Nálad is lapulhat ilyen 500-as: 58-szor annyit érhet, mint ami rá van írva

Hirdetés
Nálad is lapulhat ilyen 500-as: 58-szor annyit érhet, mint ami rá van írva
Hirdetés

Szerkesztőségünk birtokába jutott két vadonatúj, limitált példányszámú MINTA 500 forintos bankjegy, mely a gyűjtők számára kifejezetten értékes. /Kipróbáltuk, mennyi érnek ezek a piacon, és sikerült is eladnunk meglepően magas áron\./

Hirdetés
Ezután azonban olyan történt, amire nem számítottunk.

2019. február elseje óta fizethetünk az új 500 forintos papírpénzzel. Az újonnan nyomott bankjegyhez pedig MINTA címleteket is kiadott az MNB, amelyeknek komolypiaci értékük van – legalábbis a szakértők körében.

Hirdetés
Ebből kapott 2 példányt is az MNB-től a Pénzcentrum. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy megmérettetjük őket a legnagyobb magyar online aukciós felületen. Mint arról korábban beszámoltunk, sikerrel is jártunk. A díszcsomagolt példány 16 000 forintért kelt el, míg a bontottat 25 501 forintért sikerült eladnunk egy hét leforgása alatt.

A nem várt fordulat

Ekkor jött az, amire nem számítottunk. Egy olvasónk szúrta ki, hogy az átvétel után pár nappal a díszcsomagolású 79-es sorszámú bankjegy ismét felkerült az online piactérre,majd két nap alatt majdnem dupla annyiért sikerült értékesítenie vevőnknek, mint amennyiért tőlünk megvette, 29 ezer forintért. Az átadáskor a vevőről szerettünk volna megtudni pár dolgot, érdekelt minket, hogy mióta gyűjti a különleges bankjegyeket, hogy jut hozzájuk, de szűkszavúan csak annyit válaszolt, kezdű numizmatikus még csak, és online szerzi be az érdekesnek tűnő bankjegyeket. Nos, ez, mint kiderült, nem fedte a valóságot, hiszen egy vérprofival akadt dolgunk, aki feltehetően úgy ismeri a piacot, mint a tenyerét. Ezúton  is gratulálunk neki!

2019. augusztus 20. (kedd), 18:54

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 19:53
Hirdetés

Egy országot megrázó tragédia

Egy országot megrázó tragédia

 Egy országot megrázó tragédiaKoós Boglárka halálhíre ősszel sokkolta a közvéleményt, különösen a színházi világot,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 16:22

DÖBBENETES FORDULAT! ?? Hajléktalanként találtak rá az egykori gyereksztárra Kaliforniában... ? A 2000-es évek egyik legnépszerűbb ifjúsági sorozatának szereplője felismerhetetlen állapotban bolyong az utcán, miközben egy járókelő kamerája mindent rögzített! ? A felvétel futótűzként terjed a neten, és az egész világot sokkolta! ? ? A videót és a teljes történetet az első hozzászólásban találod! ?

Döbbenetes fordulat: hajléktalanként bukkantak rá az egykori gyereksztárra, Tylor Chase-reSokakat megrázott a hír,...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 11:31

itt a vége !Gáspár Győzőtől búcsúzunk

itt a vége !Gáspár Győzőtől búcsúzunk

 Gáspár Győzőtől búcsúzunk – legalábbis karácsonyraGáspár Győzőnél idén betelt a pohár, pontosabban a hógömb: a showman...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 09:44

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

10 centis hótakaró fedte be a Soproni-hegységet – végre igazi fehér karácsony érkezett! ?❄️ A mediterrán ciklon igazi...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 08:23

Nem semmi látvány: extrém dekoltázst villantva mutatta meg bomba alakját Gáspár Evelin

Nem semmi látvány: extrém dekoltázst villantva mutatta meg bomba alakját Gáspár Evelin

Nem semmi látvány: extrém dekoltázst villantva mutatta meg bomba alakját Gáspár Evelin Igazi önbizalom-fröccsel...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 07:37

Halálos baleset! Egy rendőrt és egy tűzoltót gázoltak halálra az M1-esen, miután egymással ütköztek és kiszálltak az autóból

Halálos baleset! Egy rendőrt és egy tűzoltót gázoltak halálra az M1-esen, miután egymással ütköztek és kiszálltak az autóból

Kettős tragédia az M1-esen: a családja szeme láttára gázoltak halálra egy háromgyerekes rendőrt és egy román...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 07:06

Borzalom a rácalmási temetőben: szenteste napján végezni akar magával egy 54 éves férfi, a TEK is a helyszínre ment

Borzalom a rácalmási temetőben: szenteste napján végezni akar magával egy 54 éves férfi, a TEK is a helyszínre ment

Rácalmás: szenteste drámai pillanatai a temetőbenSzenteste napján megrázó jelenetek játszódtak le Rácalmás temetőjében,...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 16:32

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásból

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásból

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásbólMély gyász borult...

Hirdetés
Hirdetés