Most érkezett a szomorú hír: bejelentették magyar politikus halálhírét

Hirdetés
Most érkezett a szomorú hír: bejelentették magyar politikus halálhírét
Hirdetés

Így szól a közlemény.

Elhunyt Zsengellér István, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt (OKGT) volt vezérigazgatója, a Mol igazgatóságának egykori tagja 91 éves korában - tájékoztatta a Mol kedden az MTI-t.

/Zsengellér István a Veszprémi Vegyipari Egyetemen szerzett vegyészmérnöki diplomát 1954\-ben\./

Hirdetés
Szolnokon, a Tiszamenti Vegyiműveknél kezdett el dolgozni. Részt vett a gyár fejlesztésében, a vegyiművek műtrágya gyárának, mosószer üzemének, a polifoszfát- és fluorsó-üzemének kiépítésében.
Hirdetés

Nehézipari miniszter-helyettesként 1975-től a magyar szénhidrogénipart és egyes nagy vegyi üzemeket felügyelte. Ipari vezetőként szerepe volt az Adria-kőolajvezeték, majd később a százhalombattai katalikus krakk üzem elindításában.

Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt (OKGT) vezérigazgatójának 1981-ben nevezték ki, 1975-től 1990-ig vezette a vezetékes földgázellátás fejlesztését koordináló tárcaközi bizottságot, 1994-1995-ben a Mol Rt.

Hirdetés
igazgatóságának tagja és az igazgatóság elnökhelyettese volt.

A Mol közleménye szerint Zsengellér István az OKGT vezetőjeként nagy szerepet vállalt a hazai olaj- és gázipar szerkezetének átalakításában, a korszerű, piaci alapon működő vállalati forma megalkotásában. Munkájával jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a feldarabolás és azonnali értékesítés helyett sikerült az OKGT-t egyben tartani és részvénytársasággá alakítani, így létrejöhetett a Mol Rt.

Zsengellér Istvánt a Mol saját halottjának tekinti.

2022. november 16. (szerda), 08:22

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 18:55
Hirdetés

Rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor: Kiderült, mire készül a volt miniszterelnök

Rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor: Kiderült, mire készül a volt miniszterelnök

Rendkívüli bejelentéssel jelentkezett Orbán Viktor: a volt miniszterelnök pénteken Kocsis Máté Facebook-bejegyzését...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 17:49

Megtette Magyar Péter: egy este alatt több fontos személyi döntés is megjelent

Megtette Magyar Péter: egy este alatt több fontos személyi döntés is megjelent

Megtette Magyar Péter: egy este alatt több fontos személyi döntés is megjelentA péntek esti Magyar Közlönyben egyszerre...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 15:39

ÓRIÁSI FORDULAT A HATÓSÁGOKNÁL: Megkezdődött az elszámoltatás!

ÓRIÁSI FORDULAT A HATÓSÁGOKNÁL: Megkezdődött az elszámoltatás!

FORDULAT A HATÓSÁGOKNÁL: Megkezdődött az elszámoltatás!Látványosan felgyorsultak a korábban elakadt ügyekA választások...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 15:07

Kitört a botrány az NKA-pénzek miatt: sorra utalják vissza a több MILLIÓ forintos támogatásokat a fideszes celebek! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Kitört a botrány az NKA-pénzek miatt: sorra utalják vissza a több MILLIÓ forintos támogatásokat a fideszes celebek! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Fordulat az NKA-botránybanKitört a pánik az NKA-botrány miatt, miután kiderült: a választási időszakban mintegy 17...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 14:26

Balázs Andi és szerelme ezzel a közös fotóval és egy meghökkentő számmal jelentkezett be: így jelentik be a nagy hírt - A képen minden látszik!

Balázs Andi és szerelme ezzel a közös fotóval és egy meghökkentő számmal jelentkezett be: így jelentik be a nagy hírt - A képen minden látszik!

Balázs Andi megható fotóval üzent: 22 éve tart a szerelem GáborralVan az a fajta szerelem, amelyik nem kiabál, nem kér...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 13:37

Ingyen adná örökölt házát egy csanálosi férfi – cserébe csak egyetlen dolgot kér

Ingyen adná örökölt házát egy csanálosi férfi – cserébe csak egyetlen dolgot kér

Ingyen odaadná az örökölt házát egy csanálosi férfi – csak egyetlen dolgot kér cserébeNem eladni akarja, hanem új...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 12:42

Rendkívüli bejelentést tett Magyar Péter a kegyelmi ügyben: Megvan, ki akart megkegyelmezni K. Endrének

Rendkívüli bejelentést tett Magyar Péter a kegyelmi ügyben: Megvan, ki akart megkegyelmezni K. Endrének

Rendkívüli bejelentést tett Magyar Péter a kegyelmi ügyben: Megvan, ki akart megkegyelmezni K. EndrénekÚjabb fordulat...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 12:11

1 perce jött a hír! KÁOSZ A Balatonnál! Sok helyen menekülnek a turisták!

1 perce jött a hír! KÁOSZ A Balatonnál! Sok helyen menekülnek a turisták!

1 perce jött a hír! KÁOSZ a Balatonnál: sok turista már most újratervezi a nyaralást Egyre többen számolgatnak, mielőtt...

Hirdetés
Hirdetés