Megrendítő! "Soha többet nem fogok érettségiztetni" - egy angoltanár megrendítően őszinte vallomása a magyar "oktatásügyről"! EZÉRT mennek el fiataljaink: - Aki egyetért vele, kérem ossza meg, hátha felfigyelnek erre odafent!

Hirdetés
Megrendítő!
Hirdetés

Megkezdődtek az érettségik, és nekem ilyenkor mindig összeszorul a szívem.

Soha többet nem fogok érettségiztetni, nem fogok még egy olyan feleletet hallani angol érettségin, mint Harmath Eszterét a 12./B\-ből, aki kihúzta a multikulturalizmust – mert nem voltam hajlandó a munkaközösség vezetőjének a tanácsát megfogadva az évtizedek óta szokásos „A családom”, „London”, „Utazás” témaköreit adni a diákoknak\./

Hirdetés
Eszter azóta pszichológus lett, én pedig újságíró.

Én renitens tanerő voltam, nem is hosszabbította meg az igazgató akkor a szerződésemet, amivel nagyon jót tett velem. Ha tanár maradok, azóta nem utazom be a fél világot, hónapról hónapra élnék, feketén magánórákat tartanék, hogy meg tudjak élni: túlélném az életemet.

Hirdetés
De az iskola megfertőzött, és évről évre eszembe jut, milyen jó lenne tanítani.

Tavaly szeptemberben – mivel már megengedhetem magamnak ezt a luxust – ezért úri passzióból elmentem tanítani egy patinás pesti szakgimnáziumba, ahonnan én menekültem el januárban. Felmondtam. Tanároknál nem szokás tanév közben felállni, viszont úgy éreztem, a legjobb dolgot teszem, és szent meggyőződésem, hogy a magyar oktatással a legjobb dolog akkor történne, ha minden tanár egyszerre állna fel.

A mai magyar iskola ugyanis lassan csak a gyermekmegőrző funkcióját képes ellátni. Arra semmi esetre sem alkalmas, hogy autonóm, kritikusan gondolkodó fiatalok kerüljenek ki a falai közül.

Hirdetés
A legjobb gimnáziumokban, az alapítványi iskolákban talán ez sikerül. Minden iskolában akadnak még nagyon jó tanárok, de a rendszer rohadt.

Elegem volt. Nem akartam azt hallgatni, hogy egyetemet végzett, tehetséges emberek a tanáriban arról beszélgetnek, mikor érkezik új bála a közeli turkálóba. Elegem volt akkor, amikor megláttam egy kupac levetett, rongyos ruhát a tanári ablakában, amit egy kolléga szemérmesen a függöny mögé rakott be, rajta egy papírfecnivel, amin az állt, hogy „elvihető”. Elegem volt, hogy a tanárokkal elhitette a hatalom, hogy ők ennyit érnek, és azt, hogy nincs más lehetőségük az életben. A pedagógus társadalmat már beszántották: leszegett fejjel csinálják azt, amit a hatalom diktál, gyereket soha nem látott csinovnyikok csuklóztatják azokat a kollégákat, akik egész életüket diákokkal töltötték, tökéletesen felesleges adminisztratív feladatok elvégzésére kötelezve őket.

Hirdetés

A tanárok ma már ingyen túlóráznak, mert már alig van új belépő a rendszerbe, és az egyre fogyó diákságnak csak túlórákkal tudják biztosítani az órákat. Egy budai általános iskolában azért nem volt ebben az évben angol, mert nincs szaktanár, a gyerekek decemberben hörcsögöt simogattak angolon. Az egyik apuka – volt évfolyamtársam a bölcsészkarról – könyörgött, hogy vállaljam el őket, a szülők kipótolják a megalázóan kevés óradíjat. A tanári pálya a díjazásnak megfelelően lássuk be, erősen kontraszelektált.

A magyar iskolában megtanultunk mindent a kovalens kötésről, a citrát-körről, a mai napig sok irodalomtanár bemagoltatja a diákkal Petőfi életrajzát, és sorolhatnám végtelenségig, mi mindent bűnt követ el a magyar oktatás a gyerek ellen.

Hirdetés
Egy szerző életrajzát bemagoltatni, irodalomórán feltenni azt a kérdést „Mit gondolt a költő?” ugyanis bűn.

Azt kellene megkérdezni a gyerektől, hogy „Te mire gondolsz?” „Benned milyen érzéseket hív elő egy vers, egy adott szöveg”, mert ez a fontos. Így talán megtanulnánk értelmezni egy szöveget, elmondani a véleményünket, érvelni, vitázni, kételkedni, bizonyítékokat keresni, törekedni magunk megismerésére, felfedezni magunkban a meglévő előítéleteket, és lebontani azokat. Elegem volt abból is, hogy tanárként az órán a tizenévesekkel szemben kell állnom.

Hirdetés
A magyar iskolában ugyanis az óra úgy néz ki, hogy adott egy terem, ahol a tanári asztallal szemben foglalnak helyet a diákok. Tanár és diák tehát egymással szemben áll, küzdenek egymással. Az osztályban én testesítem meg a hatalmat, a gyerek pedig a hatalmat kijátszó, kiskapukat kereső állampolgárt, aki puskázik, azaz csal, és ellenáll.

A magyar iskola ma már nem is törekszik arra, hogy leképezzen egy demokratikus rendszert. Szerencsés az az intézmény, ahol még lehetőségük van a gyerekeknek olyan délutáni elfoglaltságokra – színjátszókör, médiakör, stb. – ahol egy mentor segítségével megtanulják, hogyan szerveződjenek maguk közösséggé, megtanulnak érvelni, vitázni.

Hirdetés
Szerencsés a gyerek, ha egy elitgimnáziumba, vagy egy alapítványi iskolába jár. De ezekből az iskolákból a legjobb diákok már nem magyar felsőoktatási intézményekben akarnak továbbtanulni. Az eduline május 6-án tette közzé, hogy az érettségizők több mint harmada külföldön tanulna tovább.

A legtehetségesebb diákok közül sokan Oxfordban és Cambridge-ben kezdik a következő tanévet. Egy friss felmérés szerint folyamatosan emelkedik a magyar hallgatók száma a brit, német és osztrák egyetemeken. A becslések szerint több mint 13 ezren tanulnak külföldön. Arról nincs statisztika, hogy ezek közül a fiatalok közül hányan akarnak majd hazatérni.VIA

A legjobbakról van szó. Mi lesz veled Magyarország?Homonnay Gergely 

2019. november 15. (péntek), 14:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 09:33
Hirdetés

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szakács István régi nyilatkozata egészen más oldalát mutatja Szakács Istvánt a közösségi médiában elsősorban politikai...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:50

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Postán érkezhet a szűrési meghívó: három fontos vizsgálat, amely sokakat érint Méhnyakszűrés: hároméves időköz szerepel...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:33

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár nem tért haza – ezeken a képeken még előttük állt az életTizenkilenc gyermeket és két tanár...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:56

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Orbán vagy Kádár? Magyar Péter csípős választ adott Toroczkai államférfizéséreToroczkai László Orbán Viktor után Kádár...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:27

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy név, tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFKVolt közöttük...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 06:47

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Gellér Sándor, aki játékosként és edzőként is a csúcsra jutott79 éves korában, 2026. november 6-án elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:16

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Barátságról beszélgettek, jelentés készült belőle: így került Lévai Anikó neve egy ügynökaktábaLévai Anikó egy fiatal...

Hirdetés
Hirdetés