Megmondja a véleményét az MTA kutatóhálózatának vezetése

Hirdetés
Megmondja a véleményét az MTA kutatóhálózatának vezetése
Hirdetés

Az alábbiakban olvasható közleményt teljes egyetértésben állították össze a Magyar Tudományos Akadémia közel 5 ezer főt foglalkoztató kutatóintézet-hálózatának vezetői. /A közleményben az Innovációs és Technológiai Minisztérium \(ITM\) és az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal \(NKFIH\) által kidolgozott új kutatásfinanszírozási rendszerről mondják el véleményüket, olvasható az mta\./

Hirdetés
hu oldalán.

Az alábbiakban a Magyar Tudományos Akadémia honlapján január 24-én megjelent közleményt olvashatják:

Az MTA kutatóhálózatát irányító vezetők közleménye

Az MTA-kutatóhálózat intézményi vezetőinek véleménye az ITM és az NKFIH által kidolgozott új kutatásfinanszírozási rendszerről

Hirdetés

Az MTA-kutatóhálózat kutatóközpontjainak főigazgatói és önálló kutatóintézeteinek igazgatói az új kutatásfinanszírozási rendszerről a Palkovics Lászlótól, az ITM miniszterétől és Szabó Istvántól, az NKFIH elnökhelyettesétől 2019. január 17-én kapott személyes tájékoztatás és a számukra véleményezésre megküldött „Tématerületi Kiválósági Program 2019 – Programjavaslat” dokumentumai alapján közös álláspontot alakítottak ki, amit részletes értékelést és nagyszámú tisztázandó kérdést is tartalmazó dokumentum csatolásával január 23-án küldtek meg az ITM és az NKFIH vezetőinek.

Hirdetés

Az MTA-kutatóhálózat vezetői támogatni kívánják az MTA elnökét, az ITM miniszterét és az NKFIH vezetését a KFI rendszer hatékonyabbá tételében és a rendelkezésre álló források növelésében. Mint a legsikeresebb hazai kutatóhelyek vezetői az MTA elnökével és vezetésével közösen kialakítják a kutatóhálózat átalakítására vonatkozó tervezetet az akadémiai kutatóhelyek átvilágításának eredményei, az ITM koncepciója és jó külföldi modellek figyelembevételével.

Az MTA kutatóhálózatának intézményvezetői egyhangúlag elengedhetetlennek tartják a „Tématerületi Kiválósági Program 2019” tervezetében bemutatott rendszer kiegészítését, továbbfejlesztését, a jogszabályi és intézményi háttér megteremtését. 2019. április 1. helyett az így kialakított új rendszer 2020.

Hirdetés
január 1-jei bevezetését javasolják az NKFIH és az ITM vezetésének. Egyúttal szükségesnek tartják, hogy a jogszabályi környezet átalakításáig a hatályos MTA- és költségvetési törvénynek megfelelően folyjék az MTA-kutatóközpontok és önállókutatóintézetek működésének finanszírozása.

Arra az esetre, ha az ITM és az NKFIH az előbbi javaslatukat elveti, az MTA-kutatóközpontok és önálló intézetek vezetői alternatív javaslatot is tettek a Tématerületi Kiválósági Program módosítására.

Hirdetés
2019-ben azok az intézmények, ahol ezt a jogszabályi és pályázati feltételek lehetővé teszik, a jelenleg is pályázati alapon folyó kutatások összes közvetlen költségét a meglévő kutatási támogatási szerződéseikből, támogatási okirattal megkapott vagy egyéb forrásaikból fedezik (nem az ún. elemi költségvetés terhére).

Az MTA-kutatóhálózat minden egyes önálló jogi személyiségű tagja (kutatóközpont és önálló kutatóintézet) igényt nyújthasson be a 2019. évben nála folyó kutatások pályázatokkal le nem fedett költségeire (eddigi elemi költségvetésére), így többek között a működési költségekre, a nem tudományos dolgozók és a kutatói törzsállomány bérére, a központi tudományos szolgáltatások költségeire és a közfeladatok ellátásához szükséges (intézmény- és tudományterület-specifikus) költségekre.

Hirdetés

Ez nélkülözhetetlen és más forrásból nem finanszírozható alapfeltétele a folyó kutatási projektek eredményes teljesítésének, az ehhez szükséges intézményi tudományos és általános szolgáltatások biztosításának, az intézmények fenntartásának, rendeltetésszerű működésének és újabb kutatási és fejlesztési források megszerzésének.

Az MTA-kutatóhálózat tagjai – az MTA keretein belül – továbbra is készek együttműködni a kormányzat által tervezett új KFI rendszer nemzetközi normáknak is megfelelő kiépítése és fenntartható, hatékony működtetése érdekében.

Budapest, 2019.

Hirdetés
január 24.

Forrás: szemlelek.blog.hu

2019. január 27. (vasárnap), 17:45

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 08:05
Hirdetés

Lékai-Kiss Ramóna 11 éve dédelgetett álma végre valóra vált – videón mutatta meg a varázslatos pillanatot

Lékai-Kiss Ramóna 11 éve dédelgetett álma végre valóra vált – videón mutatta meg a varázslatos pillanatot

Lékai-Kiss Ramóna 11 éve dédelgetett álma végre valóra vált – videón mutatta meg a varázslatos pillanatotLékai-Kiss...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 19:41

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Chris Rea Hetvennégy éves korában, rövid betegség után, békében elhunyt Chris Rea, a Driving Home for Christmas...

Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 18:21

Fejes Tamás belépett a lányos apák táborába – gratulálunk és sok boldog percet kívánunk!

Fejes Tamás belépett a lányos apák táborába – gratulálunk és sok boldog percet kívánunk!

Fejes Tamás belépett a lányos apák táborába – gratulálunk és sok boldog percet kívánunk!Másfél hónap telt el azóta,...

Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 08:56

Berobbant Magyarországon az újabb járvány: közel 40 ezren fordultak orvoshoz

Berobbant Magyarországon az újabb járvány: közel 40 ezren fordultak orvoshoz

Berobbant Magyarországon az újabb járvány: közel 40 ezren fordultak orvoshoz Magyarországon hivatalosan is megkezdődött...

Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 08:09

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. december 22., 08:44

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. december 22., 08:44

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. december 22., 08:44A hétfő reggeli órákban több olyan...

Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 07:21

Istenes Bence győzött élete első profi ökölvívó-mérkőzésén

Istenes Bence győzött élete első profi ökölvívó-mérkőzésén

Istenes Bence profi bokszoló lett – és rögtön győzelemmel mutatkozott beAz elmúlt években a Sztárbox újraélesztésével a...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap)

MOST TÖRTÉNIK! Senki nem hitte, hogy EZT megmeri lépni! - Magyar Péter megtette Orbán Viktorral: ?Részletek lent a hozzászólásoknál!

MOST TÖRTÉNIK! Senki nem hitte, hogy EZT megmeri lépni! - Magyar Péter megtette Orbán Viktorral: ?Részletek lent a hozzászólásoknál!

MOST TÖRTÉNIK! Senki nem hitte, hogy EZT meg meri lépni! – Magyar Péter megtette Orbán ViktorralA balatonfüredi...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap), 19:19

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Kemenes Fanni, a magyar színház és film meghatározó jelmeztervezőjeSzomorú veszteség érte a magyar kulturális...

Hirdetés
Hirdetés