NAGY A BAJ! Szomorú hírek érkeztek: Felismerhetetlen lett BB Évi. Kiderült, már a saját gyerekeit sem ismeri meg, azt sem tudja kik ők! Egy megosztással mutassuk meg Évinek és az országnak, hogy mi még szeretjük!

Hirdetés
NAGY A BAJ! Szomorú hírek érkeztek: Felismerhetetlen lett BB Évi. Kiderült, már a saját gyerekeit sem ismeri meg, azt sem tudja kik ők! Egy megosztással mutassuk meg Évinek és az országnak, hogy mi még szeretjük!
Hirdetés

Korábban már közzétettünk egy cikket arról, hogy BB Évi állapota, ha lassan is, de javulásnak indul. Azóta eltelt pár hónap és most aggasztó hírek érkeztek felőle. /2002\-ben óriási szerencse érte a fiatal Párkányi Évit, aki nem csak a nézők szeretetét nyerte meg, hanem Magyarország első reality\-showját is, az azzal járó 16 millió forintos fődíjjal egyetemben\./

Hirdetés
Ám az élete szomorúan alakult: a sokat bulizó lány a pszichiátrián kötött ki, gyerekeit más neveli.

Az első zűrös életszakasza után Évi még látta az alagút végén a fényt, ma már csak annyi fontos neki, hogy meglegyen a napi pár szál cigije és hozzá a kávéja.

Hirdetés
A hajdan fiatal, szép lány ma már árnyéka önmagának: több mint 100 kiló, a haja pedig már őszül. Állandó pszichiátriai kezelésre szorul, intézetben éli az életét, Terike, az édesanyja kéthetente hétvégén hazaviszi, de már nem lehet magára hagyni – írja a Story magazin.

A Big Brother utáni zavaros évek során Évi két fiúnak adott életet. A nagyobbik, Jancsika szerencsésnek mondhatja magát, ma már boldog kiskamasz, akit Évi nagynénje, Julika nevel, amióta a fiú három hónapos korában életre szóló döntést hozott a párjával: sajátjaként, családban neveli fel unokahúga gyermekét.

Hirdetés
A másik fiát, akinek az apját Évi sem tudta megnevezni, örökbe fogadták.

Julika és a férje mindig is szerettek volna gyereket, ám ez nem adatott meg nekik. Idős korukra már épp lemondtak arról, hogy gyerekük legyen, amikor betoppant az akkor 3 hónapos Jancsika az életükbe, akit sajátjukként neveltek fel.

„Zokogtam, amikor karomba vettem a picit, mert hirtelen mégis csak megkaptam az élettől, ami addig elképzelhetetlennek tűnt” – mesélte a Storynak Julika néni meghatódva, aki örül annak, hogy Évi az utolsó, még ép napjaiban gondoskodott kisfia jólétéről.

Hirdetés

Jancsika azóta szépen felnőtt, már 12 éves kiskamasz, aki sokat tanul, versenyeket nyer és állatorvosnak készül, mert imád lovagolni. Julika nem akart semmit eltitkolni előle. Évi is kap képeket a fiáról, ám nem ismeri fel őt.

„A betegsége egy érzelemmentes világba zárta őt. Jancsika korábban sem jelentett neki különösebbet. Képeket minden évben kap róla, de számára olyan, mint egy újságban látott idegen” – mondja Julika.

Julika férje is úgy szerette a kisfiút, mintha a sajátja lenne, ezért is fájt nagyon nekik, amikor a férfi elhunyt, ám hitük átsegítette ezen a nehézségen is.

Hirdetés
A kisfiú azt is tudja, hogy ki az igazi anyukája, sőt, arról is tud, hogy van egy testvére, akit örökbe adtak.

Az idős asszony úgy érzi, Jancsikával egymás vigaszai: „A kisfiú léte enyhíti a fájdalmat, amit Évi betegsége okoz a családunknak. Jancsika és én értelmet adunk egymás életének” – jelentette ki Julika. Nagyon szomorú látni, hogy egy jobb sorsra érdemes ember ennyire tönkrement..! HA mással nem is, legalább egy megosztással mutassuk meg neki és az országnak, hogy mi még bízunk abban, hogy felépül és újra magára talál! Kitartást és sok sok erőt neked Évi! Veled vagyunk! VIA

2018. május 17. (csütörtök), 15:57

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 18:10
Hirdetés

Most érkezett a hír Baka Andrásról, ezzel máris HATALMAS népszerűsége lesz

Most érkezett a hír Baka Andrásról, ezzel máris HATALMAS népszerűsége lesz

Berobbant Baka András: már az első felmérésben lekörözte elődjét!Elsöprő támogatottsággal kezdettAlig választották meg...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 16:34

Óriási balhé Pakson: A biztonságiak nem engedték oda Magyar Péterhez a Mi Hazánk szakértőjét! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Óriási balhé Pakson: A biztonságiak nem engedték oda Magyar Péterhez a Mi Hazánk szakértőjét! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Botrány Pakson: a biztonságiak állták el a Mi Hazánk szakértőjének útját Magyar PéternélA biztonságiak nem engedték...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 15:45

Orbán Anita nem hátrál: Szijjártó Péter kapcsán folyik a vizsgálat, két ügyben is !

Orbán Anita nem hátrál: Szijjártó Péter kapcsán folyik a vizsgálat, két ügyben is !

Két fronton szorul a hurok Szijjártó Péter körül: rendőrségi nyomozás és nemzetbiztonsági vizsgálat indulA BRFK már...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 08:24

ÓRIÁSI HÍRT KÖZÖLT AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG ORBÁNRÓL!MUTATJUK!

ÓRIÁSI HÍRT KÖZÖLT AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG ORBÁNRÓL!MUTATJUK!

Fordulat az Orbán-korszak ügyeiben: az Európai Ügyészség már 2021-ig visszamenőleg vizsgálódhatKinyílt a jogi ajtó:...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 07:08

150 utassal a fedélzetén kisiklott egy vonat, rengeteg a súlyos sérült A cikk kommentben

150 utassal a fedélzetén kisiklott egy vonat, rengeteg a súlyos sérült A cikk kommentben

Drámai vonatbaleset: 150 utassal kisiklott és felborult a szerelvény, súlyos sérültek is vannakKisiklott a Londonból...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 06:29

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult Szeged: elhunyt Molnár Tibor, aki generációknak mutatott példátMindössze 61 éves volt61 éves korában...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 20:40

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita lerántotta a leplet: magángépek, milliárdok és ledarált iratok kerültek előMagángéppel távozott a volt és a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 18:06

Vészjelzés érkezett: „húsevő baktérium” terjedhet a vízben, strandokat zártak le! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Vészjelzés érkezett: „húsevő baktérium” terjedhet a vízben, strandokat zártak le! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Halálos veszély a part menti vizekben: öt áldozatot követelt a „húsevő baktérium”Riasztóan megugrott a fertőzések...

Hirdetés
Hirdetés