Nem lehet előre látni a koronavírus-járvány végét, de szakemberek szerint később ciklikusan visszatérhet ,és ez még nem minden.

Hirdetés
Nem lehet előre látni a koronavírus-járvány végét, de szakemberek szerint később ciklikusan visszatérhet ,és ez még nem minden.
Hirdetés

Az egyik leggyakoribb kérdés a koronavírus-járvány kapcsán az, hogy mikor ér véget? Mikor tervezhetünk előre, mikor mehetünk el szórakozni, a barátainkkal egy jót beszélgetni, nyaralni, ügyeket intézni, azaz mikor térhetünk végre vissza a megszokott hétköznapokba? Úgy tűnik azonban, hogy ezekre a kérdésekre még a virológusok sem tudnak megnyugtató választ adni.

A Pécsi Tudományegyetem csatornájának interjút adó Prof. Dr. /Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutató Központ Virológiai kutatócsoport, valamint a Koronavírus Kutató Akciócsoport vezetője sem tudta megmondani a járvány végét, de jelezte, a korábbi napokhoz, hetekhez képes most úgy tűnik, nem növekszik akkora mértékben a megbetegedések száma\./

Hirdetés

Jelen pillanatban nem tudjuk megmondani a járvány várható végét. Matematikai becslések, számítások vannak erre, de azt látjuk, hogy a számok nem növekednek olyan intenzíven, tehát az intézkedések és a lakosság fegyelmezettsége nagyban lassítja most a járvány terjedését. Azt, hogy mikor lépünk be az új szakaszba, a tömeges megbetegedések szakaszába, szintén nehéz előre jelezni, de itt is inkább csökkenő tendencia figyelhető meg 

- mondta Jakab Ferenc.

Hirdetés

Készül a vakcina, de a tömeges oltás még messze van.

A világ gyógyszerkutatói most elsősorban a koronavírus ellenszerét kutatják. Részeredmények már vannak, de a vakcina elkészítéséig még hetek vagy akár hónapok is eltelhetnek.

Vannak már biztató eredmények, és a magyar kutatócsoport is foglalkozik a meglévő alapanyagok tesztelésével. Ezek azonban még csak a laboratóriumi fázisban tartanak, vagyis egyhamar nem lesznek közforgalomban

Hirdetés

- közölte a Koronavírus Kutató Akciócsoport vezetője.

Jakab Ferenc szólt arról a felvetésről is, hogy újra meg lehet-e fertőződni a vírussal? A PTE kutatásvezetője szerint ez is még tesztelés alatt áll, de most úgy látják, rövid távon, 1-3 évig minimum védettséget szerez az, aki átesik a koronavírus-fertőzésen. A szakember úgy vélte, ha vége is lesz a járványnak, a következő években ciklikusan visszatérhet.

Hirdetés

Forrás: admin.alfahir.hu

2020. április 04. (szombat), 21:32

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 18:01
Hirdetés

Súlyos vonatbaleset rázta meg az országot – halálos áldozat is van

Súlyos vonatbaleset rázta meg az országot – halálos áldozat is van

Szörnyű tragédia Tállyán: vonattal ütközött egy autó, egy ember életét vesztetteMentőhelikopter érkezett a súlyos...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 17:12

Halálos vonatbaleset - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Halálos vonatbaleset - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Tragédia a síneken Tállyán: egy férfi meghalt, egy nő súlyosan megsérültHalálos ütközés történt a vasúti átjáróban2026....

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 16:51

Kiderült, Orbánék tusványosi útjaira mennyi közpénzt költött a külügy – igen zsíros összeg

Kiderült, Orbánék tusványosi útjaira mennyi közpénzt költött a külügy – igen zsíros összeg

Kiderült, mennyi közpénzt költött a külügy Orbánék tusványosi útjaira – igen zsíros összegTöbb mint 202 millió forint...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 15:54

Így néz ki most Esztergályos Cecília 82 évesen smink nélkül.Boldog szülinapot - küldjünk neki sok szívecskét

Így néz ki most Esztergályos Cecília 82 évesen smink nélkül.Boldog szülinapot - küldjünk neki sok szívecskét

Smink nélkül mutatta meg arcát a 82 éves Esztergályos Cecília – küldjünk neki sok szívecskét!Bátran vállalta...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 15:06

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol Oroszlány: elhunyt a bajnokcsapat csupaszív kosárlabdázójaFontos szerepe volt az oroszlányi kosárlabdasport...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 14:44

Alkotmánybírónak jelöli Dr. Sonnevend Pált a Tisza-frakció

Alkotmánybírónak jelöli Dr. Sonnevend Pált a Tisza-frakció

Dr. Sonnevend Pált jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakcióA Tisza-frakció bejelentette alkotmánybíró-jelöltjétA...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 14:19

Sváby András olyat szólt be Fásy Ádámnak......., ez az eddigi legkeményebb kritika ! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Sváby András olyat szólt be Fásy Ádámnak......., ez az eddigi legkeményebb kritika ! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Sváby András kegyetlenül beleszállt Fásy Ádámba: „Elképesztő volt, ahogy megsemmisül”A dokumentumokkal szemben már nem...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 12:57

Orbán már a visszatérést tervezi!

Orbán már a visszatérést tervezi!

 Orbán már a visszatérést tervezi: félretolná az útjában álló szabályokat Orbán illegitimnek nevezte az új rendszert,...

Hirdetés
Hirdetés