Tragikus körülmények között hunyt el a magyar színész!

Hirdetés
Tragikus körülmények között hunyt el a magyar színész!
Hirdetés

Tragikus körülmények között hunyt el Ádám Tamás, a Família Kft. sztárja, barátai a színházban vettek tőle búcsút.

A barátai az RS9 színházban vettek tőle búcsút. /Száznál is többen mentek el, hogy megemlékezzenek a színészről\./

Hirdetés

Ripost információi szerint a búcsún a színészről készült megható videókat játszottak le, melyet könnyes szemmel néztek a megemlékezők.

A színész temetésének időpontjáról egyelőre nincs hír.

Hirdetés

Így írtunk róla korábban :

Kiderült, mi okozhatta a Família Kft. egykori főszereplőjének halálát.

Tegnap délután rendőrök lepték el Ádám Tamás VII. kerületi otthonát, miután a színész fia holtan találta édesapját. Most újabb részletek láttak napvilágot rejtélyes halálesettel kapcsolatban.

A szomszédok elmondása szerint a kiérkező orvos már nem tudott segíteni Ádám Tamáson, csak a halál beálltát tudta megállapítani, majd nem sokkal később megérkeztek a rendőrök, akik késő délutánig helyszíneltek.

Hirdetés

A szomszédok úgy hallották az ott helyszínelő rendőröktől, hogy gyógyszermérgezés volt a színész halálának oka. A hír a kollégáit és az egész médiát megrázta. Egyszerűen nem értik, mi történhetett vele.

Ádám Tamást sokan szerették szűkebb lakókörnyezetében, mindig vidám volt, mindenkihez volt néhány kedves szava.

2018. október 10. (szerda), 15:17

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 12:54
Hirdetés

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikatBalatincz Péter...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 12:15

Ezzel beütik az utolsó szöget a Fidesz koporsójába, a Tisza előállt az eddigi legdurvább törvénycsomaggal

Ezzel beütik az utolsó szöget a Fidesz koporsójába, a Tisza előállt az eddigi legdurvább törvénycsomaggal

Beverhetik az utolsó szöget a Fidesz régi rendszerének koporsójába: a Tisza benyújtotta az eddigi legkeményebb...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 11:11

19 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

19 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

 Viharos idő érkezik: felhőszakadás, jég és erős szél is jöhetSzerdaA HungaroMet figyelmeztető előrejelzése szerint...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 07:24

Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett, börtön is lehet a vége!

Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett, börtön is lehet a vége!

 Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett: börtön is lehet a túlárazott nyuszimotorok ügyének végeKözpénzből vett...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 06:34

Újabb részletek derültek ki a tegnapi buszbalesetről: 8 gyermek sérült meg ? Részletek lent a hozzászólásoknál!

Újabb részletek derültek ki a tegnapi buszbalesetről: 8 gyermek sérült meg ? Részletek lent a hozzászólásoknál!

Újabb részletek derültek ki a tegnapi  buszbalesetről:  8 gyermek sérült meg ? Részletek lent a hozzászólásoknál!Súlyos...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 05:28

Áll a bál:Vályi István durván kiosztotta Németh Balázst..? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Áll a bál:Vályi István durván kiosztotta Németh Balázst..? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Áll a bál:Vályi István durván kiosztotta Németh Balázst.. A cikk a hozzászólásoknál olvasható!Vályi István keményen...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 04:57

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Anthony Guidera65 éves korában elhunyt Anthony Guidera, akit a nézők leginkább a Keresztapa 3 és A lény című...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 20:45

Itt a vége!Drámai hír érkezett Győrfi Pálról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Itt a vége!Drámai hír érkezett Győrfi Pálról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Leváltották Győrfi Pált a mentők celebszóvivőjétHosszú évek után új arc képviseli az Országos Mentőszolgálatot a...

Hirdetés
Hirdetés