Megszűnik a nyugdíjkorhatár férfiak és nők esetében is Magyarországon! Így lehet majd nyugdíjba menni a korhatár eltörlése után

Hirdetés
Megszűnik a nyugdíjkorhatár férfiak és nők esetében is Magyarországon! Így lehet majd nyugdíjba menni a korhatár eltörlése után
Hirdetés

Megszűnik a nyugdíjkorhatár férfiak és nők esetében is Magyarországon! Így lehet majd nyugdíjba menni a korhatár eltörlése után.

Viszlát nyugdíjkorhatár?

/A hagyományos értelemben vett nyugdíjkorhatár jóformán eltűnik majd a jövőben, , mert ezután az emberek több ok miatt is tovább dolgozhatnak, mint az eddigi években\./

Hirdetés
A biztosítók is úgy látják, hogy az embereket fel kell készíteni erre minél hamarabb.

Lard Friese az NN-biztosítócsoport vezérigazgatója közölte a Világgazdaságnak adott inetrjúban, hogy a jövőben eltűnhet a hagyományos értelemben vett 65 éves nyugdíjkorhatár.

Számos okot találhatunk ennek hátterében: – egyfelől sokkal több rugalmas munkalehetőség lesz elérhető, ennek köszönhetően pedig, ha szeretnének, tovább dolgozhatnak az emberek – ű – másfelől egyre egészségesebben élnek az emberek, ezért majd tovább élnek, ez pedig újabb kihívást támaszt majd a biztosítókkal szemben.

Hirdetés
A menedzser véleménye szerint érdemes az embereket a lehető legkorábban bevonni a nyugdíjas korukkal kapcsolatos döntésekbe, fontos párbeszédet kezdeményezni velük,annak érdekében, hogy amíg még dolgoznak, addig is elkezdhessenek felkészülni a nyugdíjra.

Az 1957-ben vagy azt követően született emberek legkorábban a betöltött 65. életév napján mehetnek nyugdíjba. Számos európai ország gyakorlatától eltérően Magyarországon a férfiak és a nők nyugdíjkorhatárra vonatkozó életkora pontosan megegyezik a két nem között, vagyis nincsen semmilyen különbség a nők és férfiak között a nyugdíjkorhatár tekintetében.

Hirdetés

2021-ben tehát az 1956. II. félévében születettek mehetnek nyugdíjba, 2022-ben az 1957-ben születettek, 2023-ban az 1958-ban születettek, 2024-ben az 1959-ben születettek, míg 2024-ben az 1960-ban születettek mehetnek nyugdíjba azon a napon, amikor betöltik 65.

Hirdetés
életévüket.

Minimumfeltétel a teljes öregségi nyugdíj megállapításához, hogy a ledolgozott évek száma legalább 20 év legyen. Ha ez valamilyen ok miatt nem teljesül, azonban az öregségi nyugdíjkorhatárt elérve a kérelmező rendelkezik minimum 15 év szolgálati idővel, akkor öregségi résznyugdíjat igényelhet. Fontos kitétel továbbá a nyugdíj kérelmezésekor, hogy a nyugdíj-megállapítás időpontjában az igénylő személy nem lehet biztosított, vagyis nem állhat semmilyen munkaviszonyban, sem belföldön, sem pedig külföldön.

65 év.

Ahogyan a fenti kiemelt felsorolás is mutatja, 2021-et követően a nyugdíjkorhatár mindkét nem számára immár 65 évet jelent. Ez viszont csak abban az esetben igaz, ha a nyugdíjat kérelmező személy rendelkezik legalább 20 év szolgálati idővel, melyet tud igazolni is. A nők számára van viszont kedvezményes nyugdíjszámítási lehetőség, hiszen az otthon gyermekneveléssel eltöltött évek is beleszámítanak a nyugdíjukba, így a nők 40 év szolgálati idő után nyugdíjba vonulhatnak, ráadásul ez nem biztos, hogy 40 évnyi munkát jelent.

Nők 40 éves nyugdíj kiszámítása 2021: fontos változás lépett életbe!.

Hirdetés

Korkedvezményes nyugdíj 2021: ki igényelheti és mit kell tudni a nyugdíjszerű ellátások kapcsán?.

Hirdetés

Sokan szeretnének gondtalan nyugdíjas éveket, azonban ezt meg is kell finanszírozni valamiből. Az idősebb korban felmerülő egészségügyi kiadások is sokba kerülhetnek, de egy autó fenntartása is jelentős kiadással jár, nem beszélve a szabadidő kellemes eltöltéséről, például a külföldi utazásokról. Ugyan jelenthet kiegészítő jövedelmet a nyugdíj melletti munkavégzés, bár valószínűleg a többségnek nem az az álma, hogy még a nyugdíj mellett is munkát vállaljon.

A nyugdíj mellett viszont jól jön bármilyen kiegészítő jövedelem. Az időben elkezdett nyugdíj előtti öngondoskodás lehetőségei között érdemes megemlíteni az adókedvezményekkel is támogatott önkéntes nyugdíjpénztárat, valamint a nyugdíjbiztosítást is, amely az előbbinél rugalmasabb megtakarítási forma, ellenben az állam szintén több kedvezménnyel is támogatja. Előrehozott öregségi nyugdíj: a korábbi évek törvénymódosításai miatt minden előrehozott nyugdíjba menetelt érintő jogszabályt eltöröltek, így öregségi nyugdíj kizárólag az öregségi nyugdíjkorhatár betöltésekor állapítható meg.

2021. május 23. (vasárnap), 16:42

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 20:41
Hirdetés

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Autóbalesetben hunyt el Szentesi Balázs, egykori iskolája búcsúzik tőleSzentesi Balázsról emlékezett meg a nyíregyházi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:56

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Tizedikes diákjától búcsúzik az iskola – elhunyt Hosszu KrisztiánA búcsúközlemény szerint Hosszu Krisztián, a 10/C...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:22

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Két HírTV-s munkatársat kitiltottak a Parlamentből, szigorítást tervez a házelnökEgy hétre kitiltották a HírTV két...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 17:49

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Kislányával táncolt Krausz Gábor: Mikes Anna különleges alkalmat szervezett nekikKrausz Gábor és kislánya, Hannaróza...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:45

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

Orbán dokumentumokkal válaszolt az ügynökvádra – a három állítólagos jelentés továbbra is kérdésesOrbán Viktor 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:26

Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

Bérkövetést ígért a TISZA, most konkrét lépéseket sürget a nyugdíjasok érdekképviseleteHiába emelkedik egy nyugdíj az...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 15:04

Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

Pócs János szavazása miatt összehívták a Házbizottságot, Magyar Péter büntetést sürgetettRendkívüli ülésre hívták össze...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 13:38

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!Szívfacsaró  hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre...

Hirdetés
Hirdetés