Megható vallomást tett Dolly: ezért sírta végig a születésnapját

Hirdetés
Megható vallomást tett Dolly: ezért sírta végig a születésnapját
Hirdetés

Elárulta, 71 lett az idén.

Dolly lassan 40 éve van a pályán, és a mai napig tele van a naptára. A színpadon elképesztően energikus, lendületes. Huszonéves fiatalok is megirigyelhetik fittségét. /Az énekesnő májusi születésű, és nem csoda, ha nem foglalkozik azzal, hogy hány éves, mert ránézve a biológiai kora szerint évtizedekkel lehet fiatalabb\./

Hirdetés

Tavaly ünnepelte 70. születésnapját. Hogy telt?

Tavaly igaz barátaim és új és nagyszerű kollégáim meglepetés bulit szerveztek nekem. Különleges nap volt, kavarogtak bennem az érzelmek, hiszem életemben először volt ilyenben részem, és bevallom, hogy a végtelen öröm mellett nagyon nehéz volt megállni, hogy ne bőgjem végig.

Hirdetés
Megható és csodálatos volt, soha nem fogom elfelejteni, egy meghatározó élményt és útravalót kaptam tőlük.

Foglalkoztatja a kora?

Szerintem nem az évek száma, hanem a mentalitás a lényeg. Láttam én már olyan fiatal lányt, aki érett fáradt néniként viselkedett, és a volt német tanárnőm 75 éves kora ellenére olyan volt, mint egy tinédzser, éppen ezért nem foglalkozom az életkorommal, sőt többször előfordult, hogy hivatalokban, amikor rákérdeztek ki kellett számolnom.

Hirdetés
Egyébként azt mondják, aki sokat foglalkozik a korával, az hamar megöregszik.

Aki tudja, elképed, hogy hány éves. Honnan meríti az erőt? 

 Szüleim is sokkal fiatalabbnak látszottak a koruknál, úgy 20-30 évvel, náluk is megrökönyödtek, amikor kiderült mennyi idősek. Persze azért az is sokat számít, hogy egész életemben sportoltam. Úsztam, atlétikáztam, művészi tornára jártam, kézilabdáztam, kosaraztam, majd vitorláztam, és nagyon sokáig lovagoltam. A mai napig megpróbálok egészségesen étkezni, és még mindig iszom a búzafűlevet.

Hirdetés
Lépcsőn gyalog megyek, ahol lakom, ott lejt ő s a telek, tehát már az is felér egy sport teljesítménnyel.

További részleteket mesél a Kiskegyedben!

2019. május 23. (csütörtök), 15:13

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 22. (kedd), 19:30
Hirdetés

Megölték Szapula Jánost, Taktakenéz önkormányzati képviselőjét

Megölték Szapula Jánost, Taktakenéz önkormányzati képviselőjét

Megölték Szapula Jánost, Taktakenéz önkormányzati képviselőjétErőszakos bűncselekmény áldozata lett Szapula János, a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 22. (kedd), 18:31

Felkavaró hír érkezett Matolcsy Györgyről ! ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Felkavaró hír érkezett Matolcsy Györgyről ! ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Hét gyanúsított az Erste-ügyben: Matolcsy Györgyöt is kihallgattákGyanúsítottként hallgatták ki Matolcsy György korábbi...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 22. (kedd), 18:11

Gyanúsítottként hallgatták ki Matolcsy Györgyöt

Gyanúsítottként hallgatták ki Matolcsy Györgyöt

Matolcsy Györgyöt is meggyanúsították az Erste-ügyben, házkutatást tartottak nálaGyanúsítottként hallgatták ki Matolcsy...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 22. (kedd), 17:19

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol az egri gimnázium: elhunyt Szabados Nicolett, az iskola meghatározó tanáraSzomorú hírt közölt 2026. szeptember...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 22. (kedd), 16:20

Felkavaró hír érkezett Pócs Jánosról!Forsthoffer Ágnes jelentette be ! ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Felkavaró hír érkezett Pócs Jánosról!Forsthoffer Ágnes jelentette be ! ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

 Pócs János mentelmi jogát is felfüggesztette az Országgyűlés – rágalmazási ügyben folytatódhat az eljárásAz...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 22. (kedd), 14:42

Felfüggesztették Pócs János mentelmi jogát: rágalmazási ügy áll a döntés mögött

Felfüggesztették Pócs János mentelmi jogát: rágalmazási ügy áll a döntés mögött

Felfüggesztették Pócs János mentelmi jogát: rágalmazási ügy áll a döntés mögöttAz Országgyűlés 2026. szeptember 22-én...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 22. (kedd), 13:25

Kiadták a riasztást ! Ilyen tél 30 éve nem volt, mint ami jön! Október-November-Decemberi előrejelzés

Kiadták a riasztást ! Ilyen tél 30 éve nem volt, mint ami jön! Október-November-Decemberi előrejelzés

Rendkívül erős El Niño jöhet az év végére – mit hozhat ez Magyarországnak?Az El Niño erőssége az év végére az 1950 óta...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 22. (kedd), 12:32

Nostradamus jóslata 4 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat 2026 októberre!

Nostradamus jóslata 4 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat 2026 októberre!

Nostradamus ihlette horoszkóp: mind a 12 csillagjegynek fontos üzenetet tartogat 2026 októbere!Az alábbi horoszkóp...

Hirdetés
Hirdetés