Most érkezett a megrázó hír! Feketébe borult Varnus Xavér közösségi oldala

Hirdetés
Most érkezett a megrázó hír! Feketébe borult Varnus Xavér közösségi oldala
Hirdetés

Most érkezett a megrázó hír! Feketébe borult Varnus Xavér közösségi oldala .

/„Meghalt az anyukám\./

Hirdetés
Éppen olyan nemes szerénységgel tette, ahogyan élt” – közölte Varnus Xavér a Facebook-oldalán.
Hirdetés

„Hálás vagyok a sorsnak, hogy karjaimban tarthattam, amikor kilehelte utolsó lélegzetét. Szívem mélyéből köszönöm a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet orvosainak és munkatársainak, hogy saját szerettükként vigyázták útját a Halál felé vezető kanyargó és sötét vizeken” – írja az orgonaművész.

Hirdetés

Terézia gyászünnepsége Johann Sebastian Bach születésnapján, s egyben a tavasz első délutánján, március 21-én 15 órakor lesz a kőbányai Szent László műemléktemplomban – tette hozzá.

Xavér korábban a Blikknek azt mondta, mivel az élete felét Kanadában töltötte, minden pillanatot szeretne kihasználni, hogy a még életben lévő szeretteivel együtt lehessen. Így tavaly nyáron is édesanyjával, Teréziával vágott neki a tengerentúli útnak.

– Mindig is közel álltam a szüleimhez, az öcsémmel pedig az elmúlt tíz évben lett nagyon közeli a kapcsolatom, de amióta csak anya maradt nekem közülük, szeretnék a lehető legtöbb időt együtt tölteni vele, hisz az élet gyorsan elszáll – mesélte akkor Xavér.

Hirdetés

– Személyiségem nagy részét, a művészi vénát és a misztikum iránti rajongást édesapámtól örököltem, ám a makacsságot és a következetességet bizonyos, hogy anyukámtól. Évtizedek óta mondogatja, hogy soha nem akar senki terhére lenni. De amikor itt van, nagyon élvezi az óceánt, a természetet, hiszen a nyolcvanas években hosszan élt a családunk Kanadában, sőt, anya szinte teljes rokonsága az Egyesült Államokban él az 1910-es évektől kezdve.

Hirdetés
Apa nyughatatlan lélek volt, ám anya már nehezen hagyja el az otthonát – árulta el a muzsikus, aki arról is mesélt, milyen emlékei vannak Teréziáról a gyerekkorából.

– Anyám a házassággal társadalmi osztályt ugrott, hiszen egy vidéki kispolgári családból került be a pesti, nagypolgári világba. Ott kellett megtalálnia önmagát, és ebben az apai nagyanyám bizony nem volt túlságosan nagy segítségére. Anyám mindössze 19 éves volt, amikor megszülettem, ekkor járt az egyetemre, miközben nagyvállalati középvezető volt.

Hirdetés
Modern, liberális, vidéki nő volt, míg nagyanyám a konzervatív úriasszony, s mindig rajtam keresztül üzengettek egymásnak. Azaz, a mondd meg a nagyanyádnak és a mondd meg az anyádnak mondatok mindennap elhangoztak – emlékezett Xavér, aki emiatt a családjában lévő mindkét erős nő nevelésében részesült.

2024. február 21. (szerda), 18:57

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:38
Hirdetés

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

 Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:21

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

Szenzációs felfedezés: 1300 éves térkép borzolja a kedélyeket – tényleg átírhatja a magyar történelmet?Egy olyan lelet...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 15:26

Meghalt Chuck Norris

Meghalt Chuck Norris

Megdöbbent a világ: 86 éves korában meghalt Chuck Norris, az a férfi, akinek neve évtizedeken át egyet jelentett a...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 15:14

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.Pápai Joci...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 13:51

Gyászol a rendőrség: elhunyt a 22 éves Zalavári Bálint, akit egy vadbaleset helyszínelésénél gázolt el egy autós.

Gyászol a rendőrség: elhunyt a 22 éves Zalavári Bálint, akit egy vadbaleset helyszínelésénél gázolt el egy autós.

Szívszorító tragédia történt a 8-as főúton: meghalt az egyik fiatal rendőr, akit szolgálat közben ütöttek el. A 22 éves...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 12:47

Meghalt Zalavári Bálint Zsolt

Meghalt Zalavári Bálint Zsolt

Megdöbbentő hír rázta meg a közvéleményt: életét vesztette az egyik fiatal rendőr, akit a 8-as főúton ütöttek el...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 09:03

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek❄️ Március vége: hűvös hajnalok, egyre barátságosabb délutánokMárcius...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 08:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Váratlan és megrendítő hír rázta meg a magyar kézilabda világát: életének 68. évében elhunyt Horváth Tibor, a HORT SE...

Hirdetés
Hirdetés