Most érkezett! ORBÁN VIKTOR EZZEL a húzásával lényegében már most megnyerte a 2022-es választást..! - MEGTETTE, amit eddig még senki Magyarországon!! EZ igazán bátor lépés volt: (

Hirdetés
Most érkezett! ORBÁN VIKTOR EZZEL a húzásával lényegében már most megnyerte a 2022-es választást..! - MEGTETTE, amit eddig még senki Magyarországon!! EZ igazán bátor lépés volt: (
Hirdetés

Orbán Viktor bemutatta új csodafegyverét: nekik lesz olcsóbb az energia

.

A pénteki szokásos interjújában már beszélt róla a miniszterelnök, most azonban pár másodpercnyi részletet feltöltött belőle a Facebook oldalára.

Új információként jelentette be Orbán Viktor, hogy a szerdai kormányülésen úgy döntöttek:

/\[IMAGE_BLOCK_1\]\./
Hirdetés

Korábban az MKIK azt jelezte, hogy 21 ezer cégnek lenne erre lehetősége a legfeljebb 10 fős foglalkoztatotti létszámkorlát és a 4 milliárd forintos árbevétel mellett.

Hirdetés

Tegnap ugyanezeket a paramétereket mondta Orbán Viktor a műsorban, mégis 33 ezer cégről beszélt.

Lesz olyan magyar kézben lévő energiavállalat is, az MVM, amely a külföldi cégek mellett az ebből fakadó veszteségeket el kell, hogy viselje.

Hirdetés

Az MVM kapcsán azonban arra is utalt, hogy a kormány gondoskodni fog róla, hogy a cég ezzel együtt is jól működjön és gond nélkül tudja kiszolgálni a sok háztartási fogyasztó mellett az egyetemes szolgáltatói körben a cégeket is.

Forrás: FacebookCímlapkép: Facebook

A magyar gazdaság szenved a többszörösére emelkedett áram- és gázárak miatt, de a lakossági rezsi fix ára biztosan fennmarad a választásokig, mert azt a kormány megvédi – hangsúlyozta Orbán Viktor a Kossuth Rádió péntek reggeli interjújában. Mindez azt is jelenti, hogy a kormány a legmagasabb szinten is elismerte, hogy a gazdasági szereplőknek súlyos nehézségeket okoz az elszálló energiaár, de egy október közepi kormányzati ígéret ellenére a mai műsorban nem hangzott el semmilyen információ arra, hogy ezzel akar-e bármit kezdeni a kormány, terveznek-e lépést a vállalati kör számára.

Orbán Viktor az interjúban úgy fogalmazott: "bolond dolgok történnek Európában, nem túlzás azt mondani, hogy rezsiválság van", hiszen többszörösére emelkedtek az áram- és gázárak. Ennek okairól és az egyetlen lehetséges kiútról éppen tegnap közöltünk nagyinterjút a Shell forgatókönyvelemző csapatának magyar vezetőjével, a Nemzetközi Energia Ügynökség volt főközgazdászával.

Arra a kérdésre, hogy mindezek mellett meg lehet-e tartani itthon a fix lakossági rezsiárakat, a magyar kormányfő úgy reagált a péntek reggeli interjúban: mi rögzítettük az árakat a háztartások számára, és most hiába megy fel kétszeresére, háromszorosára a gáz és az áram ára,

Magyarországon a háztartásoknál nem megy fel. A gazdaság szenved, tehát a vállalkozásoknak, az iparban dolgozóknak ki kell fizetni

Hirdetés

a magas árakat – ismerte el. A szenvedés egyik friss jelét éppen ma láttuk meg a szeptemberi ipari termelési adatban. A minap egyébként Romániában levágták a gáz- és áram áfáját és árkompenzációt kapott a vállalkozások széles köre is, hogy ez segítsen átvészelni tavaszig a magas energiaár-környezetet.

Tegnap Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt arról, hogy a magas energiaárak, illetve a koronavírus-járvány negyedik hulláma, az esetleges korlártozások miatt 7-7,5%-ról 6,8%-ra csökkentették az idei évi átlagos GDP-növekedési előrejelzést.

A pénteki komrányfői interjúban arra kérdésre, hogy meddig lehet azt a helyzetet fenntartani, hogy többszörös piaci áremelkedés mellett a lakosság felé a rezsiárak fixek, Orbán Viktor a jövő áprilisi választásokra utalva úgy reagált:

Hirdetés

Amíg a mi kormányunk lesz a rúdnál, addig ez így lesz.

Ő úgy látja, hogy az ellenzéki pártok már jelezték, hogy ha ők nyernének, akkor a piaci ár szintjére emelnék a rezsit. Szerinte ez egy klasszikus vita, a nemzeti kormány az ár védelmét támogatja.

