NYÍLT LEVÉL ORBÁN VIKTORNAK

Hirdetés
NYÍLT LEVÉL ORBÁN VIKTORNAK
Hirdetés

NYÍLT LEVÉL ORBÁN VIKTORNAK.

Viktor! „Az ország jobban teljesít.” – igen, így igaz. A fiatal és dolgozni vágyó emberek kitelepítésében. Ma, elbúcsúztam a harmadik fiamtól is. Elment. Angliába. /Egy jobb élet reményében, ahol a 8 órai munkával, 10\-szer annyit keres, mint itthon\./

Hirdetés
Mit csinálsz Viktor ?? Tisztában vagy vele? Ha igen, akkor miért csinálod ? Megfenyegettek ? Megvettek ? Kiálltunk melletted, kétszer is szavaztam rád, mert ígértél….
Hirdetés
ígérgettél, és mi történt ? Mi lett az egyetemista Viktorral, akiben égett a tűz és azt mondta, hogy felszámolja a bűnözést, a korrupciót, a munkanélküliséget ? Felneveltem 4 gyereket ennek az országnak, de miért ? Ezért , Viktor? Nem kívánom azt az érzést senkinek, amit átéltünk minden alkalommal, mikor egy gyerekem kénytelen volt elmenni.

Ez már háromszor megtörtént. Most már mi is megyünk. Eladok mindenem és megyünk egy másik országba, ahol még idegenként is embernek néznek .

Hirdetés
Édesanyám, 73 éves. Még az átkos rezsimben sem történt ez meg, ami ma Magyarországon. Hivatalos NI szám alapján, már csak Angliában eléri az 1,3 milliót a kinn dolgozó Magyar regisztráltak száma. És mi van a többi országgal ? Nem 350 ezer emberről beszélnek, mint ti……És mi jön még ??? El kéne gondolkodni Viktor, mit műveltek. Én itt akartam leélni az életemet, mindenkit elüldöztök.
Hirdetés
Nézd meg a képeket, a szemünk mindent elárul……. Köszönöm Viktor. Sikerült, még egy boldog, reményekkel teli családot szétszakítani.

-

2022. december 08. (csütörtök), 08:49

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. július 07. (hétfő), 18:15
Hirdetés

Már hat vármegyére adták ki a legmagasabb riasztást – jönnek az extrém viharok! ?️⚠️

Már hat vármegyére adták ki a legmagasabb riasztást – jönnek az extrém viharok! ?️⚠️

Már hat vármegyére adták ki a legmagasabb riasztást – jönnek az extrém viharok! ?️⚠️A HungaroMet a heves időjárási...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. július 07. (hétfő), 11:50

Most már biztos hogy elmarad az augusztus 20 tűzijáték! Itt a hivatalos tájékoztató !

Most már biztos hogy elmarad az augusztus 20 tűzijáték! Itt a hivatalos tájékoztató !

Nem lesz tűzijáték augusztus 20-án Cegléden – biztonsági és technikai okok miatt marad el az ünnepi látványosságAz...

Mindenegyben blog
2025. július 07. (hétfő), 07:26

Elképzelhető , hogy estére már nem lesz ivóvíz a Pest vármegyei városban

Elképzelhető , hogy estére már nem lesz ivóvíz a Pest vármegyei városban

Lehet, hogy estére már nem lesz ivóvíz Gödöllőn – Vészhelyzet alakulhat ki a Pest vármegyei városbanA forróság nemcsak...

Mindenegyben blog
2025. július 07. (hétfő), 07:12

Végre megjött! Elérte Magyarországot a vihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHAR >>>

Végre megjött! Elérte Magyarországot a vihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHAR >>>

Figyelmeztető előrejelzés: Heves zivatarokra és kánikulára számíthatunk július 7-én – veszélyes időjárás tombolhat az...

Mindenegyben blog
2025. július 07. (hétfő), 06:55

PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 5 km-es a torlódás, forgalmat megállították, sávzárás.A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 5 kilométeres.

PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 5 km-es a torlódás, forgalmat megállították, sávzárás.A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 5 kilométeres.

? Friss közlekedési hírek – balesetek, torlódások, útlezárások 2025. július 7-én, hétfő reggel 8:28-korA hétfő reggelek...

Mindenegyben blog
2025. július 07. (hétfő), 06:28

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Turcsányi Erzsébet, a Budapest Bábszínház ikonikus bábművészeÉletének 86. évében távozott a magyar bábjátszás...

Mindenegyben blog
2025. július 07. (hétfő), 05:18

Tömegszerencsétlenség:Nyolc magyar diák sérült meg a buszbalesetben

Tömegszerencsétlenség:Nyolc magyar diák sérült meg a buszbalesetben

Nyolc magyar diák sérült meg a szabadkai buszbalesetben – már úton vannak hazafelé Nyolc magyar diák sérült meg...

Mindenegyben blog
2025. július 06. (vasárnap), 19:26

❗️Július 6-tól NE hagyjon nyitva se ablakot, se ajtót – egy perc is elég, hogy kifosszanak!❗️

❗️Július 6-tól NE hagyjon nyitva se ablakot, se ajtót – egy perc is elég, hogy kifosszanak!❗️

❗️Július 6-tól NE hagyjon nyitva se ablakot, se ajtót – egy perc is elég, hogy kifosszanak!❗️Ahogy a nyár közepéhez...

Hirdetés
Hirdetés