Nagyon rossz hírek jöttek Baranyi Lászlóról !Drámai hír jött!Szörnyű hír érkezett!

Hirdetés
Nagyon rossz hírek jöttek Baranyi Lászlóról !Drámai hír jött!Szörnyű hír érkezett!
Hirdetés

Koronavírus-fertőzés miatt keletkeztek vérrögök Baranyi László tüdejében – írja a Bors. A 93 éves színművész még januárban esett át a fertőzésen, kórházban is kellett kezelni. /Bár a szervezete legyőzte a kórt, a következményekkel még mindig küzd\./

Hirdetés

 Vérrögök maradtak a tüdőmben, gyógyszereket szedek, de talán jó úton haladok

– nyilatkozta a színész. 

Baranyi László hetekig volt kórházban.

Emellett más poszt-covidos tünetei is vannak.

Hirdetés
„Reggelente többet köhécselek a kelleténél, valami irritálja a garatomat. Zavar, hogy a fülem is pattog, és az egyensúlyérzékem sincs rendben” – számolt be.

Azt is elmondta, hogy tizenkét kilót fogyott a betegség miatt. „A karom olyan vékony, mint 17 éves koromban. Próbálom visszanyerni az erőmet, esténként a szobában gyalogolok, mert az utcára sem teszem ki a lábam. Mellette kétkilós, homokkal teli zsákkal gyúrok, később négy-öt kilós vasalóra cserélem”.

Hirdetés
 

Csak nem akar engedni a vírus, de lábra kell állnom. Engem is megérintett a halál szele

Hirdetés

– mondta a Borsnak. 

A színész emellett arról is beszélt, hogy mit szeretne csinálni, ha egyszer leküzdötte a tüneteket. „Elsőként szeretnék berúgni és elénekelni, hogy „Ezt is megúsztam!” De ami sokkal fontosabb, az egész nyarat az unokámmal akarom tölteni. Ehhez még lábra kell állnom, amiért mindent megteszek” – vázolta terveit. 

2021. április 12. (hétfő), 22:18

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 19:20
Hirdetés

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István a Tiszát hibáztatta a villanyszámláért – aztán 6000 röhögő fej érkezett válaszulA magasabb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 15:50

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Magyar Péter túlélők szavaival szembesítette Toroczkait: Nyilvános bocsánatkérést követelMagyar Péter egyértelmű...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 14:40

Drámai intézkedést rendelt el Magyar Péter Pakson! Kivezényelték a honvédséget – megindultak a kamionok és a bárkák! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Drámai intézkedést rendelt el Magyar Péter Pakson! Kivezényelték a honvédséget – megindultak a kamionok és a bárkák! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rendkívüli akció Pakson: Magyar Péter mozgósította a honvédséget, elindultak a bárkák!2026. augusztus 12.Azonnal...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 13:34

1 perce érkezett – – Emelik a családi pótlékot!

1 perce érkezett – – Emelik a családi pótlékot!

Magyar Péter nagy bejelentése: duplájára emelnék a családi pótlékot!Béremelést és nagyobb gyermekvédelmi keretet...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 12:55

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!Fordulat a súlyos ügyben: Vádat emeltek a fideszes...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 12:08

A Fidesz–KDNP durván megszívta, miután megválasztották az új köztársasági elnököt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

A Fidesz–KDNP durván megszívta, miután megválasztották az új köztársasági elnököt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Bojkott, eskübaki, rendeleti „kísérlet”: 48 óra alatt csinált önparódiát magából a Fidesz A látványosnak szánt bojkott...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 08:29

Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték

Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték

Rendkívüli döntés Tatabányán: elmarad az augusztus 20-ai tűzijátékNem lesz tűzijáték TatabányánIdén nem rendeznek...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 07:59

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?ettjeitVélemény – 2026....

Hirdetés
Hirdetés