MOST jött – KRÓNIKUS betegeknek adtak ki súlyos KÖZLEMÉNYT! Ide HOLNAPTÓL semmiképpen NE MENJEN!! >>>

Hirdetés
MOST jött – KRÓNIKUS betegeknek adtak ki súlyos KÖZLEMÉNYT! Ide HOLNAPTÓL semmiképpen NE MENJEN!! >>>
Hirdetés

Kardiológusok: A krónikus betegek ne menjenek rutinvizsgálatra, receptért!

/A Magyar Kardiológusok Társasága azt kéri a krónikus szív\- és érrendszeri megbetegedésben szenvedőktől, hogy a koronavírus\-járvány miatt a rutin kontrollvizsgálatok, receptírás miatt ne keressék fel a kórházat, rendelőintézetet\./

Hirdetés

A társaság szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az eddigi adatok alapján egyértelmű, hogy a vírusfertőzés elsősorban az idős és az idült megbetegedésben szenvedők esetében okoz súlyos, akár végzetes kimenetelű szövődményeket.

Közéjük tartoznak a magas vérnyomásban, cukorbetegségben és különböző szívbetegségben – például koszorúér-betegségben, szívelégtelenségben, szívbillentyű-hibában, ritmuszavarokban – szenvedők.

Mindebből következik, hogy a védekezés számukra kiemelten fontos, tehát az ismert higiénés szabályok mellett saját maguk minél hermetikusabb elkülönítése minden túlzás nélkül akár az életüket mentheti meg – szögezték le.

A kardiológusok társasága közleményében felidézte: az egészségügyi ellátók sürgősségi betegellátást végeznek, vagyis elhalasztanak minden fekvő- és járóbeteg-ellátást, ha az azonnali ellátás elmaradása nem jár a beteg életének veszélyeztetésével vagy maradandó egészségkárosodás kockázatával.

Hirdetés

Ezért arra kérik a szívbetegeket, hogy ha nincsen új panaszuk, akkor a rutinszerű kontrollvizsgálatok, javaslat és receptírás céljából ne keressék fel a kórházat vagy rendelőintézetet.

A gyógyszereik kiváltására pedig lehetőleg fiatalabb és egészséges rokonaikat kérjék meg, erre most a különleges helyzetben lehetőség van. A kardiológusok társasága azt kéri, a betegek egészségi állapotukkal kapcsolatban szükség esetén családorvosukkal, lehetőség szerint telefonon konzultáljanak.

Hirdetés

Tudatták azt is, hogy a sürgős esetek ellátásában ugyanakkor nincs változás, tehát heveny rosszullét, például nem szűnő mellkasi fájdalom, nehézlégzés, tudatzavar, eszméletvesztés, vérnyomáskiugrás esetén a betegek haladéktalanul hívják az Országos Mentőszolgálatot.

A közleményben kitérnek arra, hogy egymásnak ellentmondó információk jelentek meg – elsősorban a közösségi médiában – egyes szívbetegségben és magasvérnyomás-betegségben széles körben használt gyógyszerek, így az ACE-gátlók, illetve az ARB-k szedésének az új koronavírus-megbetegedéssel való esetleges összefüggéséről.

Hirdetés

„Jelenleg egyértelmű és tudományosan megfelelően megalapozott adatok ezeket a feltevéseket nem támasztják alá, így több hazai és nemzetközi szervezettel összhangban azt kérjük, hogy a betegek folytassák a kezelést a számukra előírt gyógyszerekkel” – írta a Magyar Kardiológusok Társasága.

2020. március 18. (szerda), 19:43

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 17:10
Hirdetés

15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2026.07.01 szerda éjféligA HungaroMet Nonprofit Zrt. friss...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 16:08

Laczó Adrienn szerint Orbán Viktor terrorcselekményt követhetett el, és hiába próbálták megállítani a nyomozást! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Laczó Adrienn szerint Orbán Viktor terrorcselekményt követhetett el, és hiába próbálták megállítani a nyomozást! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Laczó Adrienn súlyos állításokat fogalmazott meg2026-06-27-én megjelent nyilatkozatában Laczó Adrienn arról beszélt,...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 15:16

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyébenEgyre több helyről érkeznek bejelentések áramszünetekről...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 14:16

Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

Nagyon kínos videó terjed: saját párttársa, Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar PétertőlA parlamenti vita, amely...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:59

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter kemény szavakkal ment neki Panyi Miklósnak, miután szóba került a Kata nevű nőről szóló történet. A vita...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:29

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

„Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Anita visszahívta Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét,...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 09:59

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Lemondási hullám indult az egyetemi alapítványok körülOlyan folyamat indult be Csányi Sándor lemondásával, amely már...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 09:56

Kihallgatták a TEK korábbi főigazgatóját, Orbán Viktor pedig váratlan kijelentést tett

Kihallgatták a TEK korábbi főigazgatóját, Orbán Viktor pedig váratlan kijelentést tett

Dagad az aranykonvoj-ügy, gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu JánostÚjabb fordulatot vett az aranykonvoj-ügy: a...

Hirdetés
Hirdetés