A közvélemény-kutatások egyértelműen Fidesz győzelmet jósolnak, ennek tudatában mennyire lehet biztos a győzelemben a jobboldal?
/Semennyire, mert a másik oldal – tetszik, nem tetszik – minden aljasságra képes, hogy maga felé billentse a mérleg nyelvét\./
A számára gyászos adatok ellenére mégis a Fidesz legyőzését vizionálja az ellenzék.
Megteheti, de arra azért megkérném a voksolókat, hogy mielőtt bemennek a fülkébe, hasonlítsák össze Orbán Viktort bármelyik kihívójával. Mármint az igazi ellenfelével, mert Márki-Zay Péter olyan, mintha mi találtuk volna ki saját magunknak.
Jelentősen gyarapodott az első szavazók száma, hogyan lehet rávenni az a politikusnak gondolt fiatalokat arra, hogy éljenek állampolgári jogukkal?
Sajnos a liberális oldal hamarabb ébredt a tekintetben, hogy korán megnyerjék maguknak a fiatalokat.
Mennyiben más a tétje a most vasárnapi választásnak, mint a korábbi voksolásoknak?
A megmaradásunkról van szó. A négy évvel ezelőtti is fontos volt, de a háború miatt megnőtt a tét.
Mennyiben hihető az ellenzéki miniszterelnök-jelöltjének „szeretetország” kampánya?
Na ne vicceljünk! A baloldal soha nem foglalkozott mással, mint a hatalom megszerzésével, s az eszközökben sem nagyon válogatott.
Nem csinál titkot, melyik oldalon áll, mit tanácsolna a hezitálóknak, bizonytalanoknak?
Szavazzanak a Fideszre! Mert nincs másik lehetőség. Ha lenne egy hasonlóan politizáló párt, egy Orbánhoz mérhető „hadvezér”, reálpolitikus, akkor azért elgondolkodnék, hová húzzam az ikszet.
A vasárnapi program?
Egyértelmű, nem? Reggel nyolckor leadom a voksom, majd várom a kétharmados Fidesz győzelmet, hogy végre eltűnjenek a süllyesztőben a nemzeti gondolatok és érdekek sírásói!
2022. április 03. (vasárnap), 08:51
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.