Nagy Feró: Megváltozott a véleményem Magyar Péterről

Hirdetés
Nagy Feró: Megváltozott a véleményem Magyar Péterről
Hirdetés

Nagy Feró: Megváltozott a véleményem Magyar Péterről

Nagy Feró új megvilágításba helyezte Magyar Péter politikai tevékenységét a Fidesz EP-kampányának megnyitóján, amelyet a Millenárison tartottak. /A Blikk riportere kérdezte arról, hogy Magyar Péter hangfelvételei árthatnak\-e a Fidesznek\./

Hirdetés

Nagy Feró válasza szerint nem foglalkozik Magyar Péterrel, ám úgy véli, hogy a felvételek nem jelentenek veszélyt a párt számára. A Beatrice frontembere korábban meglehetősen kritikusan nyilatkozott Magyar Péterről, mondván, hogy „nem helyes visszasz*arni abba a bizonyos fészekbe”, azonban most úgy tűnik, hogy némiképp megváltoztatta álláspontját.

Hirdetés
„Eleinte nagyon nem tetszett ez a dolog, hogy odasz*rik abba a fészekbe, amelyikben jól érezte magát ezek szerint. Most meg már máshogy gondolom, kicsikét reálisabban azt mondom, hogy éli az életét. Ügyesen csinálja a dolgát, ezért nem kell valakit megszólni, mert éli az életét és próbál érvényesülni. Meg kell bocsátani neki, hát menjen, csinálja a dolgát, aztán majd meglátjuk, az idő mit hoz”, mondta Nagy Feró a riporternek.
Hirdetés

2024. június 20. (csütörtök), 06:52

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 16:33
Hirdetés

Szigorítást vezet be a Tisza Kormány – Az ország teljes területén életbe lép

Szigorítást vezet be a Tisza Kormány – Az ország teljes területén életbe lép

Szigorítást vezet be a Tisza Kormány – Az ország teljes területén életbe lépAzonnali moratórium jöhet a védett erdők...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 15:13

Pánikolnak a trafikosok: Bedőlhet a rendszer az Orbán-kormány bukása miatt

Pánikolnak a trafikosok: Bedőlhet a rendszer az Orbán-kormány bukása miatt

Pánikolnak a trafikosok: Bedőlhet a rendszer az Orbán-kormány bukása miattVizsgálódik az új kormányAz új kormány...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 14:44

Megrázó részletek derültek ki a Maldív-szigeteken történt búvártragédiáról

Megrázó részletek derültek ki a Maldív-szigeteken történt búvártragédiáról

Megrázó búvártragédia történt a Maldív-szigetekenÖt olasz turista vesztette életét a Maldív-szigeteken, miután egy víz...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 13:43

Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Cooky : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Cooky : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Meghalt!Drámai hír ! Gyászol  Cooky : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!Gyászol...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 10:39

Felfedte magát a kegyelmi ügy kirobbantója - Rá biztosan nem gondoltál volna!

Felfedte magát a kegyelmi ügy kirobbantója - Rá biztosan nem gondoltál volna!

Felfedte magát a „Vidéki prókátor”Hónapokon át találgatta az ország, ki állhat a „Vidéki prókátor” néven publikáló...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 08:29

TRAGIKUS HÍR jött pár perce! A DRÁGA MŰVÉSZNŐTŐL BÚCSÚZIK MAGYARORSZÁG! Sajnos a hír igaz! Baukó Évától kell búcsúznunk…

TRAGIKUS HÍR jött pár perce! A DRÁGA MŰVÉSZNŐTŐL BÚCSÚZIK MAGYARORSZÁG! Sajnos a hír igaz! Baukó Évától kell búcsúznunk…

Új fejezet: Baukó Éva és Sáfrány Emese nyilvános konfliktusa meglepő fordulatot vettAz elmúlt hetekben Baukó Éva és...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő)

Sulyok Tamás bejelentette: Nem mondd le! Magyar Péter válasza mindent borított.

Sulyok Tamás bejelentette: Nem mondd le! Magyar Péter válasza mindent borított.

Sulyok Tamás bejelentette: nem mond leSulyok Tamás köztársasági elnök hosszú interjúban beszélt arról, miért nem kíván...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 07:10

Még magasabb nyugdíjemelést jelentett be Magyar Péter! A kisnyugdíjasok kapnák a legnagyobb segítséget!

Még magasabb nyugdíjemelést jelentett be Magyar Péter! A kisnyugdíjasok kapnák a legnagyobb segítséget!

Megszólalt Magyar Péter: hamarosan jön a következő nyugdíjemelés, megduplázzák a családi pótlékotMég az idén jöhetnek...

Hirdetés
Hirdetés