Vujity Tvrtko végre kimondta azt a kegyelmi botrány kapcsán, amit sokan rejtegetni próbálnak: "Senki sem mondhat olyat, hogy..." –

Hirdetés
Vujity Tvrtko végre kimondta azt a kegyelmi botrány kapcsán, amit sokan rejtegetni próbálnak:
Hirdetés

Vujity Tvrtko hosszú bejegyzést írt közösségi oldalán a kegyelmi botrányról, melyben kínzó kérdéseket tett fel.

Kimondott olyan dolgokat is, amit sokan rejtegetni próbálnak! Mutatjuk a poszt legfontosabb részleteit:

/“Kezdem azzal, hogy laktam árvával, akit befogadtunk a családunkba\./

Hirdetés
Isteni kegyelemnek éltem meg azt az időt, hiszen egy év alatt többet tanultam az élettől és az életből, mint az iskoláimban összesen.
Hirdetés

Megkapni egy kiszolgáltatott és sérülékeny fiatal bizalmát számomra többet jelentett bármilyen szakmai díjnál. Ezzel bárkinek és bármikor visszaélni: bűn! Kihasználni és bántalmazni az elesettet: gyomorforgató, megmagyarázhatatlan bűncselekmény” – írja a médiaszemélyiség, majd később így folytatja:

“A politikai vádaskodások keltette gyűlöletcunami pontosan a lényeget sérti: kevesebb szó esik magukról a bántalmazott gyermekekről. A kegyelmi ügy amúgy is azt üzente, hogy a büntetés mértéke -nem teljesen ismert hátterű indoklással- csökkenthető; ám megkérdezte-e valaki az áldozatoktól, hogy a trauma feldolgozható-e egyáltalán…?!”

“Tényleg: mit éreztek ők “János bácsi” állami kitüntetésekor? Hát “Endre bácsi” kegyelmi kérvényének pozitív elbírálásakor? V. János és K. Endre a rossz kontrollal működő rendszer termékei voltak, és a kérdés most az is: voltak-e és vannak-e még V.

Hirdetés
Jánosok és K. Endrék ebben a rendszerben?!

És ne essék félreértés: senki sem mondhat olyat, hogy “K. Endre csak bűnsegéd volt…” Ha nincsenek bűnsegédek, ha jól működik a rendszer, akkor sok gyermeket lehetett volna megmenteni ettől a gyalázattól!”

“A kérdéseim megvannak, a válaszokat még nem kaptam meg:

– Hogyan történhetett meg, hogy V. János hosszú-hosszú éveken át folytathatta ezt a gyalázatot?!– Megtörtént-e az ő alkalmassági tesztelése, ha igen: pláne hogyan fordulhatott elő mindez?– Milyen volt annak a rendszernek a felépítése, amely az elején, majd évek múlva sem dobta ki magából V.

Hirdetés
Jánost és K. Endrét?– Mi volt K. Endre kegyelmi kérvényének az útja, AZ ELEJÉTŐL A LEGVÉGÉIG?! Ki terjesztette elő? Mivel indokolták? Miért hagyták jóvá? Miért ellenjegyezték? PONTOSAN MI ALAPJÁN?! Szeretném megérteni az egész folyamatot!– Az úgynevezett szokásjog adott-e korábban kegyelmet más V. Jánosoknak és K. Endréknek?!

Természetesen tiszteletben tartom hazám törvényeit -így a kegyelmi törvényre vonatkozó szokásjogokat is-, ugyanakkor az észszerűség válaszokért kiált, többek között azért, mert a társadalomnak tudnia kell például azt, hogy szabadulhatott-e másik K.

Hirdetés
Endre hasonló körülmények között?!

És el kell oszlatni azt a kételyt is, amely szerint vannak olyanok, akik borzalmas bűnöket követnek el, ám -politikai kapcsolatok birtokában- kisebb büntetéssel is megúszhatják, mint kapcsolatok nélküli társaik… És ez minden oldalra egyaránt érvényes lehet!

Szilárd meggyőződésem, hogy amíg a széles nyilvánosság nem ismeri meg ennek az ügynek a fontos részleteit, addig az államszervezet helyed ad a sokszor méltatlan találgatásoknak, pletykáknak és igazságtalanságoknak, ez pedig szerintem súlyosan sérti a társadalom, de még inkább a hasonló ügyek áldozatainak az érdekeit” – írja bejegyzésében Tvrtko.

Hirdetés

2024. február 21. (szerda), 17:38

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:38
Hirdetés

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

 Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:21

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

Szenzációs felfedezés: 1300 éves térkép borzolja a kedélyeket – tényleg átírhatja a magyar történelmet?Egy olyan lelet...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 15:26

Meghalt Chuck Norris

Meghalt Chuck Norris

Megdöbbent a világ: 86 éves korában meghalt Chuck Norris, az a férfi, akinek neve évtizedeken át egyet jelentett a...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 15:14

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.Pápai Joci...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 13:51

Gyászol a rendőrség: elhunyt a 22 éves Zalavári Bálint, akit egy vadbaleset helyszínelésénél gázolt el egy autós.

Gyászol a rendőrség: elhunyt a 22 éves Zalavári Bálint, akit egy vadbaleset helyszínelésénél gázolt el egy autós.

Szívszorító tragédia történt a 8-as főúton: meghalt az egyik fiatal rendőr, akit szolgálat közben ütöttek el. A 22 éves...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 12:47

Meghalt Zalavári Bálint Zsolt

Meghalt Zalavári Bálint Zsolt

Megdöbbentő hír rázta meg a közvéleményt: életét vesztette az egyik fiatal rendőr, akit a 8-as főúton ütöttek el...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 09:03

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek❄️ Március vége: hűvös hajnalok, egyre barátságosabb délutánokMárcius...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 08:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Váratlan és megrendítő hír rázta meg a magyar kézilabda világát: életének 68. évében elhunyt Horváth Tibor, a HORT SE...

Hirdetés
Hirdetés