Meghalt Kovács István

Hirdetés
Meghalt Kovács István
Hirdetés

Elhunyt Kovács István, a kecskeméti kosárlabda egyik ikonikus háttérembere

/Fájdalmas veszteség érte a magyar kosárlabda\-társadalmat\: 74 éves korában elhunyt Kovács István, a férfi kosárlabda NB I\-ben szereplő Kecskeméti TE korábbi gyúrója és intézője\./

Hirdetés
A hírt hétfőn közölte a klub hivatalos honlapja.

A kecskeméti klub közleményében így búcsúzott:„Hétfő reggel, 74 éves korában elhunyt Kovács István, a kecskeméti kosárlabdacsapat korábbi gyúrója, intézője. 1951. május 3-án született Aradon, sportolói pályafutását labdarúgóként kezdte, tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a román korosztályos válogatott keretébe is meghívást kapott.

Hirdetés

Miután sportolói pályafutása véget ért, gyúrónak állt, és hosszú évekig szolgálta a sportot a háttérből. Kezdetben a helyi férfi és női kosárlabdacsapatoknál tevékenykedett, majd Magyarországra költözött, ahol elsőként Tiszakécskén dolgozott. Az NB II-es csapat meghatározó alakja volt, nemcsak szakmailag, de emberileg is: egy igazi hangulatfelelős, akit mindenki kedvelt.

2003-ban Tóth Viktor, az Univer KSE akkori szakosztályvezetője hívta Kecskemétre.

Hirdetés
Innentől kezdve Kovács István neve szorosan összeforrt a kecskeméti kosárlabdával. Évtizedeken át dolgozott a felnőtt NB I A-s csapat mellett előbb gyúróként, később intézőként. Kiemelkedő szerepet vállalt az Akadémia fiataljainak nevelésében is – türelemmel, tapasztalattal, és mindenki iránti odaadással.

Bár egészségi állapota az utóbbi időszakban megromlott, Kovács István még az elmúlt hetekben is jelen volt a mérkőzéseken.

Hirdetés
Csendesen, de határozottan végezte a rá bízott munkát, majd kedvenc helyén, a kecskeméti kispad mellett, a pálya sarkánál szorított szeretett csapatáért.

Halálhírét 2025. június 2-án, hétfő reggel a kórházból jelentették – a klub és a sportközösség egyaránt megrendüléssel fogadta a szomorú hírt.

Emlékét kegyelettel őrizzük.

2025. június 03. (kedd), 17:06

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 16. (hétfő), 05:57
Hirdetés

GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ 1 perce jött a tragikus hír! Fenyő Miklós után Ő is elment.. - Felfoghatatlan veszteség mindenki számára ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ 1 perce jött a tragikus hír! Fenyő Miklós után Ő is elment.. - Felfoghatatlan veszteség mindenki számára ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult a rockvilág: meghalt a Motörhead legendás gitárosa, Phil CampbellÚjabb megrendítő veszteség érte a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 15:05

Bejelentették! Rengetegen kapnak akár 700 ezer forintot Magyarországon, még igényelni sem kell

Bejelentették! Rengetegen kapnak akár 700 ezer forintot Magyarországon, még igényelni sem kell

Bejelentették! Rengetegen kapnak akár 700 ezer forintot Magyarországon, még igényelni sem kellBejelentették! Rengetegen...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 13:48

Drámai hír érkezett Liptai Claudiáról

Drámai hír érkezett Liptai Claudiáról

Komoly betegségek árnyékában készül A Nagy Duett: Liptai Claudia is kidőlt, Pankáék sincsenek jó állapotbanA Nagy Duett...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 12:12

Áll a bál: Rubint Réka kiosztotta Magyar Pétert!Rubint Réka olyan sallert vert le Magyar Péternek, hogy még a haja is összeborzolódott. ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Áll a bál: Rubint Réka kiosztotta Magyar Pétert!Rubint Réka olyan sallert vert le Magyar Péternek, hogy még a haja is összeborzolódott. ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Áll a bál: Rubint Réka kiosztotta Magyar Pétert!Rubint Réka olyan sallert vert le Magyar Péternek, hogy még a haja is...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 09:19

Nagyon brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nagyon brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nem kismiska, ami ideér! Kiadták a nagy áprilisi időjárás-előrejelzést, és tényleg nagy fordulat jöhetA márciusi,...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 08:44

Hatalmas tragédia: miután az anya elvette a telefonját, a fiatal lány rátámadt. Az anyát sajnos nem sikerült megmenteni.

Hatalmas tragédia: miután az anya elvette a telefonját, a fiatal lány rátámadt. Az anyát sajnos nem sikerült megmenteni.

Tragédia Oroszországban: a telefon és a közösségi média miatt támadt rá édesanyjára egy 13 éves lány – az anyát már nem...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 08:24

Nemcsák Károly kapta idén a Kossuth-díjat - gratuláljunk neki sok lájkal és szívecskével ❤️ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nemcsák Károly kapta idén a Kossuth-díjat - gratuláljunk neki sok lájkal és szívecskével ❤️ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nemcsák Károly kapta idén a Kossuth-díjat - gratuláljunk neki sok lájkal és szívecskével  Kitüntették Nemcsák Károlyt:...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 07:14

Szenzáció a Séfek Séfe után: Radics Attila „Lukasz” akkora közönségkedvenc lett, hogy már a visszatéréséről beszél mindenki

Szenzáció a Séfek Séfe után: Radics Attila „Lukasz” akkora közönségkedvenc lett, hogy már a visszatéréséről beszél mindenki

Szenzáció a Séfek Séfe után: Radics Attila „Lukasz” akkora közönségkedvenc lett, hogy már a visszatéréséről beszél...

Hirdetés
Hirdetés