Nőt dobáltak meg kővel a migránsok egy belgrádi parkban: vétett az iszlám törvények ellen, rövidnadrágban kocogott!
Hirdetés
Hirdetés
Az, ami minap egy belgrádi nővel történt, előrevetíti a nem is olyan távoli jövőt (hacsak Európa valamilyen csoda következtében nem állja útját az iszlám térhódításának).
/Egy belgrádi nő elmondása szerint az esti órákban \- szokásos rutinját követve \- kocogott az egyik központi parkban\./
Hirdetés
Rövidnadrag és egyszerű trikó volt rajta.
A kocogóösvényen megpillantott négy migránst. Amikor elfutott mellettük, valamit üvöltöttek a saját nyelvükön, majd kőzáport zúdítottak a lányra.
Hirdetés
Az áldozat szerencséjére az ösvény mellett nem voltak nagyobb kövek, így nem szenvedett komolyabb sérüléseket.
Ez azonban nem változtat a tényen, hogy a bevándorlók - saját iszlám törvényeiket alkalmazva - meg akartak kövezni egy nőt Európában. Ráadásul abban az országban, amely bevallásuk szerint legszebben fogadta őket (magyarán: értelmetlen módon dédelgette, kényeztette őket).
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Mindenegyben blog 2025. szeptember 10. (szerda), 15:31
Hirdetés
Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>
Meghalt Lendvai Rezső, a mentősök örök bajtársa Elhunyt Lendvai Rezső, a nyugalmazott mentőtiszt, aki közel négy...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2025. szeptember 10. (szerda), 13:55
?? Hihetetlen, mennyit változott! A sármos filmcsillag, akinek egyetlen mosolya is nők millióit ejtette rabul, ma már szinte teljesen más embernek tűnik ??. ? Te ráismersz? Nézd meg a képeket az első kommentben! ⬇️⬇️⬇️