Milliárdokat érhet az új repcsi! MÁR MEGINT KITALÁLTUNK VALAMIT - ÚJ MAGYAR TALÁLMÁNY

Hirdetés
Milliárdokat érhet az új repcsi! MÁR MEGINT KITALÁLTUNK VALAMIT - ÚJ MAGYAR TALÁLMÁNY
Hirdetés

Közhely, de a magyar találmányok világhírűek. Újabb példa rá a Magnus Fusion 212 repülőgép, mely a kecskeméti Magnus Aircraft Zrt. műhelyében látta meg a napvilágot. Aki figyelemmel követi a repülős életet, annak ismerős lehet a Magnus neve, hiszen Besenyei Péter műrepülő világbajnok 2009-es gépének létrehozásában oroszlánrészt vállalt a kecskeméti cég. Tapasztalatban tehát nem volt hiány.

Az új találmányuk, az elektromos meghajtású karbonrepülő nem a versenysportot célozza meg, hanem sokkal inkább a repülőgépes oktatást. Azt hihetnénk, hogy ez a piac igen szűk, de meglepődnénk, hogy mekkorát tévedünk!

/A HVG beszámolója alapján a találmányért csak úgy ostromolják a hazai céget a kínaiak\./

Hirdetés
A kínai kormány nemrég bejelentette, hogy a következő évtizedben 2650 repteret építenek (amik főleg országon belüli forgalmat szolgálnak ki), valamint repülős iskolákat is.
Hirdetés
Ez idő alatt 12.
Hirdetés
000 Boeing és Airbus gyártámányú gépet rendeltek be, amihez egyes becslések szerint 70.000 pilótát kéne kiképezni. A magyar találmány hatalmas segítséget tudna nyújtani számukra, hiszen jelenleg csupán 2600 pilótát tudnak évente kiképezni. Sőt, az elképesztő méretű környezetszennyezés végett a kínai kormány mindenképpen elektromos repülőkben gondolkodik.
Hirdetés
Ezek a gépek 
kevésbé környezetszennyezőek, olcsóbban fenntarthatóak és könnyebben is irányíthatóak.

Kína mellett India is bejelentkezett a repülőkért, hiszen India is hasonló terveket sző, mint kína. Azonban az indiai kormány “csupán” 250 repteret és 250 iskolát tervez építeni a következő években és a projekt megvalósulásában a Magnus-ra számítanak.

Ebből a pár adatból is látható, hogy a kecskeméti találmány levédése hatalmas pénzügyi haszonnal járhat a Magnus Aircraft csapata számára.

Hogy kezdődött a sikersztori?.

Hirdetés
A Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatója, Katona Imre nem számított ekkora népszerűségre.

“Jött egy ausztrál, vett egyet, jött egy román, ő is vett egyet, jött egy francia, ő kettőt vett.” Mindezt úgy, hogy a vásárlók ki sem próbálhatták előtte a gépet.

Történt ez az Aero 2012-es repülési szakkiállításon a németországi Friedrichschafenben.

Aztán 2016-ban az Aero európai szakkiállításon bemutatott tisztán elektromos meghajtású eFusion ha lehet, még nagyobb sikereket ért el.

Hirdetés
Ugyanis elektromos meghajtású műrepülő karbongépet még egy gyártó sem mutatott be. Emiatt a fejlesztők az eFlight Award-ot elnyerték, amely nagy megtiszteltetés a repülős szakmában.

Azért is jelent nagy versenyelőnyt egy ilyen találmány levédése, mivel 2017-től a pilótaképzés egy 40 órás veszélyhelyzeti képzést is jelent, amiben 170.000 kereskedelmi pilóta is érintett a világon. Korábban ez mindössze 10 órányi oktatás volt, viszont így sokkal több alkalmas oktatógépre is lesz szükség. Az oktatógépeg különlegessége, hogy ezekben a két fő nem egymás mögött ül, hanem egymás mellett.

Hirdetés
Az oktatás szempontjából ez egy kulcsfontosságú tulajdonság.

Miért is különleges ez a repülő?.

Két szempontból is: az anyaghasználat és a meghajtás miatt.

Karbonból készítettek már repülőt, de ez még nem olyan elterjedt technológia a repülőgépeknél.  Előnye a súlya, ami nagyon fontos a repülésben (a könnyebb gépek könnyebben manőverezhetőek és jelentősen kevesebbet fogyasztanak). Hátránya pedig az áraelsősorban, hiszen még ma is igen költséges ezzel az anyaggal dolgozni.cikknek nincs vége!Itt folytatódik:szabadalom-vedjegy.hu

2018. június 07. (csütörtök), 19:52

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 27. (péntek), 06:23
Hirdetés

Csak a család ment el: utolsó útjára kisérték Kontra Györgyöt, az M1 híradósát

Csak a család ment el: utolsó útjára kisérték Kontra Györgyöt, az M1 híradósát

Csak a család ment el: eltemették Kontra Györgyöt, az M1 híradósát MEGRÁZÓ BÚCSÚ – Szűk családi körben, csendben...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 27. (péntek), 06:08

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

?️ Gyászba borult Putnok – Elhunyt Dr. Ködmönné Dr. Laczkovich Katalin Mély megrendüléssel értesült a közösség arról,...

Mindenegyben blog
2026. február 26. (csütörtök), 22:21

2026 február végén 6 csillagjegy milliomossá válik, ők azok

2026 február végén 6 csillagjegy milliomossá válik, ők azok

♈ KOS – Február végeA hónap utolsó napjai úgy érkeznek el hozzád, mintha egy csendes, de erőteljes áramlat sodorna a...

Mindenegyben blog
2026. február 26. (csütörtök), 20:52

Gulyás Gergely bejelentette :Ők kapnak 150 ezer forintos juttatást

Gulyás Gergely bejelentette :Ők kapnak 150 ezer forintos juttatást

Gulyás Gergely elmondta, miért kapnak 150 ezer forintos juttatást a pedagógusok Március 20-ig megkapják az állami...

Mindenegyben blog
2026. február 26. (csütörtök), 18:51

Drámai hír érkezett Janicsák Vecáról

Drámai hír érkezett Janicsák Vecáról

Méhnyakrákjáról vallott Janicsák Veca: „Éreztem, hogy valami nem stimmelt..." Egy váratlan telefonhívás, egy...

Mindenegyben blog
2026. február 26. (csütörtök), 17:27

Drámai hír érkezett Christina Applegatéról

Drámai hír érkezett Christina Applegatéról

Christina Applegate küzdelme a sclerosis multiplexszel: „Nem élvezem az életet” Megrendítő őszinteséggel beszélt...

Mindenegyben blog
2026. február 26. (csütörtök), 16:24

Pankotai Lili borította a bilit Egressy Mátyás ügyében

Pankotai Lili borította a bilit Egressy Mátyás ügyében

Pankotai Lili újra borította a bilit Egressy Mátyás ügyében – három pontban a legfontosabb üzeneteiMi is beszámoltunk...

Mindenegyben blog
2026. február 26. (csütörtök), 15:08

Totális leégés: ,Magyarország talán egyik legjobb top 10es férfia, G.w.M egy egyszerű kérdésre olyan választ adott, amit még a műsorvezetők sem bírtak feldolgozni!

Totális leégés: ,Magyarország talán egyik legjobb top 10es férfia, G.w.M egy egyszerű kérdésre olyan választ adott, amit még a műsorvezetők sem bírtak feldolgozni!

Totális leégés: ,Magyarország talán egyik legjobb top 10es férfia, G.w.M egy egyszerű kérdésre olyan választ adott,...

Hirdetés
Hirdetés