Az ismert elemző bejelentette Orbán Viktor és a Fidesz végét! Nincs visszaút

ITT A VÉGE!ENNYI VOLT! Az ismert elemző bejelentette Orbán Viktor és a Fidesz végét! Nincs visszaút

ITT A VÉGE!ENNYI VOLT! Az ismert elemző bejelentette Orbán Viktor és a Fidesz végét! Nincs visszaútENNYI VOLT! Az...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 04:54

Meghalt a 17 éves lány, aki kizuhant a negyedik emeletről Szentlőrincen

Meghalt a 17 éves lány, aki kizuhant a negyedik emeletről Szentlőrincen

Meghalt a 17 éves lány, aki kizuhant a negyedik emeletről SzentlőrincenMegrázó tragédia történt hétfő délelőtt...

Hirdetés
Hirdetés