Most érkezett! Újra megszólalt az apuka: Csodálatos hírek érkeztek a tavaly félárván maradt hármas ikrekről! ❤ Szívmelengető amiket mondott:

Hirdetés
Most érkezett! Újra megszólalt az apuka: Csodálatos hírek érkeztek a tavaly félárván maradt hármas ikrekről! ❤ Szívmelengető amiket mondott:
Hirdetés

A hajdúszoboszlói Fábián családot mérhetetlen tragédia érte tavaly decemberben. /A hónap közepén Fábián Tamás felesége, Letti hármas ikreknek adott életet, ám az asszony néhány órával a szülés után belehalt az úgynevezett HELLP\-szindróma súlyos, vérzéses szövődményé­be\./

Hirdetés

 

Az ország egy emberként fogott össze az ikrekért, Lénáért, Miráért, Milánért, valamint édesapjukért, Tamásért. A Tündérkör Alapítvány közreműködésével több tízmillió forintot sikerült összegyűjteni. Az alapítvány segíti és folyamatosan figyelemmel kíséri a család életét és arról Facebook oldalán rendszeresen beszámol.

Hirdetés
Legutóbb április 4-én írtak a picikről.

LÉNA, MIRA ÉS MILÁNKA A KORUKNAK MEGFELELŐEN FEJLŐDNEK, SÚLYUK TOVÁBBRA IS IDEÁLISAN NÖVEKSZIK. AZ ÉJSZAKÁKAT NYUGODTAN ÉS ROSSZALKODÁS NÉLKÜL SIMÁN ÉS RENDSZERESEN ÁTALUSSZÁK. JÓ ÉTVÁGYUK VAN. MOSOLYOGNAK HATALMASRA NYÍLT SZEMEIKKEL

Az apuka még mindig az alapos megfontolás híve hiszen 3 gyermekének jövője múlik az ő felelős döntésein. Egyelőre nem használja a kapott pénzadományt.

Hirdetés
Tamás alapos megfontolást követően a napokban dönt arról, hogy épít, vagy vesz egy szép, nagy házat. Valószínűbb, hogy építeni fog, hiszen olcsóbb és praktikusabb több szempontból is. A gyermekek nevére szóló babakötvényei is lassan révbe érnek, megfogadva a Tündérkör Alapítvány erre vonatkozó ajánlásait. Az apa a nagymamák, nagypapák és családtagok folyamatos segítségével neveli a három aprócska csodát.
Hirdetés

KEDVES TÜNDÉRKÖR ALAPÍTVÁNY! NAGYON JÓL HALADUNK. SZÉPEN LASSAN ÉN IS ELSAJÁTÍTOM A GYERMEKNEVELÉS MINDEN MOZZANATÁT. SEJTETTEM, DE NEM GONDOLTAM, HOGY ENNYI ENERGIA FELHASZNÁLÁSA EKKORA ÖRÖMET OKOZHAT, MINT A 3 KINCSEM. KÉRLEK BENNETEKET, HA MÓDOTOKBAN ÁLL TOLMÁCSOLJÁTOK ÚJRA HÁLÁNKAT A TÜNDÉREITEKNEK, MERT ELÉGSZER ÚGYSEM KÖSZÖNHETEM MEG NEKTEK ÉS NEKIK AZT A SOK JÓT, AMIT KAPTAM

– írta Fábián Tamás meleg öleléssel Mira, Léna és Milán nevében is.

Hirdetés

A lényeg a kicsik egészsége, mosolya, evése, ivása és jókedve. Cseperedjetek fel jóságban és egészségben!

Fotók: Facebook/Tündérkör Alapítvány

2019. július 22. (hétfő), 22:54

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 20:08
Hirdetés

14 nap alatt közel 7 milliárdot spórolt meg a közmédia új vezetése

14 nap alatt közel 7 milliárdot spórolt meg a közmédia új vezetése

Milliárdos rendrakás a közmédiánál: két hét alatt óriási összeget takarított meg az új vezetésSzerződéseket bontanak...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 18:16

19 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

19 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

Viharos fordulat érkezik csütörtökön: jégesővel és 80 km/órás széllel csaphatnak le a zivatarokMozgalmas időjárást hoz...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 17:09

Szerdától fájni fog a tankolás: ekkorát még nem drágult az üzemanyag a védett ár kivezetése óta!

Szerdától fájni fog a tankolás: ekkorát még nem drágult az üzemanyag a védett ár kivezetése óta!

Újabb csapás az autósokra: szerdán brutálisan megugrik a benzin és a gázolaj áraIsmét jelentősen emelkednek az...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 16:38

Sulyok Tamás felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Sulyok Tamás felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Sulyok Tamás távozása bejárta a világsajtót: súlyos kérdéseket vetett fel az államfő eltávolításaSulyok Tamás államfői...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 16:09

Orbán Viktortól hangos a nemzetközi sajtó, elképesztő miket írnak róla!

Orbán Viktortól hangos a nemzetközi sajtó, elképesztő miket írnak róla!

Orbán Viktor visszatérésétől hangos a világsajtó: négy vezető lap elemezte az „ellenállás” meghirdetésétOrbán Viktor a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 15:29

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter húzásától hangos a világsajtó: Európa vezető lapjai elemzik a döntését2026. július 22.A Reuters és a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 14:44

Megrázó részletek derültek ki Nánási László haláláról

Megrázó részletek derültek ki Nánási László haláláról

Megrázó részletek derültek ki Nánási László halálárólKözel hat év telt el Nánási László halála óta:ez vezetett a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 14:03

Megrázó részletek derültek ki Jakab Ferenc haláláról

Megrázó részletek derültek ki Jakab Ferenc haláláról

46 éves korában elhunyt Jakab Ferenc virológus, a korábbi Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője. Jakab Ferenc...

Hirdetés
Hirdetés