Nagyon megrázó dolog derült ki a Balatonba fulladt testvérpárról

Hirdetés
Nagyon megrázó dolog derült ki a Balatonba fulladt testvérpárról
Hirdetés

Ahogy a Blikk is megírta, tegnap délután szörnyű tragédia történt a Balatonnál, miután egy 13, illetve egy 17 éves fiú a tóba fulladt Alsóbélatelepnél.

 

Az ATV Heti Napló című műsorában Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke beszélt a megrázó eseményről.

/Kiderült, hogy egy háromgyermekes család két gyermekét keresték a vízimentők\: egyiküket délután fél négykor egy segítő találta meg\./

Hirdetés
Bár küzdöttek az életéért, már nem tudták megmenteni. A másik gyereket este hét órakor húzták ki holtan a vízből.
Hirdetés

Bagyóék tudomása szerint a gyerekek úszástudása nem volt megfelelő ahhoz, hogy a mély vízbe menjenek. A két tizenéves fiú felfújható matracokról esett a Balatonba, amíg a szüleik és harmadik testvérük a parton voltak, de egyelőre nem világos, hogyan kerültek a mély vízbe.A két, a vízen úszó, gazdátlan matracra egy SUP-deszkás fürdőző lett figyelmes, aki az éppen elmerülő fiatalabbik fiút még ki is tudta vinni a partra.

Hirdetés
A mentők megkezdték a gyerek ellátását, sőt, mentőhelikopter is elindult érte, de már nem tudták megmenteni.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata négy, szonárral felszerelt hajóval kereste a testvért, akinek a testét végül egy búvár hozta fel.

A vízimentők szerint míg az északi parton megszokták, hogy vigyázni kell a mélyülő vízzel, addig a Balaton déli partján a lassan mélyülő víz hamis biztonságérzetet kelthet a fürdőzőkben.

Hirdetés
Szerinte fontos lenne a kijelölt fürdőhelyeken a marásvonalat bójákkal jelezni. Fontos a helyismeret is, illetve az, hogy aki nem tud jól úszni, vegyen fel mentőmellényt, avagy az úszást segítő eszközt. Ahogy felhevült testtel sem szabad hirtelen a hűvös vízbe menni, mert a szervezetet sokkhatás érheti.

2021. július 26. (hétfő), 21:52

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 08:15
Hirdetés

Hidegzuhany a magyaroknak:– a TISZA épp az egyik legfontosabb ígéretétől lépett vissza?

Hidegzuhany a magyaroknak:– a TISZA épp az egyik legfontosabb ígéretétől lépett vissza?

Kimaradt a megígért zöldség- és gyümölcsáfa-csökkentés a 2027-es költségvetésbőlMagyar Péter azonnali áfacsökkentést...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 07:51

Házkutatást tartott a NAV a korábban Vitályos Eszter testvére által vezetett alapítványnál

Házkutatást tartott a NAV a korábban Vitályos Eszter testvére által vezetett alapítványnál

Kampányra mehetett a civil támogatás? Öt helyszínen tartott házkutatást a NAVA NAV 2026. november 2-án öt helyszínen...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 06:39

Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal kirugták a nemrég kinevezett vezetőt!

Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal kirugták a nemrég kinevezett vezetőt!

Három hónap után menesztették Feledy Botondot: 84 milliós minisztériumi megbízások kerültek előAzonnali hatállyal...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 06:13

Hiába a tiltás: Megvan a kiskapu, amellyel Orbán újra hatalomra kerülhet

Hiába a tiltás: Megvan a kiskapu, amellyel Orbán újra hatalomra kerülhet

Orbán kormányfői visszatérését kizárja a korlát, a politikai befolyását nemOrbán Viktor a hatályos szabályok alapján...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 05:49

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt dr. Marton Zoltán: a sebészorvos, aki egy világkarriernek is szentelte az életét - (cikk végén videó)88 éves...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 19:24

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Azonnal menesztették Ókovács Szilvesztert: 4,8 milliós fizetés, különprémiumok és súlyos kifogások az...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:20

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Újabb fordulat Matolcsy Ádám ügyében: már a rendőrség fejvadászai is kereshetik a volt jegybankelnök fiátÚjabb komoly...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 17:32

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Ne tegezzél! – Elszabadultak az indulatok a Parlamentben, három képviselő is nekiment Magyar PéternekÉles szóváltások,...

Hirdetés
Hirdetés