Nem válnak el !Csobot Adél és Istenes Bence megmentette a szerelmét

Hirdetés
Nem válnak el !Csobot Adél és Istenes Bence megmentette a szerelmét
Hirdetés

Idén év elején sokkolta a rajongókat, hogy Csobot Adél párja és két közös kisfiuk édesapja, Istenes Bence kivonta magát a forgalomból – magányos zarándoklatra indult a spanyolországi El Caminóra. /Akkor indultak meg a találgatások, mit szól mindehhez Adél\./

Hirdetés
Ő akkor elzárkózott, nem akart erről beszélni. Ami okot adott a további találgatásokra. lehet, hogy újfent válságban van a kapcsolatuk. Hiszen szerelmük tíz évvel ezelőtt úgy kezdődött, hogy az első év után szakítottak, majd egy év után újra egymásra találtak.
Hirdetés
Akkor megfogadták, hogy kizárják a médiát a magánéletükből - írja a 

Tavaly Friderikusz Sándornak meséltek őszintén arról, hogy sokszor éreztek úgy, hogy vége van, külön folytatják. Ami a testi vagy lelki elhajlásokat illeti, a fiatal édesanya nem volt egészen biztos abban, hogy sosem fog előfordulni, hogy másnál keresik a boldogságot:

„Lesznek testi és lelki kilengések, de remélem, leszünk annyira észnél, hogy mikor odajutunk, azt mondjuk.

Hirdetés
menjünk tovább együtt!" – vallotta be teljes őszinteséggel akkor Adél, aki most is féltve óvja a magánéletét, bár legutóbb a Dancing with the Stars-os kisfilmjében vallott a sok hosszú kapcsolatot érintő rideg valóságról:

Egy hosszú távú kapcsolatban a rózsaszín köd egy idő után eltűnik és felszínre kerülnek olyan dolgok, amik nem biztos, hogy a legeslegjobbak.

Hirdetés

De ha igazi kötődés a cél, szoros a kapcsolódás, akkor tulajdonképpen ezekből a mélységekből nagyon szépen fel lehet menni újra a magasba.

Év elején Bence új konklúziókkal tért haza a zarándokútjáról, később meg is osztotta a gondolatai: „Visszataláltam önmagamhoz, tudom már az utamat. (...) Mindent leírtam, hogy hogyan szeretném, hogy kinézzen egy napon, egy hetem, akár egy éven, az egész életem. (...) Meghoztam a döntésemet, de visszajön az ember a civilizációba, és nagyon nehéz, főleg az elején ezekbe beleállni, de nagyon sok mindent tudok tartani – mondta saját videóműsorában Bence, aki azóta is elejt egy-egy mondatot.

Hirdetés

Nemrég Adélnak is lehetőséget adott arra, hogy műsort vezessen, ez annak a jele, hogy egyenrangú félnek tekinti a párját. Arra vonatkozóan is elszólta magát, hogy ideje elutazniuk kettesben. Amikor az egyik vendég épp olaszországi kiruccanásáról mesélt, felcsillant a szeme, megfogta Adél kezét és megeskette, hogy itt és most ígérjék meg egymásnak, hogy elutaznak valahová kettesben. Erre már csak a Dancing vége után lesz lehetőségük.

Hirdetés

()

2022. november 23. (szerda), 09:48

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Istenes Bencét és Csobot Adélt a rendőrök bilincsben vitték el a vasútállomásról -videó

A Most Wanted legfeszültebb pillanatai közé került Istenes Bence és Csobot Adél menekülése, amikor úgy tűnt, minden...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 08:45
Hirdetés

Budai Gyula fideszes képviselő büntetőfeljelentést tett a Tisza Párt elnöke ellen. Cikk a hozzászólásoknál! >>>

Budai Gyula fideszes képviselő büntetőfeljelentést tett a Tisza Párt elnöke ellen. Cikk a hozzászólásoknál! >>>

Budai Gyula feljelentést tett Magyar Péter ellenBudai Gyula fideszes országgyűlési képviselő hűtlen kezelés és...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 07:52

Magyar Péter és Vitézy Dávid ebben a videóban megmutatta, milyen fantasztikus ételeket szolgálnak fel a lengyel vasúton! Ez nagyon nem a MÁV! Íme a videó! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Magyar Péter és Vitézy Dávid ebben a videóban megmutatta, milyen fantasztikus ételeket szolgálnak fel a lengyel vasúton! Ez nagyon nem a MÁV! Íme a videó! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Magyar Péter első külföldi útja Lengyelországba vezetettMagyar Péter örömét fejezte ki amiatt, hogy a magyar-lengyel...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 07:06

Kipakoltak a fideszes kulcsemberek: Hatalmas bajban van a párt

Kipakoltak a fideszes kulcsemberek: Hatalmas bajban van a párt

Kipakoltak a fideszes kulcsemberek: Hatalmas bajban van a pártNagyobb válságban lehet a Fidesz, mint Orbán ViktorA...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 06:43

A Tisza alaptörvényt módosít: Orbán Viktor soha többet nem lehet miniszterelnök!

A Tisza alaptörvényt módosít: Orbán Viktor soha többet nem lehet miniszterelnök!

A Tisza 8 évben korlátozná a miniszterelnöki megbízatástBenyújtotta első kormányváltás utáni Alaptörvény-módosítását a...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 06:12

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Réti Erika, Aase-díjas színművészMegrendítő hír érkezett a magyar színházi életből: elhunyt Réti Erika, Déryné-...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 05:27

Ettől félt Orbán, és most valósággá válik: Most érkezett a hír, elkezdődött!

Ettől félt Orbán, és most valósággá válik: Most érkezett a hír, elkezdődött!

Újabb kellemetlen számok érkeztek a FidesznekAz IDEA Intézet legfrissebb kutatása szerint a választás utáni hetekben...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 04:57

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szomorú hír érkezett: meghalt Kovács Tamás atya, Verpelét plébánosaMegrendítő hírt közölt a Tarnamérai Egyházközösség:...

Mindenegyben blog
2026. május 20. (szerda), 21:03

Hat lövés érte .Egy pillanatra meghalt –Klinikai halálba került Müller Péter

Hat lövés érte .Egy pillanatra meghalt –Klinikai halálba került Müller Péter

Müller Péter halálközeli élménye: így változtatta meg örökre az életét az 1956-os tragédiaAz 1956-os forradalom idején...

Hirdetés
Hirdetés