Nyerő páros: Rácz Jenő nagyon undorítóan beszélt szerelmével, megfagyott a levegő a stúdióban – videó

Hirdetés
Nyerő páros: Rácz Jenő nagyon undorítóan beszélt szerelmével, megfagyott a levegő a stúdióban – videó
Hirdetés

Nagy felháborodást keltett a Nyerő páros játékosai között Rácz Jenő kirohanása./ Ahogy a nézők tegnap láthatták a tévéképernyőn, a Nyerő páros versenyzőinek egy kvízműsorban kellett rész venniük, ahol egymással kapcsolatos kérdéseket kellett megválaszolniuk\./

Hirdetés

Rácz Jenőéktől először azt kérdezte Sebestyén Balázs, mi a legjobb étel, amit a párja, Gyuricza Dóra otthon készít és szereti. Dóri végül nem tudott választani, mivel elmondása szerint Jenő nem dicséri őt otthon, emiatt nem is mer főzni.

Ezt követően a séf teljesen kiakadt Dórira, sőt, alig akarta folytatni a játékot.

Hirdetés
Emelett nagyon csúnyán beszélt párjával. A stúdióban megfagyott a levegő, a játékosok is ledermedtek. A játék után a többiek próbáltak Dórival beszélgetni az incidensről, aki elmondta, Jenő a magánéletben nem, csak versenyhelyzetben ilyen.

Járai Kíra nem értette, hogy lehet egy ilyen emberrel együtt élni, de Czutor Zoltánnak és Járai Máténak is határozott véleménye volt a dologról.

Hirdetés
Az említett jelenetről készült videót az alábbiakban nézheti meg:

Egyébként nagy nehezen az adás végén Jenő bocsánatot kért Dóritól, úgy feküdtek le a buli után, hogy szent a béke. A sztárséf már többször elmondta, hogy az ilyen versenyhelyzetek nagyon rossz hatással vannak rá. Dóri megérti ezt, kíváncsi

2020. szeptember 25. (péntek), 18:22

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:16
Hirdetés

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Barátságról beszélgettek, jelentés készült belőle: így került Lévai Anikó neve egy ügynökaktábaLévai Anikó egy fiatal...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 20:33

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Az elmúlt évek aszályaiért nem tehető felelőssé az Országos Jégkármérséklő Rendszer, és a rendelkezésre álló adatok azt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 19:31

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rétvári Bence november 6-án újabb közös imára hívott Budapestre. A november 10-re meghirdetett keresztút után Böjte...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:48

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:23

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Azurák Csaba veszi át Rónai Egon helyét az Egyenes Beszédben2026. november 5-én az ATV bejelentette, hogy Azurák Csaba...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 17:54

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Az orosz nagykövet a gázszerződésre figyelmeztet, az EU már kijelölte a határidőtPénzügyi következményekre...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 16:18

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Három ülésnapos kitiltást rendelt el Forsthoffer Ágnes, Pócs János jogorvoslatot kérForsthoffer Ágnes házelnök 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 15:20

Mit tippelsz?Ezen sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Németh Szilárdnak!

Mit tippelsz?Ezen sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Németh Szilárdnak!

Milyen végzettsége van Németh Szilárdnak? Iskolaigazgatóként is dolgozott a későbbi rezsibiztosNémeth Szilárd 1990-ben...

Hirdetés
Hirdetés