Most érkezett! EZ AZ ORSZÁGOS ÜZLETLÁNC VÉGLEG bezárja magyarországi üzleteit! TELJESEN KIVONULNAK Magyarországról >>>

Hirdetés
Most érkezett! EZ AZ ORSZÁGOS ÜZLETLÁNC VÉGLEG bezárja magyarországi üzleteit! TELJESEN KIVONULNAK Magyarországról >>>
Hirdetés

Míg a nyáron még egész jól alakult a forgalom a plázákban, szeptembertől folyamatos a visszaesés és ez nem volt másképp az ünnepi főszezonban sem. /November\-december folyamán 40\-60 százalék körüli bevételcsökkenésről számoltak be a divatáru kiskereskedők – mondta a Napi\./

Hirdetés
hu-nak Csordás Norbert, a Bevásárlóközpontok Bérlői Érdekvédelmi Egyesületének (BBÉE) szóvivője

A kereskedelemben gyenge hónapnak számító január során a forgalomcsökkenés 25 százalék körül alakult, és úgy fest, februárban is folytatódik a lejtmenet.

A szakember úgy becsüli, hogy várhatóan most kezdődik a csődhullám. Tavaly három ismert ruházati lánc – a Vagabond, a Promod és a Camaieu – vonult ki a hazai bevásárlóközpontokból. 2021 elején pedig befejezte működését a Cosmos City is, amely országosan mintegy 20 üzletét zárta be.

Csordás elmondta, hogy más szereplők egyelőre nem vonultak ki, de sokan optimalizálják működésüket. A főváros és a megyeszékhelyek 30 bevásárlóközpontjában közel 90 olyan üzletet vettek számba az egyesületnél (a teljesség igénye nélkül), amelynek bérlője a válság kezdete óta kiköltözött.-írta meg a hirklikk.hu.

Aktuális védelmi intézkedések

A járvány megfékezése érdekében a kormány április 15-én újra meghosszabbította a jelenleg is érvényben lévő védelmi intézkedéseket.

Hirdetés

 

 

 

2021. április 23. (péntek), 21:32

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Az Európai Ügyészség hatalmas hírt közölt Magyarországról– most kezdődik csak igazán!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Politikai földrengés: Magyarország belépett az Európai Ügyészségbe – indulhatnak a...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 20:41
Hirdetés

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Autóbalesetben hunyt el Szentesi Balázs, egykori iskolája búcsúzik tőleSzentesi Balázsról emlékezett meg a nyíregyházi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:56

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Tizedikes diákjától búcsúzik az iskola – elhunyt Hosszu KrisztiánA búcsúközlemény szerint Hosszu Krisztián, a 10/C...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:22

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Két HírTV-s munkatársat kitiltottak a Parlamentből, szigorítást tervez a házelnökEgy hétre kitiltották a HírTV két...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 17:49

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Kislányával táncolt Krausz Gábor: Mikes Anna különleges alkalmat szervezett nekikKrausz Gábor és kislánya, Hannaróza...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:45

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

Orbán dokumentumokkal válaszolt az ügynökvádra – a három állítólagos jelentés továbbra is kérdésesOrbán Viktor 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:26

Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

Bérkövetést ígért a TISZA, most konkrét lépéseket sürget a nyugdíjasok érdekképviseleteHiába emelkedik egy nyugdíj az...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 15:04

Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

Pócs János szavazása miatt összehívták a Házbizottságot, Magyar Péter büntetést sürgetettRendkívüli ülésre hívták össze...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 13:38

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!Szívfacsaró  hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre...

Hirdetés
Hirdetés