Nagyon rossz hírek jöttek Pápai Jociról!Drámai hír jött!Szörnyű hír érkezett!

Hirdetés
Nagyon rossz hírek jöttek Pápai Jociról!Drámai hír jött!Szörnyű hír érkezett!
Hirdetés

Pápai Joci még decemberben esett át a koronavírus-fertőzésen, és egészen a múlt hétig úgy tűnt, sikerült szövődmények nélkül felépülnie a feleségével együtt. /Teniszedzésén azonban úgy túlhajtotta magát az énekes, hogy kórházba került\./
Hirdetés

– Túl intenzíven edzettem, és talán nem is kellett volna még visszatérnem a sporthoz, de már jól éreztem magam – sóhajtott Pápai Joci, akinél ijesztő tünetek jelentkeztek.

– Sajnos, az első teniszedzésen túlhajtottam magam, így a sürgősségin kötöttem ki.

Hirdetés
 Lezsibbadt a két kezem, a nyelvem, rosszul lettem, leeshetett a vércukrom is. Azonnal hazaindultam, majd megmértük a vérnyomásom, ami nagyon alacsony volt, ezért hívtuk az orvost. Azt mondta, azonnal menjek be a sürgősségire, mert ez a koronavírus-fertőzés után nem tréfadolog.

Szerencsére megúsztam a hosszabb kórházi tartózkodást, de javasoltak egy átfogó kivizsgálást, amit el is kezdtem.

Hirdetés
A sürgősségin az orvos azt mondta, ezek poszt-Covid-tünetek, ezért most visszavettem a tempóból. A feleségemnek is van egy kis szívizomgyulladása, de ez is elmúlik majd – tette hozzá az énekes, akinek épp a koronavírus-fertőzés segített leküzdeni a hosszú évek óta tartó pánikbetegségét és hipochondriáját.

A TV2-n hamarosan induló Sztárban sztár leszek! zsűritagja azonban most nagyon elszánt, nem hagyja, hogy legyűrje őt a betegség.

Hirdetés

– Jobban figyelek magamra, de nem ez tölti ki minden gondolatom, és nem hagyom, hogy legyőzzön a vírus! – mesélte Joci, aki a kényszerpihenő ellenére még nem érte utol magát a tennivalókkal. – A zenekar tagjaival nem tudtam találkozni, mert nem volt beoltva mindenki, ezért nagy lemaradásaim vannak a háttérmunkák terén. Bízunk benne, hamarosan a zenei élet is újraindul, mert mindenkinek szüksége van már a színpadra lelkileg és anyagilag is ebben a szakmában – fejtette ki az énekes, aki örül annak, hogy az utóbbi időben több időt tudott a családdal tölteni. Úgy érzi, sokkal közelebb került a gyerekeihez. – Az együtt töltött idő szempontjából mindannyiunknak ajándék volt ez az időszak.

Hirdetés
A fiam tíz-, a lányom tizenhat éves, nagyot lépett előre most a kapcsolatom velük.

Együtt bulizik majd a lányával

Pápai Joci nagyon büszke a gyerekeire, Hannára és Zalánra, akikkel szinte ugyanolyan a zenei ízlésük is. Sőt, az énekes úgy érzi, ő is megfiatalodott mellettük.

– Én is tininek érzem magam mellettük, egyáltalán nem érzékelem a generációs különbségeket. Közös a zenei ízlésünk is, sőt Hannával szerintem ugyanoda járunk majd szórakozni, ha beindul az élet.

Hirdetés
Nem leszek állandóan a sarkában, de fél szemmel azért figyelem – tette hozzá nevetve Pápai Joci.

2021. május 11. (kedd), 21:39

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 20:41
Hirdetés

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Autóbalesetben hunyt el Szentesi Balázs, egykori iskolája búcsúzik tőleSzentesi Balázsról emlékezett meg a nyíregyházi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:56

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Tizedikes diákjától búcsúzik az iskola – elhunyt Hosszu KrisztiánA búcsúközlemény szerint Hosszu Krisztián, a 10/C...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:22

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Két HírTV-s munkatársat kitiltottak a Parlamentből, szigorítást tervez a házelnökEgy hétre kitiltották a HírTV két...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 17:49

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Kislányával táncolt Krausz Gábor: Mikes Anna különleges alkalmat szervezett nekikKrausz Gábor és kislánya, Hannaróza...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:45

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

Orbán dokumentumokkal válaszolt az ügynökvádra – a három állítólagos jelentés továbbra is kérdésesOrbán Viktor 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:26

Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

Bérkövetést ígért a TISZA, most konkrét lépéseket sürget a nyugdíjasok érdekképviseleteHiába emelkedik egy nyugdíj az...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 15:04

Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

Pócs János szavazása miatt összehívták a Házbizottságot, Magyar Péter büntetést sürgetettRendkívüli ülésre hívták össze...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 13:38

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!Szívfacsaró  hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre...

Hirdetés
Hirdetés