Megrendítő! "Soha többet nem fogok érettségiztetni" - egy angoltanár megrendítően őszinte vallomása a magyar "oktatásügyről"! EZÉRT mennek el fiataljaink: - Aki egyetért vele, kérem ossza meg, hátha felfigyelnek erre odafent!
Megkezdődtek az érettségik, és nekem ilyenkor mindig összeszorul a szívem.
Soha többet nem fogok érettségiztetni, nem fogok még egy olyan feleletet hallani angol érettségin, mint Harmath Eszterét a 12./B\-ből, aki kihúzta a multikulturalizmust – mert nem voltam hajlandó a munkaközösség vezetőjének a tanácsát megfogadva az évtizedek óta szokásos „A családom”, „London”, „Utazás” témaköreit adni a diákoknak\./
Én renitens tanerő voltam, nem is hosszabbította meg az igazgató akkor a szerződésemet, amivel nagyon jót tett velem. Ha tanár maradok, azóta nem utazom be a fél világot, hónapról hónapra élnék, feketén magánórákat tartanék, hogy meg tudjak élni: túlélném az életemet.
Tavaly szeptemberben – mivel már megengedhetem magamnak ezt a luxust – ezért úri passzióból elmentem tanítani egy patinás pesti szakgimnáziumba, ahonnan én menekültem el januárban. Felmondtam. Tanároknál nem szokás tanév közben felállni, viszont úgy éreztem, a legjobb dolgot teszem, és szent meggyőződésem, hogy a magyar oktatással a legjobb dolog akkor történne, ha minden tanár egyszerre állna fel.
A mai magyar iskola ugyanis lassan csak a gyermekmegőrző funkcióját képes ellátni. Arra semmi esetre sem alkalmas, hogy autonóm, kritikusan gondolkodó fiatalok kerüljenek ki a falai közül.
Elegem volt. Nem akartam azt hallgatni, hogy egyetemet végzett, tehetséges emberek a tanáriban arról beszélgetnek, mikor érkezik új bála a közeli turkálóba. Elegem volt akkor, amikor megláttam egy kupac levetett, rongyos ruhát a tanári ablakában, amit egy kolléga szemérmesen a függöny mögé rakott be, rajta egy papírfecnivel, amin az állt, hogy „elvihető”. Elegem volt, hogy a tanárokkal elhitette a hatalom, hogy ők ennyit érnek, és azt, hogy nincs más lehetőségük az életben. A pedagógus társadalmat már beszántották: leszegett fejjel csinálják azt, amit a hatalom diktál, gyereket soha nem látott csinovnyikok csuklóztatják azokat a kollégákat, akik egész életüket diákokkal töltötték, tökéletesen felesleges adminisztratív feladatok elvégzésére kötelezve őket.
A tanárok ma már ingyen túlóráznak, mert már alig van új belépő a rendszerbe, és az egyre fogyó diákságnak csak túlórákkal tudják biztosítani az órákat. Egy budai általános iskolában azért nem volt ebben az évben angol, mert nincs szaktanár, a gyerekek decemberben hörcsögöt simogattak angolon. Az egyik apuka – volt évfolyamtársam a bölcsészkarról – könyörgött, hogy vállaljam el őket, a szülők kipótolják a megalázóan kevés óradíjat. A tanári pálya a díjazásnak megfelelően lássuk be, erősen kontraszelektált.
A magyar iskolában megtanultunk mindent a kovalens kötésről, a citrát-körről, a mai napig sok irodalomtanár bemagoltatja a diákkal Petőfi életrajzát, és sorolhatnám végtelenségig, mi mindent bűnt követ el a magyar oktatás a gyerek ellen.
Azt kellene megkérdezni a gyerektől, hogy „Te mire gondolsz?” „Benned milyen érzéseket hív elő egy vers, egy adott szöveg”, mert ez a fontos. Így talán megtanulnánk értelmezni egy szöveget, elmondani a véleményünket, érvelni, vitázni, kételkedni, bizonyítékokat keresni, törekedni magunk megismerésére, felfedezni magunkban a meglévő előítéleteket, és lebontani azokat. Elegem volt abból is, hogy tanárként az órán a tizenévesekkel szemben kell állnom.
A magyar iskola ma már nem is törekszik arra, hogy leképezzen egy demokratikus rendszert. Szerencsés az az intézmény, ahol még lehetőségük van a gyerekeknek olyan délutáni elfoglaltságokra – színjátszókör, médiakör, stb. – ahol egy mentor segítségével megtanulják, hogyan szerveződjenek maguk közösséggé, megtanulnak érvelni, vitázni.
A legtehetségesebb diákok közül sokan Oxfordban és Cambridge-ben kezdik a következő tanévet. Egy friss felmérés szerint folyamatosan emelkedik a magyar hallgatók száma a brit, német és osztrák egyetemeken. A becslések szerint több mint 13 ezren tanulnak külföldön. Arról nincs statisztika, hogy ezek közül a fiatalok közül hányan akarnak majd hazatérni.VIA
A legjobbakról van szó. Mi lesz veled Magyarország?Homonnay Gergely
2019. november 15. (péntek), 14:47
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
