Nem hiszed el, milyen elképesztően néz ki 73 évesen is Piros Ildikó

Hirdetés
Nem hiszed el, milyen elképesztően néz ki 73 évesen is Piros Ildikó
Hirdetés

A kecskeméti születésű színésznő már négyéves korában színpadon játszott, később zongora- és táncórákra járt, imádta a verseket, irodalomtanár szeretett volna lenni. /Érettségi után mégis a Színház\- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett\./

Hirdetés
1970-ben együtt végzett Kern Andrással, Sunyovszky Szilviával, Bodnár Erikával, Verebes Istvánnal. Harmadéves főiskolásként főszereppel mutatkozott be a Madách Színházban, ahol diplomája megszerzése után végleges szerződést kapott. Harminchét éven át, 2007-ig volt a társulat tagja, azóta örökös tag.
Hirdetés
2007 és 2012 között a Soproni Petőfi Színház társulatának tagja volt, 2010-től a Turay Ida Színház társulatában is játszik.

[adSulvo]

Színpadi szerepkörét meghatározta finom szépsége, a lényéből áradó szelídség és tisztaság. Nemcsak ő volt hűséges a Madách társulatához, hanem a színházi vezetés bizalma is töretlen volt iránta az elmúlt évtizedekben. Minden téren bizonyíthatott: klasszikus és modern drámák hősnőit formálta meg sikerrel, vígjátékokban, tragédiákban egyaránt szerepet kapott. Hosszú pályafutása alatt egy darabban több szerepet is eljátszhatott.

Hirdetés
(Az Ármány és szerelemben például fiatalon Lujzát, később pedig Lady Milfordot alakította. Jelentősebb színpadi szerepei: Lujza (Schiller: Ármány és szerelem), Nyina (Csehov: Sirály), Desdemona (Shakespeare: Othello), Mira (Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom), Lisbeth (Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja), Ophelia (Shakespeare: Hamlet), Mária Lujza (Rostand: A sasfiók), Gertrúd, dán királyné (Shakespeare: Hamlet), Mauks Ilona (Görgey Gábor: Mikszáth különös házasságai), Marlborough hercegné (Scribe: Egy pohár víz).
Hirdetés

Számos filmben és tévéjátékban láthattuk: A veréb is madár (1968), Hahó, Öcsi (1971), Lila ákác (1972), Macskajáték (1974), Gyertek el a névnapomra (1983). Egyik főszereplője volt a Rózsa Sándor és a Kisváros című televíziós sorozatoknak, ő játszotta Zsuzsannát, a diakonisszát Szabó Magda Abigél című regényének nagy sikerű tévéváltozatában.Cikknek nincs vége lapozz!

Elsősorban színpadi színésznőnek tartja magát. Hisz abban, hogy a harmadik évezred elején is van küldetése a színháznak, hogy a színésznek a következő nemzedéknek is át kell adnia a játék örömét és hitét.

Hirdetés
A szép nyelven “beszélő” színházat szereti, “ahol nemes műveket nemesül tolmácsolnak”, de a modern dolgokra is nyitott, 2016-ban például Kovács Ákos Ugyanúgy című dalának videoklipjében is szerepet vállalt.

Hirdetés

2000 és 2014 között színészi játékot tanított a Magyar Táncművészeti Főiskolán. Férjével, a szintén Kossuth-díjas Huszti Péterrel negyvennégy éve élnek együtt, a színpadon is számos szerelmespárt alakítottak. Legutóbb Alekszej Arbuzov Kései találkozás című darabjában egy idősebb pár, a hóbortos cirkuszos nő és a mogorva professzor egymásra találásának történetét mesélték el. Művészi munkáját 1982-ben Jászai Mari-díjjal, 2003-ban érdemes művész címmel ismerték el. 2012-ben Kossuth-díjjal tüntették ki “a lényéből áradó szelíd tisztasággal megformált színházi és filmszerepeiért, sokoldalú, nagy sikerű művészi pályafutása elismeréseként. 2014-ben megkapta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Tolnay Klári-emlékérmét.

Hirdetés
2017-ben Arany Medál életműdíjat kapott.

Most 70 évesen is elképesztően néz ki Piros Ildikó

mti

 

2021. május 23. (vasárnap), 17:55

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. január 18. (vasárnap), 09:26
Hirdetés

Amit ez az 5 mosolygó rendőr tett ma a nagymamámmal, az szóért kiált

Amit ez az 5 mosolygó rendőr tett ma a nagymamámmal, az szóért kiált

Emberség a hidegben Görbeházán ❄️Szívmelengető segítségnyújtás történt Görbeházán, ahol a téli hideg közepette egy 79...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. január 18. (vasárnap), 09:09

Meghalt Kunkli Anna

Meghalt Kunkli Anna

Elhunyt Kunkli AnnaMély megrendüléssel értesült Debrecen közössége Kunkli Anna haláláról, aki a város kulturális és...

Mindenegyben blog
2026. január 18. (vasárnap), 07:20

Rendkívüli figyelem! Rengeteg Magyarnak Törlik a TAJ-kártyáját!

Rendkívüli figyelem! Rengeteg Magyarnak Törlik a TAJ-kártyáját!

Már kézbe sem lehet venni ezután, megszűnik a TAJ-kártya Csendben, de annál nagyobb horderejű változásról döntött a...

Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 22:33

Bejelentették.Jöhet az új Nők 43+ nyugdíjkorhatár! Így változhat a kedvezményes nyugdíjba vonulás!

Bejelentették.Jöhet az új Nők 43+ nyugdíjkorhatár! Így változhat a kedvezményes nyugdíjba vonulás!

Jöhet az új Nők 43+ nyugdíjkorhatár? – Így változhat a kedvezményes nyugdíjba vonulásNők 40 helyett Nők 43? Az utóbbi...

Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 22:08

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

♈ KOSA vasárnapod nyugodtan indul, és ez jó alapot ad arra, hogy a pároddal vagy egy közelebbi ismerősöddel végre...

Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 18:04

Döntött a kormány – Kormány új törvényt hozott! 2026 januártól ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Döntött a kormány – Kormány új törvényt hozott! 2026 januártól ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Döntött a kormány – 2026-tól bevezetik Magyarországon, ezzel mindenki jól jár!2026 elejétől jelentős változás lép...

Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 16:57

Meglepte a kormány a nyugdíjasokat!

Meglepte a kormány a nyugdíjasokat!

Meglepte a kormány a nyugdíjasokat! 2026 februárja sok nyugdíjas számára egészen másképp indul, mint a korábbi években,...

Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 16:15

Váratlan bejelentés érkezett a Kincsvadászokról – nagyon örülhetnek a rajongók

Váratlan bejelentés érkezett a Kincsvadászokról – nagyon örülhetnek a rajongók

Hivatalos bejelentést tett a TV2: visszatér a közönségkedvenc Kincsvadászok VIP, ráadásul olyan névsorral és...

Hirdetés
Hirdetés