Most érkezett a hír Eszenyi Enikőről

Hirdetés
Most érkezett a hír Eszenyi Enikőről
Hirdetés

Eszenyi Enikő  tegnap ünnepelte 63. születésnapját, amely alkalomból a Blikk készített vele egy interjút. /A beszélgetés során Eszenyi Enikő arról mesélt, hogy milyen kívánságokat fogalmaz meg, amikor a születésnapi tortáján a gyertyákat elfújja\./

Hirdetés
Az első és legfontosabb kívánsága az volt, hogy édesanyja, aki nemrégiben ünnepelte 86. születésnapját, még hosszú ideig éljen. Az interjú során Eszenyi Enikő édesanyjának születésnapjáról és a kapcsolódó érzelmekről is beszéltek, melyeket az interjúban részletesebben is kifejtett.
Hirdetés

Az interjúban felmerül azonban még valami, ami szintén nagy vágya Eszenyi Enikőnek:

„szeretnék gyermeket, de ez csak az álmaimban teljesül és ébredéskor hiányzik.”

A Blikk emlékeztet, hogy bár vér szerinti gyermeke nem született Eszenyi Enikőnek, még a nyolcvanas években akkori párjával, Kaszás Attilával a szárnyaik alá vettek egy állami gondozott kislányt, Verát. Hivatalos örökbefogadásra végül nem került sor, Kaszás Attila 2007-ben váratlanul elhunyt, de azóta is szoros kapcsolat maradt Eszenyi Enikő és Vera között. Vera már elmúlt negyven éves és van egy kislánya, Lilla.

Hirdetés
BOLDOG SZÜLINAPOT 

2024. január 16. (kedd), 12:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:48
Hirdetés

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:47

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 17:56

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látniVan, amikor egy történet nem az...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:38

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

 Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:21

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

Szenzációs felfedezés: 1300 éves térkép borzolja a kedélyeket – tényleg átírhatja a magyar történelmet?Egy olyan lelet...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 15:26

Meghalt Chuck Norris

Meghalt Chuck Norris

Megdöbbent a világ: 86 éves korában meghalt Chuck Norris, az a férfi, akinek neve évtizedeken át egyet jelentett a...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 15:14

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.Pápai Joci...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 13:51

Gyászol a rendőrség: elhunyt a 22 éves Zalavári Bálint, akit egy vadbaleset helyszínelésénél gázolt el egy autós.

Gyászol a rendőrség: elhunyt a 22 éves Zalavári Bálint, akit egy vadbaleset helyszínelésénél gázolt el egy autós.

Szívszorító tragédia történt a 8-as főúton: meghalt az egyik fiatal rendőr, akit szolgálat közben ütöttek el. A 22 éves...

Hirdetés
Hirdetés