Most érkezett! Végre itt vannak a konkrét számok – Pontosan ekkora összegű nyugdíjprémiumot kapnak november 15-én!

Hirdetés
Most érkezett! Végre itt vannak a konkrét számok – Pontosan ekkora összegű nyugdíjprémiumot kapnak november 15-én!
Hirdetés

A nyugdíjprémium rendszerét még a Bajnai Gordon vezette kormány illesztette be a törvénybe 2010-ben–emlékeztetett a hirado.hu által megkérdezett Matits Ágnes nyugdíjszakértő. Akkor szűnt meg a 13. /havi nyugdíj és változott meg a nyugdíjszámítás módja az addigi a svájci indexálásról, inflációkövetőre\./

Hirdetés
Az intézkedés akkor egyfajta kényszerlépés volt a kedvezőtlen költségvetési adatok miatt, tehát a nyugdíjprémium ígérete egyfajta kompenzálás volt – tette hozzá.
Hirdetés
Az érintettek kétségkívül rosszabbul jártak ezzel, hiszen az újfajta számítás miatt az utóbbi évek reálbér-növekedését nem követte arányaiban az időskori járandóságok emelése.

A prémium kifizetésére most először van mód, mivel most először történt meg az, hogy a gazdasági növekedés meghaladta a törvényben rögzített 3,5 százalékot. A 0,6 százalékpontos bővülésből kiinduló számítás pedig lehetővé teszi, hogy az érintettek többsége megkapja a legmagasabb kifizethető összeget, a 12 ezer forintot -mondta Matits Ágnes.

Hirdetés

 

Forrás . hirado.hu

2017. október 22. (vasárnap), 17:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 17:40
Hirdetés

Halálos vonatbaleset - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Halálos vonatbaleset - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

? Megrázó tragédia a szerb fővárosban – három gyermek maradt édesanya nélkül Rakovicán  Felfoghatatlan tragédia rázta...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 15:58

Ő az a nő akit tegnap elgázolt a rakovicai vonat – 3 gyermek maradt anya nélkül!

Ő az a nő akit tegnap elgázolt a rakovicai vonat – 3 gyermek maradt anya nélkül!

Három gyermek maradt édesanya nélkül RakovicánFelfoghatatlan tragédia rázta meg a szerb közvéleményt február 21-én,...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 14:48

Meghalt Vida József

Meghalt Vida József

?️ Tragédia! Holtan találták a magyar politikust – Másfél hónapnyi remény után ért véget a keresés Megrázó hír rázta...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 13:14

Leszakadt a Komáromi Járási Hivatal tetőszerkezete – egy ember meghalt

Leszakadt a Komáromi Járási Hivatal tetőszerkezete – egy ember meghalt

?️ Leszakadt a Komáromi Járási Hivatal tetőszerkezete – egy ember meghalt SzlovákiábanTragikus baleset rázta meg szerda...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 09:37

Több mint 300 ezer magyar kap utalványt a napokban! – Mutatjuk a jogosultak listáját!

Több mint 300 ezer magyar kap utalványt a napokban! – Mutatjuk a jogosultak listáját!

Több mint 300 ezer magyar kap utalványt a napokban! – Mutatjuk a jogosultak listáját! Hatalmas örömhír érkezett: a...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 08:58

2026-ban ezek a csillagjegyek az élet minden területén gyógyulásra ? és gazdagságra ? számíthatnak!

2026-ban ezek a csillagjegyek az élet minden területén gyógyulásra ? és gazdagságra ? számíthatnak!

2026-ban ezek a csillagjegyek az élet minden területén gyógyulásra ? és gazdagságra ? számíthatnak!KOS – 20262026-ban...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 07:53

Sokkoló iskolai tragédia! Meghalt egy 5 éves kisfiú – megdöbbentő részletek derültek ki

Sokkoló iskolai tragédia! Meghalt egy 5 éves kisfiú – megdöbbentő részletek derültek ki

Kétszer hányt, majd meghalt az 5 éves kisfiú – megrázó részletek egy iskolai tragédiárólEgy angliai család élete örökre...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 07:17

Fejes Tamás megmutatta ritkán látott családját

Fejes Tamás megmutatta ritkán látott családját

Fejes Tamás megmutatta ritkán látott családját – szigor, büszkeség és afrikai kalandok A legtöbben még mindig a dobok...

Hirdetés
Hirdetés