Meglátása szerint „Brüsszel bolond dolgot csinál” azzal, hogy miközben emelkednek az energiaárak, egy olyan klímavédelmi csomaggal áll elő („Irány az 55%!”), ami tovább növeli az árakat, igaz maga is elismerte rögtön, hogy a legutóbbi Európai Tanács ülésén elhangzott: ez a klímacsomag csak 20-23%-kal járult hozzá az árak emelkedéséhez, tehát csak kis részben. Szerinte amikor „már féltérden” van Európa az elszálló árak miatt, akkor egy rossz klímapolitika erre még rátesz egy lapáttal. A kormányfő ezzel szemben továbbra is azt szorgalmazza, hogy „ne az emberekkel, hanem a nagy szennyező, klímarombolókkal” fizettessék meg a klímavédelem költségeit.

Hirdetés

Ő maga tette hozzá, hogy erre azt szokták neki mondani: majd úgyis áthárítják a multik a többletterheket az emberekre. Úgy folytatta: ez csak akkor lehetséges, ha azt a kormány megengedi, de itthon nem ez a helyzet. Kijelentette:

Magyarországon rögzített ára van a rezsinek, hiába akarják áthárítani a nagy multicégek, - amiknek a nagy része most már szerencsére magyar kézbe került -, nem tudják áthárítani, mert egész egyszerűen fix ár van.

Mivel a „magyar kézbe került” kifejezés nagyrészt állami szereplőket takar, így valójában a lakosság felé fixált rezsiárakat is nagyrészt a magyar lakosság fizeti meg, igaz kerülőúton, az állami költségvetésen keresztül. (Ez akkor van így, ha az elmúlt években a piaci áraknál jóval magasabban tartott itthoni lakossági rezsiárakkal képzett nyereségeket felélték volna/most felélnék ezek az egyetemes szolgáltatók és ki kellene őket segítenie az államnak.)

2021. december 05. (vasárnap), 11:03

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
2026 Minimálbér – Most kaptuk a hírt, ha ez igaz, aranyélet jön Magyarországon! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Óriási minimálbér-emelkedés jöhet: ennyivel nőhetnek a fizetések

Komoly változás jöhet a legalacsonyabb...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 09:36
Hirdetés

Kivonul az államfő-választásról a Fidesz, Baka András megválasztását színjátéknak tartják

Kivonul az államfő-választásról a Fidesz, Baka András megválasztását színjátéknak tartják

A Fidesz kivonul az államfő-választásból, Baka András megválasztását színjátéknak tartjákA Fidesz nem vesz részt az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 09:10

Filep Dávid, A Kopasz néven ismert politikai influenszer büntetőfeljelentést tett Magyarország miniszterelnöke ellen

Filep Dávid, A Kopasz néven ismert politikai influenszer büntetőfeljelentést tett Magyarország miniszterelnöke ellen

Filep Dávid büntető feljelentést tett Magyarország miniszterelnökével szembenFilep Dávid előre jelezte, hogy...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 08:46

Kubatov Gábor beszélt arról, hova lett a Fradi-városra kapott 25 milliárd forint

Kubatov Gábor beszélt arról, hova lett a Fradi-városra kapott 25 milliárd forint

Kubatov Gábor szerint napelempark is épült a Ferencvárosnál az állami támogatásbólNyomozás indult a Ferencvárosnak...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 08:44

Apa és fia együtt: Sebestyén Balázs beváltotta ígéretét, 17 éves fiával zenélt 65 ezer ember előtt

Apa és fia együtt: Sebestyén Balázs beváltotta ígéretét, 17 éves fiával zenélt 65 ezer ember előtt

A Sziget Fesztivál egyik legmeghatóbb pillanata: 17 éves fiával állt színpadra Sebestyén BalázsApa és fia együtt a több...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 08:06

Gyász! Elhunyt a magyar meteorológus, zokog az ország

Gyász! Elhunyt a magyar meteorológus, zokog az ország

Gyászol a magyar tudomány: elhunyt Mészáros Ernő, a hazai meteorológia kiemelkedő alakjaElhunyt a neves magyar...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 07:31

Csúnyán beégett Orbán: lelepleződött Orbánék újabb hazugsága! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Csúnyán beégett Orbán: lelepleződött Orbánék újabb hazugsága! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Csúnyán rájuk égett a kampány: sorra omlanak össze Orbánék jóslataiHónapokon át plakátokkal, videókkal, politikusi...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 06:33

Toroczkai Varga Judittal támadt Magyar Péterre - döbbenetes lett a vége -Toroczkai csak pislogott

Toroczkai Varga Judittal támadt Magyar Péterre - döbbenetes lett a vége -Toroczkai csak pislogott

Toroczkai Varga Judittal támadta Magyart – a váratlan válasz mindent megfordítottToroczkai László azzal próbálta...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 05:57

Meghalt Janza Benedek

Meghalt Janza Benedek

Megrázó halálhír érkezett a minisztériumból: tragikus balesetben hunyt el Janza BenedekTragédia rázta meg a...

Hirdetés
Hirdetés