Na ne ! Ezt nem akartuk hallani!Brutális dolog derült ki a koronavírusról!

Hirdetés
Na ne ! Ezt nem akartuk hallani!Brutális dolog derült ki a koronavírusról!
Hirdetés

Tavaly márciusi barcelonai szennyvíz-mintákban is kimutatták az új koronavírus jelenlétét..

Spanyol kutatók 2019. /március 12\-én gyűjtött barcelonai szennyvízmintákban is kimutatták az új koronavírus jelenlétét \- jelentette be pénteken a Barcelonai Egyetem\./

Hirdetés

Eredményeik, amelyeket a medRxiv tudományos tanulmányok honlapján mutattak be és elküldték egy tudományos folyóiratnak is, azt jelzik, hogy

a koronavírus-fertőzés jelen volt még az előtt, hogy a Covid-19-et bárhol diagnosztizálták volna a világon - írták közleményükben.

Az új koronavírus felbukkanását 2019. december elején jelentették be a kínai Vuhanban, és a betegség később az egész világon elterjedt.

Hirdetés
Az első európai esetet Franciaországban jegyezték 2020. január végén. A betegség terjedésének ezen kronológiája megváltozhat a Barcelonai Egyetem vezette kutatás alapján.

Bár a Covid-19 légzőszervi betegség, kutatók már bizonyították, hogy nagy mennyiségű koronavírusgenom található a szennyvizekbe kerülő székletekben. A spanyol kutatók két nagy barcelonai szennyvízkezelő vízmintáit elemezték 2020. április 13.

Hirdetés
után. "Ezekben a mintákban a SARS-CoV-2 genomjának szintje megegyezett a Covid-19 esetek számának alakulásával a lakosság körében" - mondta Albert Bosch professzor, a tanulmány koordinátora.

Később az előző hónapokból származó lefagyasztott szennyvízmintákat elemezték, amelyek megmutatták a SARS-CoV-2 genom növekvő jelenlétét 2020. január eleje és március eleje között, ami a koronavírus spanyolországi megjelenését még korábbra tette: már január 15-i mintákban kimutatták a vírus jelenlétét, 41 nappal az első regisztrált megbetegedés előtt.

Hirdetés

A kutatók ezután 2018 januárja és 2019 decembere között vett mintákat is megvizsgáltak, ami

"megdöbbentő eredményt mutatott: a SARS-CoV-2 genom jelenlétét 2019 márciusában. Valamennyi minta negatív volt, kivétel a 2019. március 12-i, amelyben a genom jelenléte alacsony, de pozitív volt"
Hirdetés

- írták a közleményben.

"Barcelonában sok vendég fordul meg, turisták és szakmai látogatók" - magyarázta Bosch, aki lehetségesnek nevezte, hogy hasonló helyzet előfordult a világ más részein is. Mivel a legtöbb Covid-19 eset az influenzához hasonló tünetekkel jár, lehetséges, hogy ezeket influenzának hitték.

Nyitókép: Ivan Rakitic, a spanyol bajnok FC Barcelona horvát játékosa koronavírus-tesztelésre érkezik a klub Joan Gamper Sportközpontjába, Barcelonában 2020. május 6-án. A felkészülés újrakezdésének első fázisában a futballisták az egészségügyi ellenőrzés kedvező eredményei nyomán láthatnak hozzá az egyéni edzésekhez fizioterapeuták felügyelete mellett.
Hirdetés
(MTI/EPA-EFE/Alejandro Garcia)

2020. június 27. (szombat), 23:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 20:48
Hirdetés

Ők a tegnapi frontális bákói ütközés áldozatai: nemrég házasodtak, a 25 éves nő terhes volt

Ők a tegnapi frontális bákói ütközés áldozatai: nemrég házasodtak, a 25 éves nő terhes volt

Szívszorító tragédia Bákónál: nemrég házasodtak össze, első gyermeküket vártákBrutális erejű frontális ütközés történt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 18:10

Most érkezett a hír Baka Andrásról, ezzel máris HATALMAS népszerűsége lesz

Most érkezett a hír Baka Andrásról, ezzel máris HATALMAS népszerűsége lesz

Berobbant Baka András: már az első felmérésben lekörözte elődjét!Elsöprő támogatottsággal kezdettAlig választották meg...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 16:34

Óriási balhé Pakson: A biztonságiak nem engedték oda Magyar Péterhez a Mi Hazánk szakértőjét! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Óriási balhé Pakson: A biztonságiak nem engedték oda Magyar Péterhez a Mi Hazánk szakértőjét! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Botrány Pakson: a biztonságiak állták el a Mi Hazánk szakértőjének útját Magyar PéternélA biztonságiak nem engedték...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 15:45

Orbán Anita nem hátrál: Szijjártó Péter kapcsán folyik a vizsgálat, két ügyben is !

Orbán Anita nem hátrál: Szijjártó Péter kapcsán folyik a vizsgálat, két ügyben is !

Két fronton szorul a hurok Szijjártó Péter körül: rendőrségi nyomozás és nemzetbiztonsági vizsgálat indulA BRFK már...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 08:24

ÓRIÁSI HÍRT KÖZÖLT AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG ORBÁNRÓL!MUTATJUK!

ÓRIÁSI HÍRT KÖZÖLT AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG ORBÁNRÓL!MUTATJUK!

Fordulat az Orbán-korszak ügyeiben: az Európai Ügyészség már 2021-ig visszamenőleg vizsgálódhatKinyílt a jogi ajtó:...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 07:08

150 utassal a fedélzetén kisiklott egy vonat, rengeteg a súlyos sérült A cikk kommentben

150 utassal a fedélzetén kisiklott egy vonat, rengeteg a súlyos sérült A cikk kommentben

Drámai vonatbaleset: 150 utassal kisiklott és felborult a szerelvény, súlyos sérültek is vannakKisiklott a Londonból...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 06:29

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult Szeged: elhunyt Molnár Tibor, aki generációknak mutatott példátMindössze 61 éves volt61 éves korában...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 20:40

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita lerántotta a leplet: magángépek, milliárdok és ledarált iratok kerültek előMagángéppel távozott a volt és a...

Hirdetés
Hirdetés