Meghalt Kóbor János

Hirdetés
Meghalt Kóbor János
Hirdetés

78 éves korában rövid betegség után meghalt Kóbor János, az Omega együttes frontembere, adta hírül a zenekar. Az énekes pár héttel ezelőtt került kórházba.

/Kóbor Budapesten született és nőtt fel, első zenekarát még gimnáziumban alapította, majd egy\-két kisebb formációt megjárva megalapították az Omegát 1960\-ban\./

Hirdetés
Kezdetben inkább nyugati dalok feldolgozásából állt a zenei repertoár, és megfordult még énekesként Benkő László és Koncz Zsuzsa is. Van egy építészmérnöki diplomája is, amit a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett, de állítása szerint soha egy percet sem dolgozott építészként.
Hirdetés
Ahogy a Mandinernek adott 2021-es interjújában fogalmazott az egyetlen munkanapjáról egy építészirodában:

Első nap bementem, farmerben, az érettségi zakómban, meg az átlagnál azért hosszabb hajjal. Normálisan fogadtak, majd valamelyik komoly ember közölte velem a nap végén, hogy még egyszer ilyen bohém kinézettel ne jöjjek be. Kétszer jártam ott. Először és utoljára.

Kóbor végül teljesen áttért az énekre, és részt vett az Omega mind a 17 albumának elkészítésében.

Hirdetés
A legutolsó album 2020-ban jelent meg Testamentum címmel. Kóbor azon kevés sikeres magyar előadók közé tartozik, aki a teljes pályáját egyetlen egy zenekar tagjaként töltötte ki, és csak elvétve bukkant fel itt-ott vendégelőadóként. A fellépések mellett egyébként dolgozott zenei rendezőként, vezetett kiadót, és alapított egy hangberendezés-kölcsönző céget is.

Hirdetés

Pályája során megkapott szinte minden fontosabb állami kitüntetést. Az Omega tagjaival megosztva 1987-ben a Liszt Ferenc-díjat, majd 2013-ban a Kossuth-díjat is. 1995-ben Kóbor a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét is megkapta, 2013-ban pedig Budapest díszpolgárává avatták. Kóbor kétszer házasodott, az első házasságából egy fia született, a második házasságából pedig egy lánya.

Hirdetés

2021. december 06. (hétfő), 14:06

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:27
Hirdetés

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

ENSZ-főtitkár helyett diplomáciai mumus? Egészen másra használhatták Orbán nevétDiplomáciai mumus szerepét is...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 17:31

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Súlyos bírság lehet a szeméttel fűtés vége: ezeket tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 16:34

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Szöget talált egy kislány a halloweeni édességben Gyömrőn, nyomoz a rendőrségA halloweeni édességek alapos...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 16:10

Szerbiában nem húzzák az időt: Őrizetbe vették Vučić emberét, súlyos ügy áll a háttérben

Szerbiában nem húzzák az időt: Őrizetbe vették Vučić emberét, súlyos ügy áll a háttérben

Őrizetbe vették a szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét: kínzás gyanúja is felmerültŐrizetbe vették 2026. november 1-jén...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 14:59

Folytatódnak a letartóztatások: ezúttal Győrben kerültek bilincsbe kulcsfigurák!

Folytatódnak a letartóztatások: ezúttal Győrben kerültek bilincsbe kulcsfigurák!

Két embert letartóztattak Győrben a 15,6 milliárdos lélegeztetőgép-üzlet ügyébenElrendelte két gyanúsított...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 14:23

Meghozta a döntését az ügyészség Hankó Balázs ügyében: ez lesz, ha tetszik, ha nem!

Meghozta a döntését az ügyészség Hankó Balázs ügyében: ez lesz, ha tetszik, ha nem!

Saját fodrászát kérte a börtönbe Hankó Balázs – a büntetés-végrehajtás szerint erre nincs lehetőségHankó Balázs volt...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 12:53

Már járnak az ellenőrök: súlyos bírság lehet a vége, ha ezt találják otthon nálad!

Már járnak az ellenőrök: súlyos bírság lehet a vége, ha ezt találják otthon nálad!

300 ezer forintos bírságtétel: ezeket az anyagokat tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 09:25

Nógrádi György egy mondattal padlóra küldte Orbán Viktort, még a műsorvezető is meglepődött!

Nógrádi György egy mondattal padlóra küldte Orbán Viktort, még a műsorvezető is meglepődött!

Nógrádi nem köntörfalazott: szerinte Orbánnak nincs reális esélye az ENSZ élére kerülniOrbán Viktor esetleges...

Hirdetés
Hirdetés