Most érkezik az igazi tavasz, 22 fok, napsütés

Hirdetés
Most érkezik az igazi tavasz, 22 fok, napsütés
Hirdetés

Március 15. hajnalán többfelé várható eső, napközben nyugat felől felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap, de elszórtan egy-egy zápor továbbra is kialakulhat. /Délután nyugat felől egy melegfront hatására újabb felhősödés kezdődik, este nyugaton ismét csapadékosra fordul az idő\./

Hirdetés
A nyugati-északnyugati szél sokfelé erős, a Dunántúlon viharos lehet. Megkezdődik a felmelegedés, délután 9-15 fokot mérhetünk.

Szombat hajnalban, reggel ismét több helyen kell készülni esőre, majd napközben az esőfelhők északkelet felé távoznak, délután délnyugat felől csökkenni, szakadozni kezd a felhőzet. A nyugatias szelet élénk, többfelé erős lökések kísérhetik.

Hirdetés
Napközben délen, délnyugaton már elérhetjük a 15-20 fokot, máshol még 9-14 fok lehet jellemző.

Vasárnap is többfelé szeles lesz, a déli-délnyugati irányú légmozgás főként a Dunántúlon erősödhet meg nagy területen, de országszerte napos, száraz időre van kilátás, tovább erősödik a nappali felmelegedés, többfelé elérjük a 20 fokot, sőt, délen 21-22 fok is lehet.

2019. március 14. (csütörtök)

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 19:08
Hirdetés

Lesivideó készült Magyar Péterről gyermeknapon

Lesivideó készült Magyar Péterről gyermeknapon

Lesivideó készült Magyar Péterről gyermeknaponLesivideó került elő Magyar Péterről, ahogy gyermeknapon táncra perdült a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 17:50

Most érkezett az örörm hír:Forsthoffer Ágnes bejelentettése után özönlenek a gratulációk , hatalmas dolog törtét

Most érkezett az örörm hír:Forsthoffer Ágnes bejelentettése után özönlenek a gratulációk , hatalmas dolog törtét

Most érkezett a hír: özönlenek a gratulációk Forsthoffer Ágnesnek, hatalmas dolog történtForsthoffer Ágnes elérte a 200...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 17:18

Nagy Ervin és Borbély Alexandra végre friss képeket mutattak 3 és fél éves ikreikről! Íme Elza és Franciska!

Nagy Ervin és Borbély Alexandra végre friss képeket mutattak 3 és fél éves ikreikről! Íme Elza és Franciska!

Nagy Ervin és Borbély Alexandra friss képeket mutattak ikerlányaikról – Elza és Franciska már nagyot nőttekNagy Ervin...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 15:39

Meghalt a 16 éves lány, miután motorjával teherautónak csapódott egy rendőri üldözés során

Meghalt a 16 éves lány, miután motorjával teherautónak csapódott egy rendőri üldözés során

Meghalt a 16 éves lány, miután motorjával teherautónak csapódott egy rendőri üldözés soránTragédia a rendőri üldözés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 15:11

Németh Balázs kikérte magának, hogy lecsacsizták, amire Tanács Zoltán rákényszerült, hogy elmagyarázzon neki egy mesét a Micimackóból!

Németh Balázs kikérte magának, hogy lecsacsizták, amire Tanács Zoltán rákényszerült, hogy elmagyarázzon neki egy mesét a Micimackóból!

 Németh Balázs felháborodott azon, hogy lecsacsizták, Tanács Zoltán pedig Micimackóval válaszolt nekiÚjabb parlamenti...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 14:39

Óriási szigor jön a rollereseknek: júliustól több helyről is kitilthatják őket Magyarországon!

Óriási szigor jön a rollereseknek: júliustól több helyről is kitilthatják őket Magyarországon!

Szigorítás jön: júliustól kitiltják az elektromos rollereket több népszerű helyről MagyarországonÚj szabályok lépnek...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 13:21

Megdöbbentő videó került ki Lévai Anikóról: ez most beteszi a kaput!

Megdöbbentő videó került ki Lévai Anikóról: ez most beteszi a kaput!

Megdöbbentő videó került ki Lévai Anikóról: ez most beteszi a kaput!A munkások szerint Lévai Anikó irányított...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 12:49

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Nógrád vármegye egykori rendőrfőkapitánya: így búcsúznak tőle a kollégáiGyászba borult a rendőrség: 72 éves...

Hirdetés
Hirdetés