Nyílt egy ajtó, és a ceglédi kislánynak, az ötéves Flórának egy pillanat alatt borzalmas napja lett.

Hirdetés
Nyílt egy ajtó, és a ceglédi kislánynak, az ötéves Flórának egy pillanat alatt borzalmas napja lett.
Hirdetés

Nyílt egy ajtó, és a ceglédi kislánynak, az ötéves Flórának egy pillanat alatt borzalmas napja lett.

Aztán hat nap múlva megint nyílt egy ajtó, és a kislánynak már fülig ért a szája.

/Ceglédi zsaruk látogatták meg az egyik fővárosi kórházban a súlyos balesetéből lábadozó nyársapáti sérültet\./

Hirdetés
Szabályzat nem kötelezte őket erre, lelki iránytűjük mutatta az utat a kórteremhez.

– Cegléd belvárosában történt a közlekedési baleset szeptember 19-én délután, aminek a kislány az elszenvedője – ismertette Szabó Zoltán százados, a Ceglédi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője.

Hirdetés
– Egy személykocsi vezetője körültekintés nélkül nyitotta ki a jármű ajtaját, és felborított egy mellette elektromos kerékpáron elhaladó asszonyt és a kétkerekűn vitt kislányt. Az aszfaltra zuhanó gyerek eszméletét vesztette, súlyos koponyasérülést szenvedett. Kórházba szállították, állapotának súlyossága miatt onnan került egy budapesti egészségügyi intézménybe.

A balesetet okozó ellen eljárást folytattak a zsaruk, közben elindult valami más is.

Hirdetés
Az egyenruhák alatt megdobbantak a szívek. Ahogy a ceglédi kollektíva tagjai megismerkedtek az esettel, úgy érezték: a hivatalosan rájuk rótt feladaton túl egyebet is tehetnének.

– A hivatásunk során átélt számtalan nehéz helyzet miatt érzékenyen érint bennünket, amikor látjuk, hogy valaki bajban van – mondta Török Csaba alezredes, kapitányságvezető. – Büszkeséggel töltött el, az állomány tagjai segédkezet akartak nyújtani.

Hirdetés
Egyébként is fontosnak gondolom, hogy az egzakt szabályok mellett érvényesüljön az empátia, az emberség. Munkatársaim kiválóan mutatták meg, hogy nemcsak zsaruk, de érzékeny emberek is. A kislány szüleitől megtudtuk, Flóra későn érkezett, harmadik gyermek, akire kivételes féltéssel tekintenek. A kislány mindig vidám, központi figurája a családnak, nagyon aggódnak érte. A koponyarepedést szenvedett gyerek egészségi állapotát nem befolyásolhattuk, ám kollégáimban megmoccant a kezdeményezőkészség, hogy a szerény körülmények között élő család segítségére legyünk.
Hirdetés
Két óra alatt tisztes pénzbeli adományt gyűjtöttünk össze, ami azonnal jó helyre került: az anyuka ebből fizette ki szállása költségét, mivel a kórházban kislánya mellett volt. A nyársapáti tanyán élő família egyetlen közlekedési eszköze az elektromos kerékpár, ezért felajánlottuk a kislány hazaszállítását is. Hoztunk ajándékba baleset-megelőzési felszereléseket, amik jó szolgálatot tesznek a közlekedésben, Flóra sisakot, kar- és térdvédõt, láthatósági mellényt kapott.
Hirdetés
Teljes felépülése után õt és családját meghívtuk egy kapitánysági látogatásra.

.Most tányérsapka, a jövőben bukósisak kerül Flóra buksijáraFlóra szépen gyógyul, orvosai szerint szövődménymentesen fel fog épülni. A figyelmetlenül ajtót nyitó gépkocsivezető is meglátogatta a kórházban, szánva-bánva, hogy ekkora bajt okozott. Nem próbálta másra hárítani a felelősséget, viseli tette következményeit, noha a kislány szülei azt kérték a rendőrségtől, hogy tekintsenek el a szankcióktól, hiszen nem szándékosan lökte el a kerékpározó anyát.

Hirdetés
Őket kizárólag Flóra felgyógyulása érdekli. A zsaruknak viszont hivatalból kellett eljárást indítaniuk, a vétkes elmarasztalása a bíróság feladata.

SZILÁGYI ATTILAFOTÓ: BÉRES MÁRTON

Forrás: police.hu

2018. október 10. (szerda), 15:15

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 14:06
Hirdetés

1 perce érkezett!Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

1 perce érkezett!Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

Sulyok Tamás szerint Magyar Péter miatt már nem mondhat leSulyok Tamás újabb interjúban magyarázta, miért maradna a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 14:05

Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

Sulyok Tamás szerint Magyar Péter miatt már nem mondhat leSulyok Tamás újabb interjúban magyarázta, miért maradna a...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 13:45

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Terjék IstvánÉletének 67. esztendejében elhunyt Terjék István, a hatszoros magyar bajnok, válogatott...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 12:54

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikatBalatincz Péter...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 12:15

Ezzel beütik az utolsó szöget a Fidesz koporsójába, a Tisza előállt az eddigi legdurvább törvénycsomaggal

Ezzel beütik az utolsó szöget a Fidesz koporsójába, a Tisza előállt az eddigi legdurvább törvénycsomaggal

Beverhetik az utolsó szöget a Fidesz régi rendszerének koporsójába: a Tisza benyújtotta az eddigi legkeményebb...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 11:11

19 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

19 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

 Viharos idő érkezik: felhőszakadás, jég és erős szél is jöhetSzerdaA HungaroMet figyelmeztető előrejelzése szerint...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 07:24

Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett, börtön is lehet a vége!

Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett, börtön is lehet a vége!

 Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett: börtön is lehet a túlárazott nyuszimotorok ügyének végeKözpénzből vett...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 06:34

Újabb részletek derültek ki a tegnapi buszbalesetről: 8 gyermek sérült meg ? Részletek lent a hozzászólásoknál!

Újabb részletek derültek ki a tegnapi buszbalesetről: 8 gyermek sérült meg ? Részletek lent a hozzászólásoknál!

Újabb részletek derültek ki a tegnapi  buszbalesetről:  8 gyermek sérült meg ? Részletek lent a hozzászólásoknál!Súlyos...

Hirdetés
Hirdetés