Nostradamus 2022-es borzalmas jóslata : 27 évig tartó borzalomról írt

Hirdetés
Nostradamus 2022-es borzalmas jóslata : 27 évig tartó borzalomról írt
Hirdetés

Nostradamus 2022-es borzalmas jóslata : 27 évig tartó borzalomról írt!.

A híres jós 2022-re „nagy pestist” jósolt feljegyzéseiben. /És nem is tévedett, legalábbis ami a hatást és az eseményeket illeti, még ha nem is éppen pestis az, ami terjed, hanem egy új, eddig ismeretlen fertőzés, aminek nevét persze korábban még ő sem tudhatta\./

Hirdetés

Ezen felül az idei évre még globális gazdasági válságot és összeomlást is jósolt, ami szintén fenyegető és egyre valóságosabb, ha végiggondoljuk, a járvány, a megbetegedések, a vesztegzárak és az országok megbénulása milyen hatással van, illetve lesz a gazdaság alakulására.

Hirdetés

Shutterstock

A jós szerint az idei év valódi fordulópont, mely felnyitja az emberiség szemét. És valóban. Egy ilyen helyzet igazi változás, mindenben alkalmazkodnunk kell az újonnan kialakult helyzethez, és bizonyára sokan lesznek, akik más szemmel látják ezután a világot.

Hirdetés

2022 Nostradamus szerint tűzvészeket, nagy viharokat is tartogat, sőt akár háború kitörésével is fenyeget, így igazán sötétre festi az idei évet. Biztató hír, hogy bár rengeteg jóslata bevált, azért messze nem vált valóra minden, amit ígért. Talán elég is lesz erre az évre mindaz, amit borúlátó próféciái közül már eddig megtapasztalhattunk az elmúlt hetekben...

A francia jövendőmondó szerint jövőre elszabadul a pokol a földön.

Hirdetés
  Megjósolta Hitler felemelkedését és a 9/11-es terrorcsapást. A francia jövendőmondó, Nostradamus 1555-ös könyve tele van rejtélyekkel, ám az a legijesztőbb benne, hogy egyesek szerint pontosan leírta a jövőt. 2022-re vonatkozó jóslatát olvasva azonban a legelszántabb hívei is azt kívánják, bárcsak kiderülne, hogy tévedett.

Nostradamus ugyanis egy 27 éven át tartó, pusztító világháborúról ír, amely szerinte jövőre veszi kezdetét - olvasható a Mirror cikkében.

Hirdetés
És mintha a 2049-ig tartó apokaliptikus öldöklés nem lenne elég, a jövendőmondó Európának árvizeket, Kanadának és Kaliforniának földrengéseket jósol, és szerinte a terrorizmus is újult erőre kap 2022-ben.

Persze a túlélőkre is gondol, jövendölésében az áll, hogy a világ vezetői végre közösen lépnek fel a klímaváltozás ellen, bár az nem tiszta, hogy erre miként szakítanak időt a háborúskodás közepette.

Hirdetés
 De az mindenképpen jó hír, hogy jövőre megszületik a gyógyszer, amely révén 200 évig élhet az ember, már amennyiben megússza a világháborút.

Nostradamus szakmaiságát némileg megkérdőjelezi, hogy a jövendöléseit elemzők szerint 1999-ben egyszer már el kellett volna jönnie a világvégének, de hát mindenben neki sem lehet igaza. Reméljük.

2022. május 24. (kedd), 09:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 09:55
Hirdetés

Márki-Zay Péter szerint Magyar Péter szóba sem áll vele

Márki-Zay Péter szerint Magyar Péter szóba sem áll vele

Márki-Zay Péter keményen beszélt Magyar PéterrőlMárki-Zay Péter újabb megszólalása komoly visszhangot válthat ki az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 09:46

Gulyás Gergely: Nem egyszerű határátlépés, hanem a jogállam vége, amit Magyar Péter művel

Gulyás Gergely: Nem egyszerű határátlépés, hanem a jogállam vége, amit Magyar Péter művel

Gulyás Gergely: Amit Magyar Péter művel, az nem egyszerű határátlépés, hanem a jogállam végeÁll a bál az...

Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 08:36

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.Megdöbbentő tragédia Kolozsváron:...

Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 07:55

Már Tiborcz cégei körül nyomoz a rendőrség, olyan történik, amit sokan korábban elképzelhetetlennek tartottak.

Már Tiborcz cégei körül nyomoz a rendőrség, olyan történik, amit sokan korábban elképzelhetetlennek tartottak.

Már Tiborcz cégei körül nyomoz a rendőrség, olyan történik, amit sokan korábban elképzelhetetlennek tartottak.Nyomozást...

Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 06:43

Most jött a rendkívüli hír Sulyok Tamásról, itt a vége: megszüntetik a megbízatását.

Most jött a rendkívüli hír Sulyok Tamásról, itt a vége: megszüntetik a megbízatását.

Friss bejelentés Sulyok Tamás ügyébenÚjabb rendkívüli politikai fordulat érkezett 2026. július 5-én: Magyar Péter a...

Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 05:56

Ő Vanda, aki a pénteki lovasbalesetben vesztette életét.

Ő Vanda, aki a pénteki lovasbalesetben vesztette életét.

Összeomlottak a szülők: egyetlen gyermeküket veszítették el a tragikus somogysárdi lovasbalesetben – Vanda 20 éves...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 19:32

Drámai hír érkezett Áder Jánosról !Magyar Péter jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Áder Jánosról !Magyar Péter jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Áder Jánosról !Magyar Péter jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 18:37

Magyar Péter Olyat szólt be Áder Jánosnak , hogy a fal adta a másikat, ez az eddigi legkeményebb kritika !

Magyar Péter Olyat szólt be Áder Jánosnak , hogy a fal adta a másikat, ez az eddigi legkeményebb kritika !

Magyar Péter visszavágott Áder Jánosnak: videóval mutatta be a volt államfő rezidenciájátMagyar Péter és Áder János...

Hirdetés
Hirdetés