Megvan! Ő nyerte a konyhafőnököt, és a 10 millió forintot

Hirdetés
Megvan! Ő nyerte a konyhafőnököt, és a 10 millió forintot
Hirdetés

Li Mengyi és Bóza Roland harcoltak A Konyhafőnök 2021-es döntőjében, a hetekig tartó kemény versenyben végül Roland győzött, megnyerve ezzel a 10 milliós pénznyereményt.

/Roland korábban 13 évig élt Ausztriában, két éve pedig megnyitotta saját bisztróját, amelyre minden spórolt pénzét ráköltötte\./

Hirdetés
A járvány miatt kénytelen volt bezárni, hét hónap után pedig úgy döntött, felszámolja a kávézót. Most viszont megcsinálta, megnyerte a gasztroműsort!

Li Mengyi az adás elején elárulta, nem tudja, melyikük győz majd, hiszen mindkettejüknek is megvannak az erősségeik és gyengeségeik.

Hirdetés
A két döntősnek a játék kiesett versenyzői segítettek, köztük volt Czutor Zoli felesége, Zsanett is. Mengyi Ivettől és Zsanettől kapott segítséget, míg Rolandnak Csabi és Gábor nyújtott támogatást.

Az adás alatt megjelent Feke Pál, Oroszlán Szonja és Nagy Ervin, akik egy kész menüsort kaptak. Fördős Zé elmagyarázta nekik, hogy egy háromfogásos menüsort fognak végig kóstolni.

Hirdetés
Mengyi ételeivel kezdtek.

Nagy Ervin Roland főételét az egekbe marasztalta annyira ízlett neki. Azonban a győztes desszertjében többen is találtak kivetnivalót. Mengyi desszertje Rácz Jenő, Nagy Ervin és Feke Pál tetszését is elnyerte.

A hattagú zsűri véleménye sok mindenben eltért, de végleges döntést kellett hozniuk. Mielőtt győztest hirdetett volna a zsűri a két versenyző családja is megjelent a stúdióban. A zsűri döntése alapján Magyarország új konyhafőnöke Bóza Roland lett.

Hirdetés

2021. június 12. (szombat), 08:02

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 07:51
Hirdetés

Megszólalt a válásról Matolcsy György felesége

Megszólalt a válásról Matolcsy György felesége

Vajda Zita megszólalt a Matolcsy Györggyel való válásáról: gyermekük védelmét tartja a legfontosabbnakVajda Zita...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 06:50

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Marad az óraátállítás 2026-ban: október 25-én vissza kell tekerni az órákatHiába támogatta évekkel ezelőtt az Európai...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 06:27

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Konkoly Tamás, aki játékosként és edzőként is hosszú éveken át az ETO-ért dolgozottHosszan tartó, súlyos...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 05:12

GYÁSZ! Felfoghatatlan fájdalom: Az édesapa után az édesanya és hároméves kisfia is meghalt a mendei baleset után

GYÁSZ! Felfoghatatlan fájdalom: Az édesapa után az édesanya és hároméves kisfia is meghalt a mendei baleset után

Az édesapa után az édesanya és hároméves kisfia is meghalt a mendei baleset utánÚjabb tragikus hírek érkeztek a Maglód...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 23. (szerda), 20:33

Meghalt Molnár György

Meghalt Molnár György

Elhunyt Molnár György filmrendező, aki több száz produkciót hagyott maga után78 éves korában elhunyt Molnár György,...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 23. (szerda), 20:15

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Molnár György, az Anna filmje és a Vörös vurstli rendezője78 éves korában elhunyt Molnár György Balázs...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 23. (szerda), 18:32

Nyomozók lepték el a helyszínt: rajtaütés történt a Fidesz-közeli szervezetnél! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Nyomozók lepték el a helyszínt: rajtaütés történt a Fidesz-közeli szervezetnél! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Hűtlen kezelés gyanúja az Alapjogokért Központ háttércégénél: több helyszínen kutattak a nyomozók2026. szeptember 23-án...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 23. (szerda), 17:42

Meglépte a Tisza! Új munkaszüneti nap lesz, évek óta mindenki erre várt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meglépte a Tisza! Új munkaszüneti nap lesz, évek óta mindenki erre várt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

December 24-e munkaszüneti nap lehet: benyújtották a Tisza javaslatátA Tisza Párt három országgyűlési képviselője...

Hirdetés
Hirdetés