Meghalt egy 12 éves fiú, mert ezt tette vele az iskola igazgató

Hirdetés
Meghalt egy 12 éves fiú, mert ezt tette vele az iskola igazgató
Hirdetés

Érthetetlen, hogy miért csinálták!?.

Köztudott, hogy az asztma halálos kimenetelű lehet egy roham során, ezért tartanak maguknál inhalátort a betegek. /A 12 éves Ryan is hordott magánál egyet, mégis érthetetlen akadályba ütközött az iskolában\./

Hirdetés
A házirend szerint elkobozták tőle minden nap, és az igazgatói irodában tartották vészhelyzet esetére.

Hiába kérte az anyuka és az orvosok is, hogy hadd legyen a gyerekénél az eszköz, még a titokban becsempészett pót inhalátort is rendszeresen elkobozták tőle.

Hirdetés

Egy napon megtörtént a tragédia. 2012 október 9-én focizás közben rohama lett Ryannek, és az inhalátor hiányában senki nem tudott segíteni rajta. Már a kiérkező mentősök sem tehettek semmit.

„Amikor Ryan elhunyt, olyan volt, mintha minden elveszett volna, ami értelmet adott az életemnek.” – mondta az anyuka.

A kisfiú halála mégsem volt teljesen hiábavaló. Az esetet követően elfogadtak egy törvényt, amit „Ryan törvénynek” neveztek el, és ez kimondja, hogy minden asztmás gyereknek kéznél kell, hogy legyen egy inhalátor iskola időben is.

Hirdetés
 

FOTÓ: THE LUNG ASSOCIATION – ONTARIO
Hirdetés

2020. október 28. (szerda), 19:26

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 14:58
Hirdetés

FRISS! Drámai részletek derültek ki a solymári óvodában történt lövöldözésről

FRISS! Drámai részletek derültek ki a solymári óvodában történt lövöldözésről

FRISS! Drámai részletek derültek ki a solymári óvodában történt lövöldözésrőlLövedék csapódott a solymári Kék Óvoda...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 13:17

A Szőlő utcai koronatanú eddig attól félt, megölik, de most megnevezi „Zsolt bácsit” az ügyészségen

A Szőlő utcai koronatanú eddig attól félt, megölik, de most megnevezi „Zsolt bácsit” az ügyészségen

A Szőlő utcai koronatanú eddig attól félt, megölik, de most megnevezi „Zsolt bácsit” az ügyészségen Bangó Sándor...

Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 11:37

Orbán Viktor kijelentése sokkolta Magyarországot!Ez lesz májustól ha tetszik,ha nem!

Orbán Viktor kijelentése sokkolta Magyarországot!Ez lesz májustól ha tetszik,ha nem!

Orbán Viktor közölte: még nem tudja, miből él meg májustólOrbán Viktor újságírók elé állt a Fidesz választmányi ülése...

Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 10:52

Brutális pénzeket vehetnek el Orbánéktól, szerdán születhet döntés

Brutális pénzeket vehetnek el Orbánéktól, szerdán születhet döntés

FRISS: Brutális pénzeket vehetnek el Orbánéktól, szerdán születhet döntésKomoly pénz kerülhet veszélybeAz Európai...

Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 09:53

Tavaszi szél Olaszországban: Magyar Péter története nemzetközi közönség elé kerül

Tavaszi szél Olaszországban: Magyar Péter története nemzetközi közönség elé kerül

Van egy történet, amely az elmúlt időszakban sokak számára többet jelentett egyszerű politikai események sorozatánál....

Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 08:34

Szécsi Zoltán a Fidesz új parlamenti arcai között: az olimpiai bajnok szerint a vereség után is Orbán marad a siker kulcsa

Szécsi Zoltán a Fidesz új parlamenti arcai között: az olimpiai bajnok szerint a vereség után is Orbán marad a siker kulcsa

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóból lett képviselő a választási vereség után is vállalja a Fidesz-frakcióhoz...

Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 07:30

Oroszország leállította a Barátság vezeték északi ágát

Oroszország leállította a Barátság vezeték északi ágát

Oroszország leállította a Barátság vezeték északi ágát Május 1-jétől leáll az útvonal Németország feléOroszország május...

Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 07:16

Nagy Ervin gratulált Tarr Zoltánnak a kulturális és társadalmi területre szóló felkéréséhez

Nagy Ervin gratulált Tarr Zoltánnak a kulturális és társadalmi területre szóló felkéréséhez

Magyar Péter Tarr Zoltánt kérte fel a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium vezetésére. A...

Hirdetés
Hirdetés