Megszólalt egy közeli barát Csollány Szilveszter állapotáról

Hirdetés
Megszólalt egy közeli barát Csollány Szilveszter állapotáról
Hirdetés

Az Exatlon versenyzőjéért egykori műsorbeli csapattársa, a világbajnok kajakos, Tóth Dávid is aggódik..

/A Blikk az elsők között számolt be arról, hogy Csollány Szilvesztert december 3\-án a koronavírus szövődményeként tüdőgyulladással szállították a soproni kórházba, illetve, hogy az 51 éves tornász állapota olyan súlyossá vált, hogy lélegeztetőgépre kellett kötni\./

Hirdetés
A sportoló felépüléséért azóta is szinte az egész ország imádkozik, s egykori edzője mellett még az a tatai nővér is üzent neki, aki 42 nap lélegeztető után élte túl a szörnyű kórt.

Az Exatlon versenyzőjéért egykori műsorbeli csapattársa, a világbajnok kajakos, Tóth Dávid is aggódik, akit a nézők most épp a TV2 A Nagy Ő című műsorában láthatnak.

Hirdetés
– Minden nap gondolok rá. Nagyon közel kerültünk egymáshoz. Nagyon fontos lett számomra, és nem tudom elképzelni azt a lehetőséget, hogy esetleg ne épüljön fel – kezdte a Bors újságírójának Tóth Dávid, aki elmesélte, mikor beszéltek utoljára Szilveszterrel.

Legutoljára december 2-án beszéltünk telefonon. Akkor már nem volt jól. A felesége is nagyon rosszul viseli ezt a helyzetet, és direkt azért nem is hívom fel nap mint nap, hogy ne traktáljam még tovább.

Hirdetés
Szeretném biztosra mondani, hogy fel fog épülni mihamarabb, és lehetőségem lesz még jó sokat beszélni vele. Nélkülözhetetlen része lett az életemnek Szilveszter, és remélem, még hosszú ideig az is marad

– tette hozzá.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tóth Dávid (@davidtoth_kayak) által megosztott bejegyzés

Hirdetés

2021. december 20. (hétfő), 08:35

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 06:33
Hirdetés

Toroczkai Varga Judittal támadt Magyar Péterre - döbbenetes lett a vége -Toroczkai csak pislogott

Toroczkai Varga Judittal támadt Magyar Péterre - döbbenetes lett a vége -Toroczkai csak pislogott

Toroczkai Varga Judittal támadta Magyart – a váratlan válasz mindent megfordítottToroczkai László azzal próbálta...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 05:57

Meghalt Janza Benedek

Meghalt Janza Benedek

Megrázó halálhír érkezett a minisztériumból: tragikus balesetben hunyt el Janza BenedekTragédia rázta meg a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 05:37

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Halálos tragédia rázta meg a minisztériumot: Janza Benedek főosztályvezetőt gyászoljákFelfoghatatlan veszteség érte a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 20:21

Drámai hír érkezett Novák Katalinról!Lannert Judit jelentette be ! ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Novák Katalinról!Lannert Judit jelentette be ! ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

 Megdöbbentő látvány fogadta Novák Katalin egykori irodájában az új minisztertNem éppen hagyományos dolgozószobaLannert...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 19:43

Megdöbbentő, mit találtak Novák Katalin egykori kormányzati irodájában! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Megdöbbentő, mit találtak Novák Katalin egykori kormányzati irodájában! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Döbbenetes örökség Novák Katalin egykori irodájában: sminktükör, luxusfürdő és egy ott felejtett blézerHotelszobára...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 18:44

Németh Balázs nekiment Vitézynek, aztán a miniszter úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Németh Balázs nekiment Vitézynek, aztán a miniszter úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Németh Balázs nekiment Vitézynek, de a miniszter válasza után a Fidesz maradt a perononKülönvonatos botrányt próbált...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 17:40

Szentkirályi Alexandra ízekre szedte a Tisza-kormány intézkedéseit! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Szentkirályi Alexandra ízekre szedte a Tisza-kormány intézkedéseit! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Szentkirályi Alexandra keményen nekiment a Tisza-kormánynak: szerinte kudarcot vallott a válságkezelésÉlesen bírálta a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 17:04

Hadházy nem kegyelmezett: súlyos kérdésekkel szembesítette Orbánt és baráti körét!

Hadházy nem kegyelmezett: súlyos kérdésekkel szembesítette Orbánt és baráti körét!

A gučai sörözésből Hatvanpuszta-ügy lett: Hadházy három kemény kérdéssel ment neki OrbánnakKiderült, kikkel...

Hirdetés
Hirdetés