Nem kell börtönbe menni a rendőr gyilkosnak. Döbbenet, de így döntött a bíróság:

Hirdetés
Nem kell börtönbe menni a rendőr gyilkosnak. Döbbenet, de így döntött a bíróság:
Hirdetés

Sokkoló! Elmegyógyintézetbe kerül a rendőrgyilkos

Nem kell börtönbe menni a rendőr gyilkosnak. Döbbenet, de így döntött a bíróság:

/A DROGOS BŰNÖZŐ CSÜTÖRTÖK KÉSŐ ESTE GYILKOLT MEG EGY FIATAL RENDŐRT, KÉT MÁSIK RENDŐRT PEDIG MEGSEBESÍTETT\./

Hirdetés

Sz. Szilárdot, a rendőrgyilkost később őrizetbe vették. Mivel lőtt sebet szerzett, egy börtönkórházba akarták vinni, ám a sebe nem súlyos, ezért a Fővárosi Törvényszék az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki fogvatartása helyéül 30 napra, ahol megvizsgálják, mennyire volt beszámítható a bűncselekmény elkövetésekor, illetve mitől volt zavart.

Hirdetés
Azaz, egyelőre nincs börtönben.

MOST SZ. SZILÁRD ÜGYVÉDJE IS MEGSZÓLALT, ELMONDÁSA SZERINT TELJESEN MÁSHOGY ZAJLOTT AZ A BIZONYOS ESTE. HANGSÚLYOZZUK: A VÉDŐÜGYVÉD SZERINT...

"Védencem a letartóztatás tárgyában tartott ülésen vallomást tett. Elmondta, hogy aggasztó, nyöszörgő hangokat hallott a felette lakó idős hölgy lakásából kiszűrődni, emiatt törte be az ajtót. Nyilatkozata szerint a kést is ekkor vette magához, hogy esetlegesen meg tudja védeni az idős hölgyet. A kést, védencem nyilatkozata szerint, a gyanúsított később önként átadta az ő segélyhívására kiérkező rendőröknek" - nyilatkozta az ügyvéd, majd hozzátette:

Hirdetés

"Az események pontos feltárása, a szakértői vélemények bevárása, többek között védencem elmeorvosi szakértői véleményének bevárása és így a cselekmény pontos jogi minősítésének meghatározása képezi az eljárás további feladatait."

Azt egyelőre még nem állította a védőügyvéd, hogy a kés magától indult el a szerencsétlen, fiatal rendőr felé. 

2023. január 15. (vasárnap), 18:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. október 02. (szerda), 15:57
Hirdetés

KÉSZÜLJ FEL A LEGJOBBAKRA! Mert ami most jön, az egyszer történik meg 823 év alatt!

KÉSZÜLJ FEL A LEGJOBBAKRA! Mert ami most jön, az egyszer történik meg 823 év alatt!

Készülj fel a szombatra, október 5-ére! Ez a nap rendkívül különleges energiákat hoz minden csillagjegy számára. A...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. október 02. (szerda), 13:06

MUTATJUK: FÉNY DERÜLT JOLLY KÍNOS TITKÁRA /Fotó/

MUTATJUK: FÉNY DERÜLT JOLLY KÍNOS TITKÁRA /Fotó/

 Fény derült Jolly kínos titkára: próbálja mindenhol eltüntetni a nyomokatJolly, a mulatós zene egyik legismertebb...

Mindenegyben blog
2024. október 02. (szerda), 12:31

Egy idős asszony levele, az idősek otthonából. 82 éves vagyok, van 4 gyermekem, 11 unokám, 2 dédunokám és egy 12 négyzetméteres szobám

Egy idős asszony levele, az idősek otthonából. 82 éves vagyok, van 4 gyermekem, 11 unokám, 2 dédunokám és egy 12 négyzetméteres szobám

videk.info

Egy idős asszony levele, az idősek otthonából.82 éves vagyok, van 4 gyermekem, 11 unokám, 2 dédunokám és egy 12...

Mindenegyben blog
2024. október 02. (szerda), 10:15

Szemtanúk szerint 8-an is ülhettek a sportkocsiban - további részletek Sallai Nóra balesetéről

Szemtanúk szerint 8-an is ülhettek a sportkocsiban - további részletek Sallai Nóra balesetéről

Tragikus autóbaleset: kórházban, az intenzíven kezelik Sallai Nórát és kisfiátA Jóban Rosszban egykori színésznője,...

Mindenegyben blog
2024. október 02. (szerda), 06:54

Üzenni szeretnék ennek a buszsofőrnek! Olyat tett az édesanyámmal ami után nem jutok szóhoz!

Üzenni szeretnék ennek a buszsofőrnek! Olyat tett az édesanyámmal ami után nem jutok szóhoz!

Az elmúlt hétvégén édesanyám vidékről látogatott meg. Hozott nekünk házi készítésű ételeket, hogy a családunk friss és...

Mindenegyben blog
2024. október 02. (szerda), 05:17

VÉGZETES DIAGNÓZIS! A Barátok Közt-ös Farkasházi Rékáról van szó!

VÉGZETES DIAGNÓZIS! A Barátok Közt-ös Farkasházi Rékáról van szó!

Ez egy rohadék betegség! – Az ismert színésznő apja ugyanazzal a kórral küzd, mint Karsai DánielFarkasházi Réka, az...

Mindenegyben blog
2024. október 02. (szerda), 04:47

Perceink vannak hátra! Kiadták a riasztást! Jön a vihar! brutális 90 km/h szél, jég, zivatarok! Mutatjuk hol kell rá számítani!

Perceink vannak hátra! Kiadták a riasztást! Jön a vihar! brutális 90 km/h szél, jég, zivatarok! Mutatjuk hol kell rá számítani!

Szöveges figyelmeztető előrejelzésFigyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2024.10.02. szerda éjféligSZERDA:Ma...

Mindenegyben blog
2024. október 01. (kedd), 19:16

Lubics Szilvia nyerte a Grand Canyonból induló 275 kilométeres ultramaratont

Lubics Szilvia nyerte a Grand Canyonból induló 275 kilométeres ultramaratont

Lubics Szilvia nyerte a Grand Canyonból induló 275 kilométeres ultramaratontLubics Szilvia, az egyik legismertebb...

Hirdetés
Hirdetés