Mennyibe kerül a tej, csirkemell és a többi februártól? Mutatjuk a lehetséges árakat az Orbán Viktor által bejelentett élelmiszerár stop után

Hirdetés
Mennyibe kerül a tej, csirkemell és a többi februártól? Mutatjuk a lehetséges árakat az Orbán Viktor által bejelentett élelmiszerár stop után
Hirdetés

Orbán Viktor szerdán este jelentette be: a kormányülésen úgy döntöttek, élelmiszerár stopot vezetnek be bizonyos élelmiszerekre, így azokat nem lehet majd drágábban adni, mint amennyibe tavaly október 15-én kerültek. De mennyi is az az ár, nézzük!

Orbán Viktor hat terméket említett:

  • Kristálycukor
  • Búza finomliszt
  • Naparaforgó étolaj
  • Sertéscomb
  • Csirkemell
  • 2,8 százalékos tehéntej
  • Azt mondta, ezen termékek árát a tavaly október 15-i szintre kell visszavinni. De mennyibe kerültek ezek akkor, ki emlékszik arra? Illetve, mennyibe kerültek egész pontosan aznap? /És persze, üzlete válogatja azt is, hogy mi volt az adott élelmiszer ára\./

    Hirdetés

    Azt nem tudni még – az írásos rendelet híján –, hogy mekkora is lesz ez a csökkentett árszint.

    Hirdetés
    Egyetlen hivatalos támpontot addig is a Központi Statisztikai Hivatal adatbázisai adhatnak. Azok közül is leginkább az „Egyes termékek és szolgáltatások fogyasztói átlagára (nyers adatok), havonta” fedőnéven futó nyilvános adatbázis.

    Abban 2021 októberénél a következő átlagárak szerepelnek:

    Hirdetés
    Élelmiszer Átlagár 2021. októberében, KSH szerint Kristálycukor, kg 261 forint Liszt, finomliszt, kg 203 forint Napraforgó étolaj, liter 713 forint Sertéshús, comb (csont és csülök nélkü), kg 1420 forint Csirkemellfilé (csont és bőr nélkül), kg 1600 forint UHT tartós tej dobozban, 2,8% zsírtartalom, liter 268 forint

    Természetesen ez egyelőre csak támpontot adhat arra, hogy nagyjából mire készüljünk, hiszen az még nem derült ki, pontosan mi alapján kell majd az árakat februártól a termékekre írni.

    Hirdetés
    A KSH táblázata átlagárakat tartalmaz, tehát például a drága és a kevésbé márkás, olcsó étolaj ára is része ennek az átlagnak, ami a táblázatban szerepel. Valószínűtlen, hogy a neves gyártó étolaját ugyanannyiért kellene adni majd, mint a kevésbé ismert gyártó termékét, ami eleve olcsóbb volt. A valószínűbb inkább az, hogy majd márkánként kell újraárazni a boltokban az élelmiszereket.

    Persze, minden előfordulhat, még az is, hogy egyszerűen hatósági ára lesz minden étolajnak – hogy ennél a terméknél maradjunk –, és akkor a reklámokban szereplő étolaj is maximum mondjuk 713 forint lehetés a „noname” étolaj meg szintén ennyi, avagy még olcsóbb.

    Hirdetés
    Várjuk a kormányrendelet, amely várhatóan hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben, hátha az pontosabb feltételrendszert tartalmaz, addig maradnak viszonyítási alapnak a KSH számai. (A teljes KSH fogyasztói ár havi statisztika itt található, öt évre visszamenőleg.)

    2022. január 13. (csütörtök), 13:24

    Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

    Hirdetés
    Kapcsolódó cikkünk
    ELKEZDŐDÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?

    Politikai földcsuszamlás jöhet: a fideszesek harmada már Orbán nélküli jobboldalban...

    Elolvasom a cikket

    Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

    Hirdetés
    Hirdetés

    Cikkajánló

    Mindenegyben blog
    2026. augusztus 09. (vasárnap), 20:21
    Hirdetés

    Drámai hír érkezett Novák Katalinról!Lannert Judit jelentette be ! ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

    Drámai hír érkezett Novák Katalinról!Lannert Judit jelentette be ! ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

     Megdöbbentő látvány fogadta Novák Katalin egykori irodájában az új minisztertNem éppen hagyományos dolgozószobaLannert...

    Hirdetés
    Mindenegyben blog
    2026. augusztus 09. (vasárnap), 19:43

    Megdöbbentő, mit találtak Novák Katalin egykori kormányzati irodájában! Cikk a hozzászólásoknál! ?

    Megdöbbentő, mit találtak Novák Katalin egykori kormányzati irodájában! Cikk a hozzászólásoknál! ?

    Döbbenetes örökség Novák Katalin egykori irodájában: sminktükör, luxusfürdő és egy ott felejtett blézerHotelszobára...

    Mindenegyben blog
    2026. augusztus 09. (vasárnap), 18:44

    Németh Balázs nekiment Vitézynek, aztán a miniszter úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

    Németh Balázs nekiment Vitézynek, aztán a miniszter úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

    Németh Balázs nekiment Vitézynek, de a miniszter válasza után a Fidesz maradt a perononKülönvonatos botrányt próbált...

    Mindenegyben blog
    2026. augusztus 09. (vasárnap), 17:40

    Szentkirályi Alexandra ízekre szedte a Tisza-kormány intézkedéseit! Cikk a hozzászólásoknál! ?

    Szentkirályi Alexandra ízekre szedte a Tisza-kormány intézkedéseit! Cikk a hozzászólásoknál! ?

    Szentkirályi Alexandra keményen nekiment a Tisza-kormánynak: szerinte kudarcot vallott a válságkezelésÉlesen bírálta a...

    Mindenegyben blog
    2026. augusztus 09. (vasárnap), 17:04

    Hadházy nem kegyelmezett: súlyos kérdésekkel szembesítette Orbánt és baráti körét!

    Hadházy nem kegyelmezett: súlyos kérdésekkel szembesítette Orbánt és baráti körét!

    A gučai sörözésből Hatvanpuszta-ügy lett: Hadházy három kemény kérdéssel ment neki OrbánnakKiderült, kikkel...

    Mindenegyben blog
    2026. augusztus 09. (vasárnap), 15:55

    Levideózták Demjén Ferenc káprázatos vidéki birodalmát ! Itt aztán fel lehet töltődni!

    Levideózták Demjén Ferenc káprázatos vidéki birodalmát ! Itt aztán fel lehet töltődni!

    Levideózták Demjén Ferenc  káprázatos vidéki birodalmát ! Itt aztán fel lehet töltődni!Demjén Ferenc megmutatta titkos...

    Mindenegyben blog
    2026. augusztus 09. (vasárnap), 14:54

    Keményen visszanyalt a fagyi a Fidesz–KDNP-nek Baka András miatt!!

    Keményen visszanyalt a fagyi a Fidesz–KDNP-nek Baka András miatt!!

    Politikai öngól: a KDNP támadása Baka András legerősebb ügyét hozta visszaA KDNP támadása gyorsan visszafelé sült...

    Mindenegyben blog
    2026. augusztus 09. (vasárnap), 14:02

    Schmidt Mária megtalálta a Fidesz bukásának felelősét

    Schmidt Mária megtalálta a Fidesz bukásának felelősét

     Schmidt Mária megtalálta a Fidesz bukásának felelősét – az internetet okolja a vereségértAz internetet és az...

    Hirdetés
    Hirdetés