M.Richárd állítja, hogy közvetlen életveszélyes állapotban van, mert nem tud aludni éjszaka

Hirdetés
M.Richárd állítja, hogy közvetlen életveszélyes állapotban van, mert nem tud aludni éjszaka
Hirdetés

Pénteken a vádlottak meghallgatásával és a perbeszédekkel folytatódott a Fővárosi Törvényszéken a Dózsa György úti tragédia másodfokú tárgyalása. A mostani tárgyalásra vezetőszáron és bilincsben elővezetett M. /Richárd négy év fogházat kapott elsőfokon, és örökre eltiltották a vezetéstől, a másik autót vezető N\./

Hirdetés
József 1 év 10 hónap felfüggesztett fogházat kapott.

A Dózsa György úti tragédia több mint négy éve történt. M. Richárd hatalmas sebességgel csapódott Mercedesével egy balra kanyarodó Citroenbe.

Hirdetés
A kanyarodni akaró autó az ütközéstől többször is megpördült, majd berepült a buszmegállóba. A balesetben két ember vesztette életét. Bár M. Richárd kábítószert fogyasztott, a szakértők szerint ez nem volt hatással a vezetési képességére.

A vád szerint M. Richárd vezetői engedély nélkül a megengedett 50 km/órát jelentősen meghaladó, 135–140 km/óra sebességgel közlekedett a Dózsa György úton a Kassák Lajos utca irányába.

Hirdetés
Ekkor érkezett a kereszteződésbe a 47 éves  N. József, aki szabálytalanul, kis ívben bekanyarodott a nagy sebességgel érkező sofőr elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget. A két kocsi olyan erővel ütközött össze, hogy mindkét jármű felsodródott a járdára, és elütött három gyalogost.

A balesetben a kanyarodó jármű egyik utasa olyan erővel zuhant ki az autóból, hogy sérülései következtében a helyszínen életét vesztette. A másik utas a kórházban hunyt el, három gyalogos pedig könnyebben sérült meg.

Hirdetés
A kanyarodó gépkocsi sofőrje életveszélyes, míg M. Richárd könnyebb sérüléseket szenvedett.

Ehhez az eljáráshoz egyesítették M. Richárdnak azt az ügyét, amelyben korábban bevonták a jogosítványát. A vád szerint M. Richárd akkor csaknem elsodort egy kerékpárost, majd az emiatt kialakult konfliktus során az utasával együtt kiszállt az autóból, és megverte a biciklist.

„Mi kell ebben az országban ahhoz, hogy valakit örökre leültessenek?" – kérdezte az elhunyt egyetemista fiú édesapja az ítélet után.

Hirdetés

Az elsőfokú ítélet után az ügyész jelentős súlyosításért, M. Richárdék jelentős enyhítésért, míg a másik sofőr felmentésért fellebbezett. A mostani tárgyaláson M. Richárd többek közt arról beszélt, hogy a médiacirkusznak is köszönheti, hogy itt tart. Szerinte ugyanis túl van lihegve az ügye a sajtó miatt. A Telex beszámolója szerint a 44 éves férfi arra panaszkodott, hogy a legszigorúbb körülmények között van egy magánzárkában azon a szinten ahol csak gyilkosok vannak.

Hirdetés
Elmondása szerint a szívbetegsége mellett veseelégtelenségben is szenved, emiatt pedig „közvetlen életveszélyben” van.

M. Richárd  új védője, Jován László szerint a védence börtöntűrő képessége a nullával egyenlő. A veseelégtelensége mellett ugyanis a szívbetegséggel összefüggésben fellépett nála egy alvászavar is, ami miatt csak egy speciális berendezéssel tud kockázat nélkül aludni.

Az ügyvéd kitért a pszichológus véleményére is, ami szerint M.

Hirdetés
Richárd soha nem lesz alkalmas a vezetésre, mert pszichopátiás személyiség. Szerinte azonban ez nincs így, mert ez nem egy örökletes betegség és egy 6-8 hónapos terápiával gyógyítható. Az ügyvéd azt kérte, hogy védencét csak határozott időre tiltsák el a vezetéstől. A pénteki tárgyalás végén az ügyvéd indítványozta a védence szabadlábra helyezését az egészségi állapotára is hivatkozva, de ezt a bíró elutasította. Jogerős ítélet július másodikán várható az ügyben.

2021. június 19. (szombat), 09:53

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. január 18. (vasárnap), 18:22
Hirdetés

Molnár Áron hatalmas pofont adott Nagy Ferónak!Molnár Áron olyat szólt be Nagy Ferónak , hogy a fal adta a másikat, ez az eddigi legkeményebb kritika ! ? ???? ? ?????́???́??́????

Molnár Áron hatalmas pofont adott Nagy Ferónak!Molnár Áron olyat szólt be Nagy Ferónak , hogy a fal adta a másikat, ez az eddigi legkeményebb kritika ! ? ???? ? ?????́???́??́????

Molnár Áron  hatalmas pofont adott Nagy Ferónak!Molnár Áron olyat szólt be Nagy Ferónak , hogy a fal adta a másikat, ez...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. január 18. (vasárnap), 13:37

Mos először szólalt meg szerelme, Szigligeti Ivett Dudás Miklós haláláról

Mos először szólalt meg szerelme, Szigligeti Ivett Dudás Miklós haláláról

Örökké a szívünkben élsz Apa, Szerelmem, Mikike! – bejelentették, mikor temetik a rejtélyes körülmények között meghalt...

Mindenegyben blog
2026. január 18. (vasárnap), 09:26

Amit ez az 5 mosolygó rendőr tett ma a nagymamámmal, az szóért kiált

Amit ez az 5 mosolygó rendőr tett ma a nagymamámmal, az szóért kiált

Emberség a hidegben Görbeházán ❄️Szívmelengető segítségnyújtás történt Görbeházán, ahol a téli hideg közepette egy 79...

Mindenegyben blog
2026. január 18. (vasárnap), 09:09

Meghalt Kunkli Anna

Meghalt Kunkli Anna

Elhunyt Kunkli AnnaMély megrendüléssel értesült Debrecen közössége Kunkli Anna haláláról, aki a város kulturális és...

Mindenegyben blog
2026. január 18. (vasárnap), 07:20

Rendkívüli figyelem! Rengeteg Magyarnak Törlik a TAJ-kártyáját!

Rendkívüli figyelem! Rengeteg Magyarnak Törlik a TAJ-kártyáját!

Már kézbe sem lehet venni ezután, megszűnik a TAJ-kártya Csendben, de annál nagyobb horderejű változásról döntött a...

Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 22:33

Bejelentették.Jöhet az új Nők 43+ nyugdíjkorhatár! Így változhat a kedvezményes nyugdíjba vonulás!

Bejelentették.Jöhet az új Nők 43+ nyugdíjkorhatár! Így változhat a kedvezményes nyugdíjba vonulás!

Jöhet az új Nők 43+ nyugdíjkorhatár? – Így változhat a kedvezményes nyugdíjba vonulásNők 40 helyett Nők 43? Az utóbbi...

Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 22:08

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

♈ KOSA vasárnapod nyugodtan indul, és ez jó alapot ad arra, hogy a pároddal vagy egy közelebbi ismerősöddel végre...

Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 18:04

Döntött a kormány – Kormány új törvényt hozott! 2026 januártól ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Döntött a kormány – Kormány új törvényt hozott! 2026 januártól ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Döntött a kormány – 2026-tól bevezetik Magyarországon, ezzel mindenki jól jár!2026 elejétől jelentős változás lép...

Hirdetés
Hirdetés