Mindenegyben Blog – 2025. augusztus 24., vasárnap
/Megrázó részletek kerültek napvilágra a csömendi gyilkosságról, amely egy egész települést sokkolt\./
A férfi a szörnyű tett után felhívta édesanyját, majd értesítette a mentőket és a rendőrséget is – de mire a hatóságok a helyszínre értek, elmenekült.
Az áldozat édesanyja, Piroska, a könnyeivel küszködve nyilatkozott:„Az öcsémet húsz éve lelőtték Marcaliban, a nővérem fia 14 évesen belefulladt a Balatonba, a húgom 39 éves fia nemrég autóbalesetben halt meg… és most a lányomat agyonverték. Ekkora fájdalom nem is létezik a világon.
A tragédia napján Piroska még járt lánya otthonában, ahol Anita egyik unokája és a dédunoka is élt. Már akkor látta, hogy P. Csaba erősen ittas, a szomszédok szerint pedig reggeltől bömböltette a zenét, és agresszív hangulatban volt.
„Már akkor is kötekedett, amikor ott voltam, de sosem hittem volna, hogy egyszer idáig jutunk” – mondta megtörten az asszony.
A környékbeliek szerint az ital teljesen eltorzította a férfit. „Zugivó volt, rejtegette az üvegeket. A lányom mindent megtett, könyörgött neki, hogy változzon meg.
Nem ez volt az első alkalom, hogy Csaba bántalmazta feleségét. Korábban is úgy megrúgta, hogy Anita kórházba került. A helyiek szerint a polgármesteri hivatal kamerája is rögzítette, ahogy az udvaron rugdossa feleségét.
A végzetes napon a férfi állítólag egy csákánnyal támadt a nőre, olyan erővel, hogy a nyakát is majdnem átvágta. Eközben a zenét maximum hangerőre tekerte, hogy a szomszédok ne hallják a segélykiáltásokat.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán P. Csabát emberölés gyanúja miatt hallgatták ki, és kezdeményezték letartóztatását.
A tragédia nemcsak egy családot, hanem egész Csömendet gyászba borította.
2025. szeptember 08. (hétfő), 13:31
Megszólalt az Európai Ügyészség: Magyarország döntésén múlhat, vizsgálhatók-e az Orbán Viktorhoz köthető uniós pénzügyek
Óriási hír: az Európai Ügyészség az Orbán Viktor elleni esetleges eljárások kérdésében szólalt...
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.