Most jött a borzalmas hír – Elhunyt a vírustagadó világbajnok sportoló, heteket volt kórházban
Hirdetés
Hirdetés
A 40 éves, háromszoros kickbox-világbajnok, Frederic Sinistra a hírek szerint akut légszomjban halt meg, de egybehangzó sajtóértesülések szerint halálát közvetve is a koronavírus okozta..
A Belgium legerősebb embereként ismert sportoló korábban azzal került a címlapokra, hogy szenvedélyesen szállt szembe a koronavírussal, a vírus és az oltás egyik legnagyobb tagadója és ellenzője volt hazájában.
/Aztán novemberben maga is elkapta a vírust, majd a hónap végén kórházba ment, mert egyrészt már olyan rosszul érezte magát, másrészt pedig mert menedzsere addig győzködte, mire végül kötélnek állt\./
Hirdetés
De csak pár napot töltött ott, aztán saját felelősségére hazaengedték.
Hirdetés
A felesége karácsony másnapján közölte a sajtóval, hogy Sinistra december 16-án elhunyt.„Szívem mélyéről köszönöm mindenkinek a támogatást és a férjem iránti csodálatos elismerésüket” – írta, majd így folytatta: „A férjem nagylelkű ember volt, nagy szívvel, aki bármiben is segíteni akart másokon”.
A kickboxos profi pályafutása során 48 meccséből 39-et megnyert, korábban világ- és Európa-bajnoka is volt a sportágnak.
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotóVannak történetek, amelyeknél az embernek egyszerre szorul össze...
Mindenegyben blog 2026. június 29. (hétfő), 18:35
Ma este érkezik a szuperhold, új fejezet nyílik minden csillagjegy életében– ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!